2016. február 25., csütörtök

Frankofón Fesztivál




Február 26. és április 2. között a francia nyelvű kultúra legjavát ismerheti meg a közönség a Budapesten és számos vidéki nagyvárosban megvalósuló Frankofón Fesztivál keretében. A hatodik alkalommal jelentkező mustra keretében közel harminc frankofón filmet láthat a közönség - Magyarországon először.

A filmek mellett koncertek, irodalmi és nyelvi programok, színházi és táncelőadások, kiállítások, valamint társadalmi kérdéseket feszegető előadások is várják az érdeklődőket. A kulturális események mellett a Budapesti Francia Intézet és partnerei mintegy húsz oktatási projektet is támogatnak a fesztivál keretében. Ezeken a programokon több ezer diák vesz részt országszerte.
A fesztivált indító Frankofón Filmnapok programjában több mint 50 vetítés, köztük 30 premier előtti bemutató várja az érdeklődőket Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Cirko-Gejzír moziban, majd március folyamán 11 vidéki nagyvárosban és a Francia Intézetben. A Filmnapok mellett számos további kulturális és oktatási rendezvény hívja fel a figyelmet a frankofón kultúra sokszínűségére.
Az idei filmnapok programjában a legfrissebb francia filmek mellett kanadai és görög alkotások, valamint  román, svájci, belga, tunéziai és etióp koprodukciók is szerepelnek. Többek között olyan sztárokkal találkozhatunk a vásznon, mint Omar Sy, Vincent Cassel, Guillaume Canet, Mathieu Amalric vagy Gérard Depardieu.
https://www.youtube.com/watch?v=AAg7cUXXa3o
A 6. Frankofón Filmnapok főszereplője Isabelle Huppert francia színésznő, aki szinte minden lehetséges műfajban, a világ számos országában forgatott már a legnagyobb rendezőkkel. Igazi kozmopolita, így tekinthetjük a frankofónia, illetve a kulturális sokszínűség élő szimbólumának. A Filmnapokon a nagyközönség a színésznő hét filmjét láthatja. Február 26-án, a cannes-i mustrán is induló Valley of Love című filmjének premier előtti vetítésével nyit a fesztivál. A gyönyörű történetben filmbeli partnere ismét Gérard Dépardieu - 35 évvel Michel Pialat A vagány című filmje után. Ez utóbbit is levetítik a március 8. és 22. között a Francia Intézetben zajló, Isabelle Huppert hét arca c. ciklus keretében, négy másik filmmel együtt. Az idei válogatásban premier előtt lesz látható Joachim Trier filmje, a Hétköznapi titkaink, amely egyben a Filmnapok záróvetítése lesz március 6-án, az Urániában.
Vincent Lindonnal, a francia szerzői film másik emblematikus arcával két nagyon fontos filmben találkozhat a közönség: Stéphane Brizé Mennyit ér egy ember? című filmjében és Joachim Lafosse Fehér lovagokjában. Az előbbiben nyújtott alakításáért Lindon 2015-ben elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál legjobb férfi főszereplőjének díját.
A kívülállóság kiapadhatatlan témát szolgáltat a filmművészet számára.
A Lábuk alól a talaj blokk olyan filmeket gyűjt egybe, amelyek szereplői kilógnak a hétköznapi emberek sorából, mint például a Csokoládé című életrajzi drámában Omar Sy (Életrevalók, Samba) által megformált bohóc, aki a 19. század végén első színesbőrűként lépett színpadra Párizsban. A francia és magyar rövidfilmekből álló válogatás idén szintén ilyen kibillent szituációkat állít párhuzamba. A vetítéseken a magyar rendezőkkel személyesen is lehet találkozni és beszélgetni a filmekről.
A 2016-os Filmnapok újdonsága az Éjszakai vetítések miniszekciója két olyan eredeti hangvételű alkotással, amelyek igencsak elütnek a közelmúlt francia filmtermésétől: a Night Fare igazi zsánerfilm, a B kategóriás amerikai krimik stílusos továbbgondolása, Alice Winocour Maryland című misztikus thrillere pedig óhatatlanul beszippantja a nézőt, ami egyrészt a műfajhoz tartozó feszültségnek, másrészt Gesaffelstein elektronikus zenéjének köszönhető.
A Filmnapok vendégei az Évszakok című francia természetfilm rendezőpárosa, Jacques Perrin és Jacques Cluzaud, valamint az Egy őrült pillanat című francia vígjáték rendezője, Jean-François Richet. A közönségtalálkozókra a március 3-i filmvetítések alkalmával kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A filmnapok részletes programja a Facebook-eseményben olvasható:
https://www.facebook.com/events/1711694752408714
A Belgium, Egyiptom, Franciaország, Görögország, Kanada, Libanon, Románia és Svájc diplomáciai képviseletei, a Francia Intézet, a Frankofón Baráti Kör és a magyar kulturális és oktatási intézmények, valamint filmforgalmazók összefogásából létrejött fesztivál több ezer frankofón kultúra iránt rajongó felnőttet és diákot szólít meg idén is. Magyarország kormánya az elmúlt évekhez hasonlóan 2016-ban is hozzájárul a fesztivál megrendezéséhez. A fesztivál közönsége nemcsak a filmművészet által, hanem a képzőművészeten, a zenén, az irodalmi és nyelvi programokon, a színházi és táncelőadásokon, valamint társadalmi kérdéseket érintő előadásokon keresztül is közelebb kerülhet a frankofón kultúrához.
A megszokott rendezvényhelyszínekhez - A38 Hajó, Budapest Music Center, ELTE, Francia Intézet, Liszt Ferenc Emlékmúzeum, Károli Gáspár Egyetem, Müpa, Trafó, Uránia - idén csatlakozott a Cirko-Gejzír mozi és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély.
2016. február 26 - április 2.
Frankofón Fesztivál
2016. február 26 - március 6.
Frankofón Filmnapok
Uránia, Cirkó-Gejzír mozi
http://www.urania-nf.hu

EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: