2010. november 8., hétfő

FENG-SHUI A GYAKORLATBAN



A Feng-shui tanulmányozásában a továbblépés egy bizonyos szint után már nem lehetséges csak a könyvekben leírtak elsajátításával. Három további dolog szükséges a fejl
fejlődéshez, az egyik a tanítás, a másik a meditáció, a harmadik a tanultak gyakorlása, ami azt jelenti, hogy segítenünk kell másoknak, alkalmaznunk is kell tudni az elsajátított tudást.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy aki segíteni szeretne másoknak, az legyen tisztában azzal, hogy felelősségteljes dologra vállalkozott, mindig készüljön fel a tanácsadásra. Kérek mindenkit, hogy a tanácsadást ne tekintse mechanikus cselekvésnek, mert minden ember más és más, ami az egyiknek jó, az a másiknak esetleg nem segít. Tanácsadáskor elsősorban az intuíciókra kell támaszkodni. Aki nem érzi úgy, hogy segítenie kell másokon, nem belső késztetés alapján kezd el tanítani, vagy segíteni, az inkább ne tegye, mert ha megfelelően felkészült ezekre a feladatokra, akkor azt érezni fogja, ha pedig nem érzi még, akkor ne erőltesse, mert nem felkészült rá. A segítségért nem szabad sohasem pénzt kérni, ez az egyik legfontosabb dolog a tanácsadással kapcsolatban, ha valaki pedig ad valami ajándékot, bármilyen csekélység legyen is, azt illik elfogadni.

A meditációt akár a tanítás, akár a tanácsadás előtt fokozottabban kell gyakorolni, hogy a tudatunk minél tisztább legyen. Tapasztalataim szerint az egynapos böjt a tanítás és a tanácsadás előtt szintén szükséges.

Tanítás és tanácsadás során olyan tapasztalatokra tehetünk szert, amelyekre egyébként nem, akárhány könyvet olvassunk is el. Ilyenkor mindig felmerül egy-egy olyan probléma, megoldásra váró szituáció, amilyennel még nem találkoztunk, és amelyet a tapasztalataink és intuíciónk alapján tudunk kizárólag megoldani. Tanítás során a tanítványaim számtalanszor hoztak nehéz helyzetbe az általuk feltett kérdésekkel, amelyeket végül is mindig megválaszoltam. Ezekből nagyon sokat tanultam, ezeken keresztül alkalmam volt sokkal jobban megismerni a Feng-shuit, mint bármilyen könyvből. Az alábbiakban részletezett példákat eddig csak a tanfolyamaimon ismertettem, de a könyvemnek ebben a kiadásában úgy gondolom helyet kell kapniuk, mert az általam művelt és tanított Feng-shui szerves részét képezik, és talán az olvasó számára is sikerül a Feng-shui működését jobban megmutatnom ezeken a példákon keresztül.

FEKETE HAL

Az egyik tanfolyamom során, amikor a Feng-shui ba-gua oldalakat erősítő módszereiről volt szó többek között arra is felhívtam a hallgatók figyelmét, hogy fekete hal mindenképpen legyen az akváriumban, amelyet a "Gazdagság" erősítésére telepítenek, mert ez a fekete hal magához vonzza a bennünket érő szerencsétlenségeket, ártó hatásokat. Többen mosolyogtak ezen. Az óra után odajött hozzám az egyik tanítványom és elmesélte, hogy nekik van otthon egy hatalmas akváriumuk, amelyben rengeteg hal van. Amikor kislánya kórházban volt, azon a napon, amelyen megműtötték több fekete hal is elpusztult az akváriumban, és ők nagyon csodálkoztak a férjével, hogy mi lehetett ennek az oka, mivel a halak teljesen egészségesnek látszottak. A műtét sikerült.

A későbbiek folyamán egy társaságban elmeséltem ezt a történetet annak bemutatásképpen, hogy a Feng-shui igenis működik. A társaság egyik tagja ennek alátámasztásaként elmondta, hogy neki súlyos autóbalesete volt, elütötte egy busz. A buszon többen is megsérültek, ő sértetlenül vészelte át a dolgot, viszont a kerti tavában, amelyben aranyhalakat tenyészt száznál is több aranyhal pusztult el aznap.

SZÁRAZ VIRÁG

A száraz virágokkal kapcsolatban egészen hosszú történetem van. Egy irodában végeztem tanácsadást, ahol a "Gazdagság" sarokban egy csokor száraz virág volt elhelyezve. A virágcsokor meglehetősen használt volt és csúnya is, szárított szegfűkből állt és a függöny karnisra volt felerősítve. Az irodával kapcsolatos tanácsadás végén szóba hoztam a virágcsokrot, és javasoltam, hogy vegyék le a "Gazdagság" sarokból, mert ott árt a chi áramlásnak, nagyon sok chit elvisz arról a területről. Nem szóltak az iroda dolgozói semmit sem, én pedig nem feszegettem ezt a kérdést tovább. Másnap az iroda egyik dolgozója meglátogatott engem a munkahelyemen és egyenesen nekem szegezte a kérdést: "Mondd meg, mi a probléma a száraz virágcsokorral, miért kell eltávolítani?" Erre elmondtam, hogy a "Gazdagság" terület, amely spirituális szinten a belső békét jelenti a száraz virágok miatt sérülést szenved. Az anyagi szinten a dolgozók boldogulását és gyarapodását akadályozza, a belső szinten pedig a belső nyugalmukat és lelki békéjüket zavarja, emiatt mindenképpen el kell onnan tüntetni, mert energiát von el a területről, mivel egy halott dolog, ami élni akar, de nem tud élni, és bármennyi energiával táplálják is akkor sem fog élni. Mivel az illető erre nem válaszolt semmit, megkérdeztem, hogy mi ez a csokor tulajdonképpen. Erre azt a választ adta, hogy egy 23 éves korában autóbalesetben elhunyt kolléganőjének a sírcsokra. Erre próbáltam elmagyarázni, hogy értse meg, hogy hiába adnak neki energiát, már meghalt, nem fog visszajönni, nem segítenek ezzel rajta, csak a saját lelki békéjüket áldozzák fel. Hiába szerették őt és tartják tragédiának a halálát, akkor is fel kell dolgozniuk ezt az eseményt és a csokrot pedig ki kell dobniuk a szemétbe. Az illető azt a választ adta erre, hogy értsem meg, nem képesek rá. A cselekvési szinten nem voltak képesek a virágcsokrot eltávolítani, aminek az volt az oka, hogy a belső szinten pedig nem tudták feldolgozni a kolléganő halálát. Erre válaszul elmondtam, hogy nem muszáj kidobni azonnal a csokrot, de a "Gazdagság" sarokból mindenképpen el kell tűntetni. Végül megkérdeztem tőle, hogy hová kellene szerinte elhelyezni a csokrot. Hosszasan gondolkozott ezen, azután azt mondta, hogy szerinte az ajtó melletti jobb sarokba kellene tenni. Ez az egyetlen hely, ahová tényleg tenni lehetett a csokrot, mert ez a "Segítőkész emberek" sarok, a spirituális szinten pedig az isteni kapcsolat helye. Itt van lehetőség a halott kolléga "elengedésére". Nem lehetett máshová tenni. A belső szinten pedig ez a lépés a fájdalom feldolgozásának első lépése is egyben, amelyet ez az ember azzal tett meg, hogy saját maga megadta a helyes választ a kérdésemre. A történet befejezése az, hogy a csokor áthelyezését követően nemsokára egy új irodába költöztek, ahová a csokrot már nem vitték magukkal.

Ezt a történetet mindig elmesélem az előadásaim során. Az egyik ilyen alkalmat követő héten az egyik tanítványom szinte magából kifordultan jelent meg. Alig ismertem rá, annyira nyúzott volt. Az előadás elején ott a harminc ember előtt így szólt: "Miért mondtad nekem, hogy dobjam ki a száraz virágokat, mert múltkor, amikor hazamentem azonnal kidobtam egy szárazvirág csokrot és azóta rosszul vagyok, egyfolytában fáj a fejem." Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy egyrészt én nem azt mondtam, hogy ő dobja ki a készítményt, hanem azt, hogy az ilyen tárgyak ártalmasak és chit nyelnek el, illetve rossz chit visznek az adott oldalra, ezért el kell távolítani őket. Másrészt az történt vele, hogy a cselekvés szintjén hamarabb történt meg egy problémának a megoldása, mint a belső szinten. Valószínűleg valamilyen feldolgozatlan probléma kapcsolódott ehhez a csokorhoz, amelynek a tudatosítása és feloldása nélkül nem lett volna szabad kidobnia a csokrot. Azért szenvedett annyit a cselekvés után, mert a belső feldolgozása az eseménynek még tartott. A csoport előtt nem mondtam neki el részletesen a fentieket, csak azt kérdeztem, hogy nem kapcsolódott-e valamilyen problémája ehhez a csokorhoz, mert az esetleg oka lehet a rosszullétének. Erre a tanítványom ingerülten felkiáltott: "Nekem nincsenek problémáim!"

A következő héten már mosolyogva érkezett az előadásra és elmesélte, hogy azóta már két másik csokrot is kidobott, sokkal jobban érzi magát, minden rendben van, összeveszett a főnökével és átrendezte az irodáját. Nem tudtam meg igazából a történet teljes hátterét, csak annyi derült még ki a további beszélgetésekből, hogy ezek a száraz virág készítmények a munkahelyéről származtak, valamilyen ajándékként kapta őket. Végül is két hét alatt sikerült neki belül is feldolgozni a csokrokkal kapcsolatos munkahelyi gondjait és az elmondásából ítélve meg is oldotta - immár tudatosan - ezeket.

Előadásaimon a fenti történeteket mindig el szoktam mondani, annak illusztrálására, hogy egyrészt a száraz virágok tényleg valami problémát, negatív élethelyzetet jeleznek, másrészt, hogy mindenki érezze a segítségnyújtás felelősségét. Nem lehet senki helyett cselekedni, mert a szakértőnek sincsen joga más emberek sem külső sem belső életébe belekotorni. Tanácsadás során tisztába kell lennünk azzal, hogy egy-egy tárgy elvétele, vagy elhelyezése mit fog a tanácsunkat kérő ember életében okozni.

Nem sokkal ezután egy fiatal házaspár kérte a segítségemet. A lakásukban felkeltette a figyelmemet egy hatalmas száraz virág csokor, amely egy kosárban volt elhelyezve. A férj kérdésemre elmondta, hogy ez egy nászajándék. Nem mondtam neki, okulva a tapasztalataimon, hogy dobja gyorsan ki csak annyit mondtam, hogy nézzük át, mert lehet, hogy néhány elemét el kellene a jó chi érdekében távolítani, és hogy az "Egészség" és a "Gazdagság" oldalakra semmiképpen nem kerülhet a maradék sem. Végül is azt javasoltam, hogy a vízelvonással szárított virágokat távolítsák el, a termések és kalászok maradhatnak, amíg nem porosodik meg a készítmény.

SZÁRÍTOTT RÓZSÁK

Egyszer egy olyan hölgy kérte a segítségemet, aki már évekkel korábban szakított a vőlegényével, és azóta nem talált társat magának, pedig szeretett volna akár férjhez is menni. Elmentem hozzá és a szobájában a következőket találtam. A "Karrier" oldalon el volt helyezve korábbi barátjának a fényképe körberakva szárított rózsákkal. Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, hogy mit csinált ezzel az elrendezéssel, és elmondtam neki, hogy itt ő kitűzte életfeladatának ennek az embernek a visszaszerzését, vagy meghódítását, de ő maga is tudja, hogy ez "halott dolog", ebből nem lesz semmi. Emiatt viszont nem tud más kapcsolatot létesíteni. Ha tényleg szeretne egy másik kapcsolatot, akkor a "Karrier" oldalon létrehozott "oltárt" fel kell számolnia. Nem tudom, hogy tényleg elhitte-e nekem, amit mondtam és eltűntette-e a fényképet vagy nem, de tény, hogy azóta sem talált másik kapcsolatot.

LEVELEK

A fentihez hasonló projekciós problémák nagyon sok szenvedést tudnak okozni. Hasonló "projekciós" problémával fordult hozzám valaki. Elmesélte, hogy nem tudja feldolgozni már hónapok óta, hogy szakított a korábbi barátjával és azt kérdezte, hogy tudnék-e tanácsot adni ennek a megoldására. Azt válaszoltam, hogy tegyen rendet, mert a Feng-shuiban - az "Elrendezés művészetében" - a problémák megoldása mindig a rendezéssel, a rendteremtéssel kezdődik. Ha az anyagi világban rendet tesz, akkor ez a rend a belsővilágában is elhozza majd a rendet és a megbékélést. Ha nem tudja elfelejteni az illetőt, ha nem képes az elvesztését belsőleg feldolgozni, akkor nincsen más hátra kezdje el kidobálni azokat a tárgyakat, amelyekhez valamilyen emlék kapcsolódik, egészen addig folytassa ezt az anyagi világbeli rendteremtést, amíg a "belső rendje" létre nem jön.

Az illető elmesélte, hogy amikor hazament nagy nehezen rászánta magát a rendezésre. Elmondása szerint komolyan szenvedett, amikor elővette a dobozát, amelyben az illető leveleit és az egyéb emléktárgyakat tartotta. Sírva dobálta a holmikat a szemétbe, de tényleg megkönnyebbült, amikor végzett. Azután odament a könyvespolchoz, levett egy könyvet és kinyitotta. A könyv Jung a "Szellem szimbolikája" című műve volt és az anima-animus projekciók leírásánál nyílt ki. Ezt a részt végigolvasva rájött, hogy neki igazából egy ilyen projekció okozta a rengeteg szenvedést, de mivel ezt megértette vége is volt. A belső feldolgozásához ennek a projekciónak viszont egy anyagi világbeli cselekvés révén tudott csak eljutni, mert a "mozgás világában a cselekvés igazán a miénk." Amikor pedig külsőleg már megtette az első lépést, akkor a "véletlen" a kezébe adta a megoldást is a Jung kötet képében, amelyet találomra levett a polcról. Az anyagi világbeli rendteremtés miatt vált belsőleg is alkalmassá a probléma megértésére és ezáltal a feldolgozására is.

ERŐSZAKOS CSALÁDI HÁZ

Egy ismerősöm keresett meg azzal a kéréssel, hogy munkahelyet szeretne változtatni és ebben segítsem őt a Feng-shuival. Ő addig otthon dolgozott a családi vállalkozás keretében és ezen szeretett volna változtatni.

Több órás beszélgetés után kiderült, hogy az ő problémája összetettebb, az "erőszakos családi ház" tartja őt valósággal fogva és emiatt az erős kötődés miatt nem talál másik munkahelyet sem. A családi házukon a "Család-Egészség" oldal erősített volt, mert ott kiemelkedett az alaprajzból a lépcsőház, ami ezt a hatást okozta. Ennek az erősítésnek a hatása miatt érvényesült vele szemben olyan erősen a szülei, családja akarata, hogy az már korlátozóan hatott rá. Miután részéletesen elmondtam neki, hogy mi az ő problémájának a forrása abban maradtunk, hogy az ő egyéni törekvéseit is megpróbáljuk erősíteni, egyúttal gyengítjük a család rá gyakorolt hatását. A szobájában minimális beavatkozásra volt szükség. A "Karrier" oldalon elhelyeztünk egy lámpát, a bejárattal szemben egy kis tükröt, végezetül a "Gyerek" oldalon egy kis cseréptálban kristályokat. (A lámpa chit termelt a "Karrier" oldalon, ezáltal erősítette ezt az oldalt, hogy könnyebben találjon munkát, a tükör visszaverte a kintről, a ház felől érkező káros, erőszakos energiákat, ezáltal csökkentve a család által rá gyakorolt korlátozó hatást, a kristályok pedig az individualizációs folyamatot segítették elő, mivel a "Gyerek" oldal az önmegvalósítással és a kreativitással is kapcsolatos.)

Másnap az ismerősöm kétségbeesetten telefonált, hogy katasztrófák történtek otthon, mindenkivel összeveszett, teljesen kétségbe van esve, és legszívesebben visszacsinálná az egész elrendezést. Elmondtam neki, hogy sajnos természetes dolog, ami vele történt, és nem jelent mást csak azt, hogy "mozog a chi", és az elrendezéssel elértük a kitűzött célt, ami az ő családtól való elszakadása és önállóvá válása volt. Nyilvánvaló, hogy a szüleinek ez nem tetszett és emiatt került sor a nézeteltérésekre. Végül azt kérdeztem tőle: "Tudod, hogy ezt meg kell tenned, ha nem most teszed meg, akkor mikor akarod megtenni.?" Erre nem válaszolt semmit, de nem távolította el a kristályokat a helyükről. Mégis több hónap múlva tudott csak elköltözni otthonról és két év elteltével sikerült másik munkahelyet találnia és új, a családjától független egzisztenciát kiépítenie.

A MESÉLŐ IRODA

Egy meglehetősen szkeptikus cégtulajdonos egy látogatásom alkalmával, amikor a Feng-shui is szóba került tréfából odavetette nekem, hogy na jó elemezzem a szobáját, mert kíváncsi arra, hogy mit mond a Feng-shui az ő környezetéről. Mivel ezzel a gesztusával engedélyt adott nekem arra, hogy "körülnézzek" nála, vagyis hogy "érzékeljem" őt, ezt meg is tettem és részletesen elemeztem számára az "irodáját". Olyan dolgokat is meg tudtam róla állapítani pusztán a helység berendezéséből, amin maga is meglepődött, és az volt a benyomásom, hogy az elemzés végighallgatása után szinte félt már tőlem.

Az iroda alapvető problémája volt, hogy ferde falon volt megnyitva, ami bizonytalanná tette a chijét. Ebben az esetben a főbejáratot kellett a ba-gua elhelyezésekor figyelembe vennem. Mivel a tárgyalóasztal a "Karrier" oldalon volt rendhagyó módon itt kezdtem el Feng-shui elemzést. A "Karrier" oldalon egy fekete nyitott polc volt elhelyezve rajta a cégvezető cégét bemutató katalógusok, tájékoztató anyagok, valamint itt helyezkedett el a tárgyaló asztal is. A fekete szín alkalmazása és a prospektusok elhelyezése erősítően hatott itt, és a tárgyalópartnerek meggyőzését is segítette az itt elhelyezett fekete kör alakú tárgyalóasztal. Itt javasoltam, hogy egy kerek üveg tálban tartson cukorkát az asztalon, ami a leendő ügyfelek felé egy barátságos, bizalmat keltő lépés. Kiemeltem, hogy a kerek alakú asztal választása tárgyalóasztalként az ő jelleméről pozitív képet ad, és külön jó benyomást kelt, hogy engem az ajtótól távolabbi, kedvezőbb helyre ültetett le. Egyúttal ez az ő magabiztosságát is jelenti, ami cégvezetőként előnyös tulajdonság. A "Gyerek" oldalon egy reklámképet helyezett el a falon, érdekes módon a kép alapszíne a fehér volt, ami miatt szintén erősítette a "Gyerek" oldalt, amelynek itt inkább a kreativitás és az önmegvalósítás támogatása miatt volt jelentősége. A "Házasság"- "Hírnév" oldalon helyezkedett el az íróasztal, ami egyrészt az önismeretben és az önkontrollban segítette az illetőt, másrészt a "Hírnév" oldal miatt az üzleti kapcsolatokban is támogatást jelentett. A "Házasság" sarokba besüllyesztve egy gondozatlan szobanövény árválkodott, ami miatt felhívtam a figyelmét arra, hogy ez esetleg a személyes kapcsolataiban kedvezőtlenül hathat, emiatt dobja inkább ki, mert a beteg növény rossz chit termel. A "Hírnév" oldal erősítve volt a cégvezető falra függesztett diplomájával is. A "Gazdagság" sarokban egy érdekes "szoborra" lettem figyelmes, amelyről kiderült, hogy az a cég által forgalmazott legdrágább bútornak a lába, amely tárgy itt - mint a gazdagság szimbóluma - nagyon találóan elhelyezve erősítette a cég prosperitását. Végezetül az "Egészség" oldalt egy matt üvegezésű fa rács borította, amely itt, mivel fa elem erősítette az oldalt, az üveg pedig, mint víz elem szintén erősítésként hatott.

Összességében el lehetett mondani, hogy ez egy cégét körültekintően és felelősségteljesen irányító ember irodája, akinek a munkája és hozzáértése révén a cég él és virul, aki pedig ügyfeleként kapcsolatba kerül vele, az elégedett a szolgáltatásokkal és visszajáró vevő lesz. Mindez pedig a cégvezető pozitív emberi tulajdonságaiban gyökerezik, aki szilárd jellemű ember és emiatt igen kevés problémája van. Nem szólt semmit az elemzéshez, viszont a későbbiekben felkért hogy az általa szerkesztett kiadványba írjak egy cikket a Feng-shuiról.

Amikor legközelebb nála jártam a "Házasság" sarokban a beteges szobanövény helyett egy ízléses, festményt láttam, amely egy női aktot ábrázolt.

Több példát is fel tudnék még sorolni, amelyek a Feng-shui működését igazolják, de úgy gondolom ennyi is elegendő volt arra, hogy az olvasó megértse, hogy a Feng-shuival az életünket tudjuk megváltoztatni, ami óriási dolog. Hányan vannak, akik nem képesek erre!

Az általam leírt esetek erősítsék meg mindenkiben azt a hitet, hogy a legnehezebb és legreménytelenebbnek tűnő élethelyzetekből is van kiút, csak egy dolog szükséges ahhoz, hogy ezt a kiutat valaki megtalálja, az hogy meg akarja találni, az, hogy akarja megváltoztatni az életét.


Irodalomjegyzék

  1. HAMVAS, B.(1987.): Silentium, Titkos jegyzőkönyv, Unicornis, Bp.1987., Vigília, p.277.

  2. ALAINE, P.(1996.): A Rend és a Rendetlenség Jelensége az Emberi Cselekvésben, Bp.1996., Pont Kiadó, p.163.

  3. HALEVI, B.S.(1994.): A Kabala Útja, London 1994., The Gabriel Foundation, p.236.

  4. CHINMOY, S.(1993.):Meditáció, Bp. 1993., The Golden Shore Ezoterika Kft., p.300.

  5. ROSEN, D.(1997.): Jung és a Tao- Az Integritás Útja, Szeged 1997., Szukits Kiadó, p.329.

  6. CHINMOY, S.(1997.): Szívvirágok, Bp. 1997. The Golden Shore Ezoterika Kft., p.365.

  7. Az Ember és Szimbólumai, Szerk.: Jung, C.G., Bp.1993. Göncöl Kiadó, p.329.

  8. SZENTKIRÁLYI, Z.(1980.): Az Építészet Világtörténete, Bp. 1980., Képzőművészeti Alap Kiadó, p.327.

  9. GLASENAPP, H.(1993.): Az Öt Világvallás, Bp. 1993., Gondolat, p.523.

  10. JI KING - A Változások Könyve. Bp.1992., Orient Press. I.p.128, II.p.350.

  11. HALL, E.T.(1987.): Rejtett Dimenziók, Bp. 1987., Gondolat, p.275.

  12. PEASE, A.(1991.): Testbeszéd. Bp. 1991., Park Kiadó, p.186.

  13. JUNG, C.G.(1994.): Az Alkímiai Konjunkció, Nyíregyháza 1994., Kötet Kiadó, p.180.

  14. JUNG, C.G.(1993.): A Szellem Szimbolikája,

  15. COLLINS T.K.(1997.): Feng-shui - A Térrendezés Ősi Kínai Művészete, Bp. 1997., Édesvíz Kiadó, p.197.

  16. LORENZ, K.(1973.): A Civilizált Emberiség Nyolc Halálos Bűne, Sopron, IKVA-SZÁMALK, p.101.

  17. LIP, E.(1987.): Feng-shui - A Layman's Guide to Chinese Geomancy, Heian International Inc, 1987.

  18. MASPERO, H.(1987.): Az ókori Kína , Gondolat, Bp,.1987.

  19. PAK TIN, LI.: Successful Feng Shui, előadásjegyzet, p.183.

  20. CHOA KOK SHUI (2000.): Telepatikus önvédelem otthon és a munkahelyen, Bioenergetic, Bp, 2000. pp..131.

  21. MANTAK CHIA(1996.): A stressz életerővé alakításának taoista módszerei, Lunarimpex, 1996. pp.107.

  22. ROSSBACH, S: Interior Design with Feng-shui, Arkana

  23. PUSKÁS, I.(1984.): Istenek tánca, Gondolat, Bp, 1984., pp.:127.

  24. MOLNÁR, R.(1992.): A természetharmónikus tervezés alkalmazási lehetőségei vízgazdálkodási szempontból, TDK dolgozat, 1992.

  25. HEAN-TATT, O.(1991.): The Chinese Pakua, Petaling Jaya, Eagle Treading SdnBhd, p.305.

  26. NIETSCHKE, G. (1991.) Japanese gardens, Köln, Benedikt Taschen, p.319.

  27. TOSHIKO, I.(1978.):Ikebana

  28. HOPPÁL M., JANKOVICS M., NAGY A., SZEMADÁM GY. (1990.): Jelképtár, Békéscsaba, Helikon, p.256.

  29. BOGNÁR B. (1979.): Mai japán építészet, Bp., Műszaki Könyvkiadó, p.281.

  30. MOLNÁR, R.(1998.): Feng-shui a harmónia megteremtése, Közéleti havi krónika,1998. dec., pp.11-13.


* Sarah Rossbach műve (Rossbach) alapján


Forrás: Molnár Réka: FENG-SHUI

Nincsenek megjegyzések: