A 20. századi magyar iparművészet

Előzményeivel a 20. századi magyar iparművészet is visszanyúlik az 1880–1890-es évekbe. A pontos dátumnál könnyebb a folyamat kezdetét az iparművészeti tervezőtevékenység megjelenéséhez kötni. Míg a kézművesműhelyekben a tervező és a kivitelező személye azonos volt, a modern iparművész már csak tervezőtevékenységet folytat. Bár nem minden iparművészre érvényes ez (gondoljunk csak a saját műhelyében dolgozó keramikusokra, ötvösökre), a modern iparművészet létrejöttét mégis ahhoz a változáshoz kapcsolhatjuk, amelynek keretében a művészi tervezőmunka és a gyári termelőtevékenység elválik egymástól. Ily módon ez a fordulat, amely elválaszthatatlan a tömegtermelés általánossá válásától, a művészképzést is új feladat elé állította. A 19. század második felében megalakulnak az első iparművészképző iskolák.

Az 1886-ban alapított Székesfővárosi Iparrajziskola egyik célja a leendő kézművesek művészi ízlésének és rajzi készségének kifejlesztése volt. Esti tanfolyamot is indított, az iparosok nagy része ezt látogatta. Még külföldről is jöttek ide tanulni; tudjuk, hogy itt volt növendék a svájci Charles L'Epplatenier, aki később építészként és tanárként Le Corbusier-t útnak indította a pályán.

A képzőművészek felsőfokú képzése a Mintarajztanodában folyt, ennek részeként alakult meg 1880-ban – nyilvánvalóan a megszaporodó középítkezések növekvő igényei nyomán – a „műfaragászati tanműhely”, az akkor még csak elképzelésekben létező Iparművészeti Iskola első osztálya, amely díszítőszobrászokat képzett.

Az oktatás jellege ekkor még erősen képzőművészeti volt; ez a művészetet a képzőművészettel azonosító szellemiség tükröződik az iskola további fejlődésében is: 1883-ban alakult meg az ötvös és fametsző, 1884-ben a díszítőfestő, 1885-ben a már említett műfaragászati tanműhely továbbfejlesztésével a díszítőszobrász osztály. Az első par excellence iparművészeti tanszék, a Lakberendező és Kárpitos Szakosztály csak őket követve, 1890-ben jött létre.

Az iparművészképzés történetében 1896 döntő állomás. Elkészült az Üllői úton Lechner Ödön és Pártos Gyula épülete, az Iparművészeti Múzeum és Iskola. Ez utóbbi a Kinizsi utcai fronton nyert elhelyezést. A kettő összekapcsolása az akkor legkorszerűbb európai gyakorlatot követte: mind a gyűjtemény, mind a képzés a leendő művészi iparosok minél alaposabb szakmai felkészítését szolgálta. Az intézmény első igazgatója Fittler Kamill építész, egyszersmind a Magyar Iparművészet szerkesztője volt.

Az iparművészképzés elindulásával egyidejűleg alakult meg 1885-ben a szakmai szervezet, az Iparművészeti Társulat. (Az 1886-os első közgyűlés 132 alapító, 177 rendes és 22 segélyező, összesen tehát 331 tagról számolt be.) A társulat gondozásában jelent meg 1886-tól a Művészi Ipar, amely 1896-ban kapta a Magyar Iparművészet nevet, s vált havi folyóirattá. A Társulat legfontosabb feladatainak kiállítások szervezését tekintette. Az első ilyen akció az 1885-ös Országos Kiállításon való részvétel volt. Az első lakberendezési tárlatot pedig 1892-re tervezték, az azonban nem jött létre: a szakma még nem volt rá felkészülve. A millenniumi kiállításon már 62 tárgy szerepelt, igaz, egynegyedük egyetlen művész, Faragó Ödön munkája volt. Az első lakberendezési kiállításra végül is a rákövetkező évben került sor, s ezt a lényegében a magyar iparművészet egészét mozgósító tárlatot {III-90.} attól kezdve 1914-ig minden évben megrendezték. Az iskola és a lap megindítását követően e közönség körében is népszerűvé váló rendszeres esemény azt mutatja, hogy útjára indult a magyar iparművészet.

Illusztráció: E. Biskof: Iparművészeti Múzeum (1896) Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár