Építészet a kora középkorban

.

Világkép: a keresztény világkép kialakulása és elterjedése. Róma válsága, létbizonytalanság. Hit a csodában, misztika, a megváltás filozófiája. A római és keresztény világkép összehasonlítása: külső nézőpont feladása: hit világának kivetítése a térbe. Az "út" és a "cél". A kora középkor történelme: az első keresztény közösségek. Keresztényüldözés, Edictum Constantinus. A keresztény világ kettészakadása: 395: Bizánc és Ravenna. Bizánc történelme. Karoling-kor Európában. Gót, longobárd, gepida, avar, frank, szláv, bolgár népek, a hunok (290-890). Kora középkori építészet: ókeresztény katakombák. Az első templomok felépítése és belső térformái. A bizánci építészet. misztikus terek, a lebegő tér, terek áramlása, a végtelen tér: Hagia Sophia. A kilencosztású tér kialakulása és kelet irányú elterjedése. A Karoling-reneszánsz. Aachen, Trier, Ravenna.

A 3. századtól kezdve egyre súlyosbodtak a Római Birodalom nehézségei. A birodalom vezetéséért verseny indult a rivális császárjelöltek között, szaporodtak a belső villongások. Ezzel egy időben a külső támadások is mind gyakoribbá váltak. Mindez a birodalom polgárainak létbizonytalanságát fokozta. Az emberek már csak a csodában hittek: a birodalom területén egyre több helyen ütötték fel a fejüket a különféle misztikus szekták. Ezzel egy időben a keresztény tanok is gyorsan terjedtek.

A 4. század még a keresztényüldözések kora, ebben az időben a titokban működő gyülekezetek még alig építkeztek. Az első keresztény templom maradványait Kis-Ázsiában, Dura Europoszban találták meg. Egyszerű, lakóházszerű emeletes ház volt, falait freskók - falfestmények - díszítették. Az "isten házának" lakóhelyiségei szűk, belső udvarról nyíltak.

313-ban Constantinus római császár milánói ediktumában megengedte a keresztény vallás szabad gyakorlását és elrendelte a keresztény templomok felépítését. Rómában, Bizáncban és a Szentföldön épültek fel az első, nagyméretű, keresztény templomok. A korai keresztény templomépítészet a római bazilikák alaptípusát fejlesztette tovább. A hagyományos görög-római templomtípus több okból nem volt alkalmas a továbbfejlesztésre. Kis belső tere mindig az istenek szobrainak elhelyezésére szolgált, a keresztény imaházaknak ezzel szemben a teljes gyülekezet számára biztosított helyet. Ezen túl azonban maga a tény, hogy pogány templom céljait szolgálta, lehetetlenné tette alkalmazásukat.

A római bazilika és a keresztény templom között azonban alapvető különbségek vannak. A római bazilika fedett fórum volt, polgárok találkozó helye és ülésterme. A keresztény ezzel szemben az imádság hajlékának készült. A római középületek belső térkompozíciója önálló "tértestek" egymás mellé helyezésével alakult ki. A keresztény bazilika térsorát a végtelenre rányíló út - az e világról a túlvilágra haladás - fogta egyetlen, egységes kompozícióba. A rómaiak "berendezték" a teret, a keresztények a világmindenség modelljévé lényegítették át a terek sorozatát.

A korai keresztény bazilikák (ábra) falai és boltozatai római technikával, betonból és téglából készültek, igényes helyeken kő burkolattal. A középső hajó szélesebb és magasabb terét nyitott fa fedélszék fedte le. A templom együttesébe oszlopos előcsarnokon keresztül lehetett bejutni. Az előcsarnokot átriumszerű belső udvar követte: itt kaptak helyet a megkeresztelésükre várakozók. Maga a templomtér gyakran öt hajós, a fény a magasan kiemelt középhajó felső ablaksorán jutott be a térbe. Az oltár előtt "diadalív" kapott helyet, ez keretezte a félkör alaprajzú oltártér - apszis - látványát.

A legkorábbi kora keresztény templom, a római St. Giovanni in Laterano 312-319-ben Constantinus császár palotája mellett épült, belsejét drága anyagok - féldrágakő, arany mozaik, zöld, sárga és vörös márvány díszítették. A nemes fémek alkalmazása, a felületek ragyogása a térnek földöntúli hangulatot kölcsönzött, a fényben az anyagok elvesztették testszerűségüket, "anyagtalanná" váltak.

A római St. Pietro (ábra) öthajós bazilika volt, építését 324-ben kezdték el. A kereszténység első és legnagyobb templomát később, a reneszánsz korban (16. század) bontották le: helyén ma a Szent Péter bazilika áll.

Nagy Constantin császár Krisztus születése helyén, a Szentföldön is egy sor templomot építtetett, közülük a leghíresebb a betlehemi Születési-templom és a jeruzsálemi Sír-templom (4. évszázad). A 4-6. században szabályozták a keresztény egyházi szertartások rendjét. Ettől kezdve az oltár mindig szigorúan kelet irányában épült ("keletelés" = orientálás), a fő bejárat így nyugatról nyílott. A belső terek jobb megvilágítása érdekében a hajók számát egyre inkább háromra csökkentették. Az oltár előtt megjelent a kereszthajó, az alaprajz így markáns "kereszt" formát kapott. Az oltár terét minden oldalról fél kör alaprajzú apszisokkal bővítették.

Krisztus születése után a 395-ik évben keleti és nyugati császárságra szakadt ketté a Római Birodalom. Kettőjük közül a keleti rész bizonyult erősebbnek. A keleti császárság központja Bizánc lett. Bizánc befolyását hamarosan a nyugati császárságra is kiterjesztette.

Bizánc itáliai hídfője Ravenna városa lett: itt épült fel Galla Placidia keresztény mártír négyzet alaprajzú, csegelyes kupolával fedett mauzóleuma. A központos tér a későbbi emléktemplomok jellegzetes alaptípusává vált: belsejének a kék színű mozaik adott sejtelmes hangulatot. Ravenna másik kora keresztény temploma, a St. Apollinare Nuovo Theodorik császár uralma alatt épült. A hosszházas bazilika a keresztény templomok gyakran követett példájává vált. A hosszházat kísérő árkádsor felett "vonuló" szentek sora kapott helyet, mely tovább fokozta a hosszanti tér sodró hatását. A színes mozaikból készült ábrázolás látomásszerű, súlytalan légkört teremtett a templomtérben.

A kora keresztény idők európai emlékei mellett Szíriában és Egyiptomban is számtalan, értékes, szép, nagyméretű keresztény templom épült. A bizánci császárság megerősödésével azonban az építő tevékenység súlypontja Bizáncba helyeződött át.

A bizánci építészet több forrásból táplálkozott. Érvényesültek benne a római hagyományok, de tovább örökítette az ókori görög építészet tiszta formálását és világos szerkesztését. Nem volt azonban hatástalan Bizánc korai keresztény művészetére a kis-ázsiai kultúrák közelsége sem. A bizánci építészet fő feladatai közé tartozott a császár - Krisztus földi helytartójának - tisztelete. Bizáncban az egyház és állam szoros egységbe forrott, a templomok a középületek feladatát is betöltötték.

A bizánci építészet csúcsteljesítménye az 532-537 között emelt Hagia Sophia volt (ábra), ( kép). A templomot Justinianus császár építtette a Nika-felkelés sikeres leverésének emlékére. Alkotói nem építészek voltak: Tralleszi Anthemiosz a geometria tudósa volt, Miletoszi Izidorosz pedig fizikával foglalkozott. Feladatukat nem rutinból végezték: ennek köszönheti a hatalmas építészeti együttes megoldásainak újszerűségét és szerkezeteinek merész megkonstruálását.

Az épület központjában 33 méter oldalméretű, csegelyes kupolával fedett, hatalmas teret találunk, ehhez hosszirányban két, fél kupolával zárt apszis csatlakozik. Az apszisokat diagonálisan elhelyezett, félkör alaprajzú térbővületek, "conchák" egészítik ki. A hatalmas kupola oldalerőit két szintes, boltozott "mellékhajók" veszik fel. A hatalmas sarokpilléreket a térbővületek mögé rejtették, azok képe a térben nem jelenik meg. A kupola így szinte "lebeg" a tér felett.

Az épület szerkezetei és anyagai a teret burkoló vékony hártya formájában jelennek meg. A fő- és melléktereket árkádsorok kötik össze, így a tér szabadon "áramlik" a templom monumentális belsőjében. A túlvilági hatást az arany színű díszítések - római mozaik - fokozzák. Az épület tömege kívülről szerényebb. Maga a főkupola többször összeomlott, vékony szerkezetét végül bordákkal kellett megerősíteni. A fény a bordák között, a kupola felületébe vágott felülvilágító ablakokon keresztül érkezik a belső térbe. Ez tovább növeli a templom belső misztikus hatását. A Haghia Sophia a görög-keleti kereszténység templomépítészetének típusalkotó emléke: mintájára a mai napig számtalan görög-keleti templom épült fel Görögországban, Bulgáriában és Oroszországban. Hatásáról árulkodik a velencei St. Marco kupolás együttese (ábra).

Nyugat-Európában a római császárság bukása után számtalan népcsoport megfordult. Közülük a frankok királysága bizonyult a legtartósabbnak. A korszak ezer szállal kötődött az egykori Római Birodalom kultúrájához és építészetéhez, ezért művészetét és kultúráját "karoling reneszánsznak" is nevezik. A legsikeresebb karoling uralkodó, Nagy Károly Aachenben építtetett kápolnát (ábra) (762-805). A kápolna nyúlánk, magas belső tere központos elrendezésű (ábra). A magas belső teret két szinten árkádos folyosók veszik körül. Igen szép a boltozatokat fedő mozaik: a sötét mellékhajókat virágos motívumokból szőtt ornamentika deríti.

A korszak fontos alkotásai közé tartoznak a bazilikák is. Ezek hosszházas elrendezésűek, gyakran kettős kereszthajóval, a hossz- és kereszthajók találkozásánál magas, toronyszerű négyezeti térrel. A karzatokra kerek, kör alaprajzú lépcsők vezetnek. A négyezeti- és lépcsőtornyok változatos, "szoborszerű" megjelenést kölcsönöznek a templomoknak, melyekhez déli oldalukon gyakran kolostor is csatlakozott. A korszak templomépületei már a "romanika" előfutárai, ezért gyakran "preromán" bazilika néven is emlegetik őket. A legismertebb preromán bazilikák St.Gallen (ábra), Augsburg, Hildesheim és Trier tempolma. E típuskör jelentős hazai emléke a feldebrői templom. E korból származik Zalavár, melyet Privina szláv uralkodó építtetett 850 körül.

Forrás: Dr. Winkler Gábor - Szabó Péter - Építészettörténet