Visky András monodrámája a Pesti Magyar Színházban

A Júlia című darabját már bemutatták Sepsiszentgyörgyön és a budapesti Thália Színházban is. 2007-ben meghívták a New York-i Fringe Fesztiválra. A jelen felújítás rendezője a marosvásárhelyi Szabó K. István, zeneszerzője a nagyváradi dr. Ovidiu Iloc, támogatója az 1956-os Emlékbizottság.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc utáni romániai „tisztogatások" eredményeképpen az író apját, Visky Ferenc református lelkészt 1958-ban 22 évi börtönre ítélték, mert a templomban a lélek szabadságáról és a megváltásról prédikált. Feleségét, Júliát és hét gyerekét a Duna-delta melletti senki földjére internálták. Itt kezdődik a dráma, illetve Júlia monológja.
A feleség visszaemlékszik a tárgyalásra, amelyen férjét elítélték. Júlia fogta férje bilincsbe vert kezét. Az ítélet elhangzása után a feleség kezébe csúsztatta a jegygyűrűjét, azaz jelképesen elengedte. Hamarosan teherautóra rakták az anyát és hét kicsinyét egyetlen bőrönddel. Lupu, a román-magyar farkaskutya utánuk szaladt, a gyerekek hívogatták, de „őrangyaluk" géppisztoly-sorozattal leterítette az állatot. Júlia csak a borzalmas jövőt sejteti a történettel, ami be is következik.
Teherautóról vagonba, majd megint teherautóra kellett szállniuk. Napokig nem mosdottak, de Isten megsegítette őket: a számukra kijelölt barakkon a tető fele hiányzott. A lezúduló esőben alaposan megfürödtek, majd hirtelen kisütött a nap, hogy megszáradjanak. Júlia sok humorral mesél az isteni gondoskodásról. A tábor területét nem szabad elhagyniuk, különben őket is lelövik - tolmácsolja a legidősebb gyermek, hiszen a diákok a magyarlakta területeken csak az iskolában tanultak meg románul.
Lassanként feltárul számunkra az egész környezet. A szomszéd barakkban lakó ferences szerzetesek többször befedték a házukat, de többször újra lefújta a szél. Ők hoztak szénát a csupasz ágyakra. Tavasztól őszig, reggel, délben, este lucernát loptak, ősztől tavaszig kukoricát - ezen nőnek az állatok is. Ha néha volt kenyér, akkor kenyérlevest ettek forró vízzel. Évekig.
Júlia visszaemlékezik fiatal korára. Az iskola történelemtanára hol fekete papírral lefedte, hol felfedte Nagy-Magyrország térképét, Gabika pedig, mindenkinek van ilyen Gabikája, folyton sírva fakadt. Később Gabika az első sorban éltette a „Kárpátok Géniuszát", de akkor is sírt... tehát kirúgták.
Júlia Budapesten nőtt fel, férjhez ment a református paphoz, aki azt mondta neki a II. világháború után: ha Isten Keletre ment, nekem is Marosvásárhelyen van a helyem. Jössz-e velem? Júlia az Isten, a férj és a feleség háromszögébe került. Aztán a térképen egykor feketével letakart térkép keleti oldalára szökött. A háromszög megfordult, most képzeletében az élével lefelé áll. Júlia hol perbe száll Istennel, hol megbékél vele. A kapott karikagyűrűvel felesel. Bibliai hasonlatokat keres a sorsához. Olykor könyörög az égnek, hogy távolítsa el a földi nyomorúságból, de a gyermekek miatt szívrohamaiból mégis életre kel.
Egy napon beállít a barakkba a magát ügyvédnek kiadó tiszt. Igyekszik a rongyokba öltözött Júliát elcsábítani, valamint aláíratni vele a válási kérelmet, amivel azonnal véget vethet a száműzöttségnek. Júlia az írást elégeti a gyertya lángjánál. Megmarad hiténél és szerelménél, bármilyen sors vár rá.
Az egyetlen szereplő, a fantasztikus, Jászai Mari-díjas Ráckevei Anna számára jutalomjáték ez a darab. Minden fizikai és lelki csodáját bemutatja. Színésznőt ritkán látunk ilyen szépnek a szedett-vedett, elkopott rongyaiban, rabkabátjában. Emlékezetes alakítás, gyönyörű nyelvezet, soha nem közönséges, csöppet sem hétköznapi...


Dobi Ildikó - EuroAstra