2017. január 16., hétfő

Utazás apánkkal



2017. január 19-én az A Company Hungary forgalmazásában kerül a mozikba az Utazás apánkkal című humoros, hidegháborús road movie. Anca Miruna Lăzărescu magyar-román-német koprodukciója Miskolcon elnyerte az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége zsűrijének díját.



Az Utazás apánkkal megható története a mozgalmas 1968-as esztendőben játszódik. A prágai tavasz idején egy romániai német család - apa és két teljesen eltérő vérmérsékletű fia - felkerekedik, hogy Aradról az NDK-ba utazzon. Az anya halála óta a fiatal orvos Mihai (Alex Mărgineanu) tartja egyben a családot. Öccse, Emil (Răzvan Enciu) lázadozik a rendszer ellen, lassan megvakuló, súlyos beteg apjának, Williamnak (Ovidiu Schumacher) pedig már nyűg az élet. AZ NDK-ba mégis azért mennek, mert Mihai elintézte, hogy apján életmentő műtétet hajtsanak végre. Épphogy megérkeznek, mikor a Csehszlovákiát megszállni készülő szovjet tankokkal találják szembe magukat. Mivel az események miatt lezárják a cseh-német határt, a család egy keletnémet fogolytáborba kerül. Mihai itt megismerkedik Ullival, a müncheni egyetemista lánnyal (Susanne Bormann), aki szó szerint elkápráztatja: a lány minden, ami ő nem, és mindene megvan, amiről ő még csak álmodni sem mert soha.
A család végül tranzitvízumot kap, és teljesen felkészületlenül az NSZK-ban köt ki, ahol aztán hatalmas dilemmával szembesülnek: Nyugaton maradjanak, vagy visszatérjenek Romániába?

Az Utazás apánkkal road movie-ba oltott keserédes vígjáték a szerelemről és a szabadságról. És arról, hogy a kettő néha ugyan összeegyeztethetetlennek tűnik, mégis mernünk kell életre szóló döntéseket is meghozni.

Szereplők:
Alex Mărgineanu, Răzvan Enciu, Ovidiu Schumacher, .Susanne Bormann.

Az Utazás apánkkal a 13. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon  az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége zsűrijének díját is elnyerte, mivel a zsűri e film történetét találta a legeredetibbnek. „A vizuális világa és drámaisága is megfogta a zsűritagokat. Különösen azzal emelkedett ki a többi film közül, hogy egy, a mai közönséghez kulturálisan és történelmileg is közel álló témát dolgoz fel" - írták indoklásukban.

Anca Miruna Lăzărescu 1979-ben született Temesváron. 1990-ben a szüleivel Németországba költözött, Münchenben a University of Television and Film (HFF) iskolában tanult, majd részt vett a UCLE nyári kurzusain, valamint különböző forgatókönyvíró workshopokon. Dokumentumfilmje, a Déva titka (2007) számos díjat nyert, beleértve a Best New Talent Award-ot a Sehsüchte Diák Filmfesztiválon. 2011-ben fejezte be tanulmányait a HFF-en, az Silent River (2011) című rövidfilmje komoly elismerésnek örvendett, több mint 300 fesztiválra kapott meghívást, összesen 82 nemzetközi díjat nyert. Anca Miruna Lăzărescu tagja a Román és az Európai Filmakadémiának is.  Az Utazás apánkkal az első nagyjátékfilmje.

A film bemutatója júliusban a 34. Müncheni Nemzetközi Film Fesztiválon volt, ahol a film zeneszerzője, Darvas Ferenc, elnyerte a legjobb filmzenéért járó elismerést. A film producerei David Lindner Leporda és Verona Meier, a hazai producerei pedig Taschler Andrea és Lovas Nándor.

https://www.youtube.com/watch?v=FDTDKQuwX9M&feature=youtu.be
https://www.facebook.com/ancamiruna.lazarescu


Forrás: EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: