2017. január 28., szombat

IV. Budapesti Székely Bál




A Nemzetstratégiai Kutatóintézet három évvel ezelőtt azzal a remélt céllal indította útjára a Budapesti Székely Bált, hogy a rendezvény sikere, jó hangulata erősítse az összetartozás érzését, szilárdítsa a magyar-magyar összefogást, fejlessze Székelyföld és az anyaország kapcsolatát, illetve segítse rászoruló nemzettársainkat. Azóta már a harmadik sikeres rendezvényen vagyunk túl.

Idén február 4-én, szombaton újból a Várkert Bazárban kerül megrendezésre immár a IV. Budapesti Székely Bál, amelyen minden székely, tiszteletbeli székely és székelyeket tisztelő részvételére számítunk.

A bál teljes bevételét jótékonysági céllal ezúttal öt külhoni közösségnek ajánlják fel: a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árváinak, az oklándi unitárius közösségnek, a Mária Rádió Erdély Egyesületnek, a Beregszászi Református Gyülekezet fenntartásában álló Pulzus Rádiónak, valamint Atyha római katolikus templomának.

A bál fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

A bálon fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Üzenet Székelyföldről című produkciójával, melynek művészeti vezetője Zsuráfszky Zoltán.

Műsorvezető: Berecz István

Hagyományaikhoz híven a bál programja és a vacsora menüválasztása a székely tradícióra épít. A rendezvény szervezői azon lesznek, hogy az I., a II., illetve a III. Budapesti Székely Bálon szerzett tapasztalataink alapján újból egy rangos társadalmi eseményt nyújtsanak.
Minden további információ és jegyrendelési útmutató az nski.hu weboldalon, illetve az esemény Facebook lapján található. 

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: