2017. január 14., szombat

Városkártyával bővül a Miskolc Pass, Magyarország legzöldebb kártyacsaládja




A miskolci turisztikai szervezet esetében nemcsak szlogen a környezet védelme. Célja, hogy a Miskolcra érkező vendégek, a miskolci turisztikai szolgáltatók és a helyi lakosság számára is olyan Smart megoldásokat kínáljon, amely lehetővé teszi a minél kevesebb műanyag- és papíralapú eszköz használatát.
Éppen ezért megjelenéseiben is előnyben részesíti évek óta az online megjelenéseket, szolgáltatásfejlesztési programjában pedig minden esetben igyekszik olyan eszközöket kifejleszteni, amelyek a lehető legkevesebb
környezetszennyezéssel járnak. A cél ugyanis nem kevesebb, mintsem hogy Miskolc és környéke a következő generációk számára is biztosítani tudja azt a csodálatos környezetet, amit a ma itt élők és ide látogatók élvezhetnek. Ezt a célt követte a Miskolc Pass kártyacsalád kidolgozása esetében is, amelynek 2017. január 15-én újabb családtagja jelenik meg, kifejezetten a miskolci lakosokra fókuszálva.
A QARD rendszerre épülő Miskolc Pass kártyacsalád elve, hogy a lehető legkevesebb káros anyagot használjanak fel az előállításához és működtetéséhez. Éppen ezért a felhasználóknak már nem szükséges plasztik kártyát megvásárolni ahhoz, hogy az ingyenes szolgáltatásokat és kedvezményeket igénybe vegyék, elég, ha a telefonjukon, tabletjükön megmutatják az online vásárlás során kapott Smart QR kódot.

Miskolc Pass Classic - az okos és zöld városkártya

A Miskolc Pass Classic elfogadóhelyei, a kártyában lévő kedvezményes szolgáltatások köre a miskolciak igényei szerint kerültek összeállításra, s nemcsak turisztikai, hanem egyéb, a mindennapokhoz kapcsolódó kedvezményeket is kínálnak a felhasználóknak.  A kártya jelenleg, az indulásakor mintegy 80 elfogadóhelyet kínál a városlakónak. Ha a vevők a Miskolc Pass Classic városkártya megvásárlásakor megadják e-mail címüket, a vásárlásról azonnal kapnak egy e-mailt, amelyben megkapják virtuális kártyájukat is, amelyet le tudnak tölteni okostelefonjukra, tabletjükre, így akkor is használni tudják a kártyájukat, ha a plasztik kártyát otthon felejtik.

Ha a kártyatulajdonos a kártyáját használja, erről igény szerint e-mailben tájékoztatást kap, így nincs visszaélési lehetőség, hiszen nyomon tudja követni, hány alkalommal, hol és mikor vásárolt már kedvezményes közlekedési bérletet, vagy mikor és hol használta a kártyáját egyéb kedvezmények igénybe vételére. A kártyán lévő QR kódot beszkennelve ráadásul internet elérés mellett a felhasználó bármikor ellenőrizni tudja a kártyán lévő egyenlegeit (mivel az elfogadóhelyek saját törzsvásárlói programot is kialakíthatnak a rendszerben), sőt, egy személyre szabott navigátor is a rendelkezésére áll, amely bemutatja a közelben lévő elfogadóhelyeket.

Miskolc Pass Turisztikai Kártya - online vásárlással és virtuális kártyával a környezet védelmében

A kártyacsalád első tagja a Miskolc Pass Turisztikai Kártya volt, amely 2015 tavaszán indult útjára. A tapasztalatok szerint a városba érkező vendégek egyre tudatosabban választják pihenésükhöz Miskolcot, ahol a fürdőzési lehetőségek mellett a Bükk által nyújtott festői környezet és a nagyvárosi hangulat és a kulturális kínálat is vonzerő. Számukra a magas szintű szolgáltatási színvonal és a folyamatosan megújuló turisztikai kínálat mellett kiemelten fontos a környezet rendezettsége vagy a Bükk tiszta levegője is. Ezek fenntarthatósága azonban a helyi lakosság, a vendéglátók és a vendégek közös felelőssége - a miskolci TDM éppen ezért tartja fontosnak a környezetbarát termékek fejlesztését és a vendégek tudatos szemléletformálását is. A Miskolc Pass Turisztikai Kártya fejlesztései, az online vásárlási felület és „virtuális kártya" is ezt a célt szolgálják.
A fejlesztés célja nemcsak annyi, hogy bárhol és bármikor megvásárolható, s akár azonnal is aktiválható legyen a kártya, hanem még fontosabb cél, hogy minél kevesebb műanyag kártyára legyen szükség. A Miskolc Pass Turisztikai Kártyával ráadásul ingyenesen használhatják a vendégek a közösségi közlekedést is, amivel a cél nem kevesebb, mintsem hogy a vendégek a szállodában hagyják autójukat és kényelmesen, jegyvásárlás, sorban állás nélkül használhassák a közösségi közlekedést Miskolcon.

A Miskolc Pass gyerekkártya - élmény "újrahasznosítva"

A Miskolc Pass gyerekkártya bevezetésénél a gyerekek és a felnőttek közös igényeit igyekezett a turisztikai szervezet kiszolgálni azzal, hogy a virtuális kártya mellett egy olyan ajándéktárgyra került rá a Miskolc Pass QR kódja, amely a kártya lejárta után hírforrásként és lakásdíszként is használható. A szervezet ugyanis - arra építve, hogy a gyerekek szeretnek kisebb ajándéktárgyakat hazavinni magukkal a kirándulásokról - a klasszikus plasztikkártya helyett hűtőmágnest készített a gyerekeknek. A kártya érvényességi ideje alatt természetesen a kártyahasználók igénybe vehetik a város által nyújtott kedvezményeket és ingyenes szolgáltatásokat, a kártya lejárta után pedig a QR kódra kattintva a város eseménynaptára érhető el, miközben a hűtőszekrény dísze a kártya.

www.miskolcpass.com

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: