2017. január 26., csütörtök

Mesedoktorok




A Békéscsabai Jókai Színház az országban elsőként csatlakozott a Mesedoktorokhoz. A Békéscsabai Jókai Színház és a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó művészeti Szakgimnázium tagintézményeként működő Színitanház is csatlakozott a K&H mesedoktorok a weben programhoz, amely kórházban fekvő gyermekeknek okoz örömet szerte az országban.



Webes meseolvasást tartottak a beteg gyermekek lelki gyógyulásáért, a színházak közül elsőként csatlakoztak a kezdeményezéshez. A színház dolgozói és a diákok vállalták, hogy részt vesznek az akcióban, és mesét mondanak a beteg gyermekeknek, a színház falain belül. A K&H kamerás csapata kitelepült, sőt, még egy mesesarkot is berendezett, hogy varázslatos díszlet előtt küldhessék el kedvenc történeteiket a kicsiknek!

A kezdeményezés nem előzmények nélkül való.
A Békéscsabai Jókai Színház kiemelt figyelemmel kíséri és karolja fel azokat az új lehetőségeket, kezdeményezéseket, amelyek a gyermekek nevelését, gyógyítását tartja szem előtt. Fontos és becses feladatának tekinti a jótékonykodást, a gyermekek lelki gyógyítását a kultúra eszközeivel. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány által nevelt gyerekek számára rendszeresen lehetőséget biztosítanak az előadásaik megtekintésére, minden évben megrendezik a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központtal közösen az Angyalok Szárnyalása című jótékonysági gálaestet, a közelmúltban pedig a „Plüssmacit a Békés megyei mentőautókba!" címmel indult civil kezdeményezéshez is csatlakoztak.

A fogyatékossággal élők számára is teljes értékű színházi élményt biztosítanak, teljes mértékben elkötelezte magát a teátrum az előadásai kommunikációs akadálymentesítésének ügye mellett.

http://jokaiszinhaz.hu
https://www.facebook.com/jokaiszinhaz

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: