Leonardo da Vinci

Ezen a napon született Leonardo Da Vinci festő, szobrász, grafikus, építész, mérnök és természettudós

(ejtsd: -vincsi) v. Lionardo, olasz festő, építész, szobrász, költő, zenész, mérnök, gépész, fizikus, matematikus: az újabb idők legnagyobb, legegyetemesebb szellemeinek egyike, szül. Vinckastélyban Empoli közelében, firenzei területen levő falucskában, 1452., megh. Cloux-kastélyban, Amboise mellett (Franciaország) 1519 máj. 2. Törvénytelen fia volt Ser Piero da Vincinek, a firenzei signoria jegyzőjének és egy Katalin nevű parasztleánynak. Már korán mutatkozott tehetsége a rajzoló művészethez, ezért atyja Verocchio a híres firenzei ötvös és festő műhelyébe adta. A hagyomány szerint ő festette mesterének Krisztus megkeresztelését ábrázoló képén (Firenze, akadémia) az egyik angyal alakját, és evvel annyira fölülmúlja mesterét, hogy az ecsetjét örökre letette. Már a 70-es évek végén több nyilvános megrendelést kapott, melyeknek azonban, úgy látszik, nem tett eleget. Alighanem az 1481. a scopetói szt. Donát-templom számára megrendelt oltárképnek vázlata a firenzei Uffizi-képtárban levő befejezetlen kép, mely a napkeleti királyok imádásának mozgalmas jelenetét ábrázolja. Ezen kívül alig maradt meg egy is ifjúkori festményeiből, melyeket Vasari fölsorol. Annál több rajz, vázlat, tanulmány, bár ezeknek hitelessége sincs esetről-esetre megállapítva. Úgy látszik, kevéssel 1480 után távozott Firenzéből, alighanem Keletre ment és mint mérnök a kairói szultán szolgálatában állott, 1483 és 1485 között Ludovico il Moro herceg meghívására Milánóba ment, nemcsak mint művész, hanem mint zenész, énekes, fényes ünnepélyek rendezője, mérnök. 1499-ig, a herceg elűzetéséig Milánóban maradt. Itt töltött idejének legnagyobb részét Sforza Ferenc, a milánói dinasztia alapítója nagy lovasszobra mintájának készítésére fordította. A minta annyira elkészült, hogy Miksa császár menyegzője alkalmával föl lehetett állítani, de mikor a franciák 1499. Milánót bevették, a híres mű is lepusztult, úgy hogy ma már csak - nagyrészt a Windsor-kastélyban őrzött - rajzokból alkothatunk fogalmat róla. Nagy része volt a milánói székesegyház építésében és ő építette a Martesana-csatornát is. Számos képmást festett Lodovico Moro számára. A fönnmaradtak közül azonban csak egy férfi mellkép (Milánó, Ambrosiana) és a világhírű Belie Ferronniére (Páris, Louvre; talán Crivelli Lukrécia, a herceg kedvese) teljesen hitelesek. Ugyancsak milánói tartózkodása alatt festett L. több vallásos tárgyú képet is. Milánói korszakának és általában egész festői pályájának legnagyszerűbb műve a Milanói S. Maria delle Grazie domonkosrendi kolostor refektóriumában, a XV. sz. utolsó tizedének közepén festett nagy falképe, mely az utolsó vacsorát ábrázolja. A festészet legnagyobb, legismertebb, legnépszerübb alkotásainak egyike. Hogy az ábrázolás minden eszközét érvényesíthesse, olajfestéket használt és ez okozta romlását, úgy hogy 1566. már nagyon is fogyatékos volt. Az idő meg ügyetlen helyreállítási kísérletek nem kímélték azóta sem; már csak rom és méltatásánál rá vagyunk utalva a másolatokra (Marco d"Oggiono), metszetekre (Morghen, Stang, stb.) és L. saját tanulmányaira (Windsor; Páris, Louvre; velencei akadémia). Szimmetrikus elrendezésénél, kétszeres életnagyságú alakok hatalmas jellemzésénél és művészi csoportosításánál, az egészen elömlő komolyságnál és gyöngédségnél, a bűvös színezésnél fogva ellenállhatatlan hatást gyakorolhatott a szemlélőre. L. volt a lelke a Ludovico által Milánóban alapított akadémiának. Tanítványai számára írta a híres Trattato del"a pitturá-t (kiad., ford. és magy. Ludwig, Bécs 1882, 3 köt., melyben a festészetet természettudományi alapon tárgyalja. A Ludovico il Moro bukása utáni 16 esztendőt nyugtalanul, különböző fejedelmek szolgálatában, különböző helyeken töltötte. 1500. Velencében van, 1502, Borgia Cézár hadi mérnöke a Romagnában; legtovább (1503-1506) Firenzében volt állandó lakása, azután visszatér Milánóba, 1507. pedig XII. Lajos francia király szolgálatába áll; főleg Lombardiában tartózkodik, de megfordul Rómában és Firenzében is. 1516. végre I. Ferenc királlyal Franciaországba ment, honnan többé nem is tért vissza. A Cloux kastélyba lakott Amboise mellett és ott is halt meg, a hagyomány szerint a király karjai között. Életének ezen második szakaszából való műveinek sem kedvezett a sors. Gonzaga Izabella mantovai hercegnő képmása, valamint a Robertet államtitkár számára festett Madonna a rokkával, elvesztek. A firenzei szerviták által rendelt oltárképnek csak kartonját készítette el; a Madonnát ábrázolja szt. Annával, a gyermek Jézussal és ker. Jánossal. Egész Firenze megbámulta a megható kedvességű művet, mely jelenleg a londoni akadémiában van. Még híresebb volt 1505. a firenzei tanács megbízásából készített kartonja a Palazzo vecchio tanácsterme számára. Egy zászlóért folytatott rendkívül heves lovascsatát ábrázolt, részletet az anghiarii csatából, szenvedélyes, megrendítő drámai módon. Technikai nehézségek miatt a falfestményt abbahagyta, kartonja pedig elveszett, úgy hogy csak Edelincknek rajza után (állítólag Rubenstől) készített metszetéből ismerjük némileg. Benci Ginevrának Firenzében festett képmása elveszett, de megmaradt Mona Lisának, Francesco del Giocondo nejének képmása, melyen L. állítólag 4 éven át dolgozott és La Joconde néven a párisi Louvre egyik legdrágább kincse. Bár L. kísérletező technikája itt sem állhatott ellen az időnek, a legcsábítóbb női szépséget, a bűvös tájképet ma is csodáljuk. Későbbi művei majdnem kivétel nélkül elvesztek, a megmaradtak is éppen nem föltétlenül hitelesek.
L., mint fizikus és matematikus is igen becses műveket hagyott hátra, melyek azonban 1797 előtt alig voltak ismeretesek. Ezen iratok, melyek arról nevezetesek, hogy jobbról balra, tehát tükörírásban vannak irva, 16 kötetet képeznek. 1796-ig a milanói ambrosiana könyvtárban őrizték, az említett évben azonban a franciák mint hadi zsákmányt Párisba vitték, ahonnan 1 kötet, a Codex Altlanticus visszakerült Milanóba, 12 kötet az Institut könyvtárában, 1 a Brsitish Muzeumban, egyéb kéziratok pedig Windsorban vannak. Legkitünőbb kiadásaik: Dorio G., Dagli scritti e disegni di L. (Milano 1871); Ravaisson-Mollien, Les manuscrits de Leonard da Vinci (Páris 1881-től); Richter I. P., The literary works of L. (London 1881) és az, amelyet az Accad. dei Lincei ad ki, az olasz kormány támogatásával, 1894 óta Milánóban. L. iratainak nagy előnye az, hogy ügyes rajzokkal vannak ellátva. L. kétféle emeltyűt ismer: reálist és potenciálist. Utóbbi alatt az alátámasztási ponttól az erő irányára vont merőlegeseket érti, tehát azt, amit mi az emeltyű működési karjainak nevezünk. A többi között a következő példát hozza föl: egy fonalat, melyet két súly kifeszít, egy a közepén reá akasztott súly húz. Ha már most azon apró távolságokat vizsgáljuk, melyeket a három erő közös támadási pontja ezen erők irányainak értelmében leir, azt találjuk, hogy az erők ama távolságokkal megfordított viszonyban vannak. Ez a virtuális momentumok törvénye, melyen az egész statika alapul. E törvényt L. az egyensúlyföltételek meghatározására a csigán, a lejtőn és éken alkalmazta. A tudós egyik tétele a lejtőn való esés idejét annak hosszúságával arányba állítva adja meg. A körívet tekinti azon pályának, melyen az esés leggyorsabban történik. Hitte a Földnek tengely körül való forgását. Bebizonyítja, hogy a teher, amely a világ középpontja felé esik, függőleges irányát elhagyja. Már irataiban is találunk célzásokat, melyek szerint a csigát és a tengelykereket kétkarú emeltyűnek tekinti. L. törvénye a virtuális sebességet illetőleg így hangzik: Minden gépnél az egyensúlyban álló erők és virtuális sebességeik fordított viszonyban vannak. Az erőt L. spirituális potenciának mondja, mely nélkül érzékeink alá eső dolog nem mozdulhat. Ezeken kívül még számos mechanikai törvényt tartalmaznak művei. Lehetetlennek tartotta a «perpetuum mobile»-t. A testek súrlódását és szilárdságát illetőleg is legnagyobb részt helyes nézeteket fejt ki. Említendők vizsgálatai a madarak repülését illetőleg, melyek alapján a repülőgépek szerkesztését kísérli meg. Nagy hírnévre tett szert mint hidrotechnikus. Ő építette az Adda és Martesana csatorna eszméjét, megmondta, hogy a Sahara sivatag egykor tenger volt. Bebizonyított tény, hogy L. hullámelméletével Newtont és más nagy tudósokat előzött meg. Szerinte: a hullám a lökés hatása, melyet a víz reflektál. Nevezetesek csillagászati nézetei is, melyek szerint a Hold épp oly égi test, mint a Föld; fénye a Földtől visszasugárzott napfény; a Föld nem középpontja a világegyetemnek stb. A levegőt ruganyos testnek mondja, mely részekből áll és súlyos. A lángnál képződő légáramlásra nézve is igen helyes nézeteket fejt ki. A színtan és optika terén is kitűnt, sőt valószínű, hogy ő a camera obscura feltalálója. Gépeinél leginkább a vizet alkalmazza mint hajtóerőt. Nem csekélyek érdemei a matematika terén. Foglalkozott a kör négyzetesítésével és belátta, hogy az lehetetlen; ő alkalmazta először a + és - jeleket; kutatta a csillagsokszögeket, a görbe felületeknek síkokba való fejtését; a vonalakat a síkok, a síkokat a testek határainak tekinti. Foglalkozott végül sikeresen az anatómiával és a távlattannal.


Forrás: Pallas Nagylexikon