Híres magyar származású személyek - Zsigmond Vilmos

Zsigmond Vilmos (Szeged, 1930. június 16. –) magyar származású Oscar-díjas operatőr

Szegeden született, apja Zsigmond Vilmos, futballedző és kapus, anyja Illichman Bozena hivatalnok volt. A középiskolát a szegedi piarista gimnáziumban végezte, ahol az irodalom

Zsigmond Vilmos (2008)

volt a kedvenc tantárgya. A képek iránti rajongása gyerekkorában kezdődött. A legenda szerint egyszer egy betegség miatt ágyba kényszerült, és kezébe került egy fotózásról szóló könyv. Később édesapja fényképezőgépével fedezte fel a fotózás nyelvét, ahonnan már egyenes út vezetett az operatőri hivatás felé. 1955-ben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Illés György tanítványaként végzett operatőrként. Több főiskolai társával megörökítette az 1956-os forradalom eseményeit, majd 1956 novemberében Kovács László operatőrrel - táskájukban csaknem tízezer méternyi filmfelvétellel - elhagyta Magyarországot. Ezek a felvételek bejárták a világsajtót, a két fiatalnak óriási szerepe volt abban, hogy a „Nyugat” tudomást szerzett a budapesti eseményekről. (A filmeket aztán a rendszerváltást követően az operatőr visszajuttatta Magyarországra.)

Zsigmond Vilmos önkéntes száműzetésében hosszú esztendőkön át '56 emlékével élt együtt. Ma is biztos abban, hogy a forradalom volt az egyik legfontosabb esemény, amely a nagy szovjet birodalom összeomlását előidézte.

Karrierje

Több mint egy évtizednek kellett eltelnie, mire sikerült beilleszkednie új hazájának társadalmába, illetve operatőrként képes volt kitűnni az amerikai mezőnyből. Óriási hátránnyal indult, de mindeközben meg is előzte korát: tulajdonképpen egy mozgóképes szemlélet- és generációváltás kellett ahhoz, hogy tehetségével kiemelkedhessen a többiek közül. Zsigmond Vilmos ugyanis olyan tudás birtokában volt, amelyet más ottani operatőr nem birtokolt: ismerte az európai filmszemléletet, a szovjet mozgóképművészettől a francia és olasz új hullámon át a magyarokig, és ezek összessége határozta meg a vizuális látásmódját. Amikor az amerikai film új rendezőgenerációja megjelent, hirtelen fontos lett Zsigmond Vilmos „másféle” műveltsége.

Az Egyesült Államokban telepedett le; kezdetben laborokban dolgozott, fotózott, oktatófilmeket készített, dokumentumfilmekben és reklámfilmekben kapott feladatot. Operatőri látásmódja - a hangulati világítás, az emberi arc középpontba állítása, az emberi történetek bemutatása és a realista ábrázolás - egybeesett az 1960-as években kibontakozó amerikai független filmes kívánalmakkal. 1962-ben kapott amerikai állampolgárságot.

Első jelentősebb munkája a Peter Fonda rendezte Bérelt kezek volt, majd Robert Altman rendező következett, aki teljes mértékben rábízta a McCabe & Mrs. Miller című, 1971-es westernjének képi megvalósítását. Zsigmond Vilmos pedig fotós múltját felhasználva, laboratóriumi eljárással fakított ki felvételeket, hogy a régi filmek hangulatát idézze. A szemcsésség, a sötét tónusok erőteljes használata mindig is operatőri kézjegye maradt, ő maga is úgy jellemzi stílusát, hogy még a vígjátékokat is film noirként rögzíti a celluloidszalagra, és az árnyék használata az egyik legfontosabb eszköze. Nem véletlen, hogy a mai napig azon operatőrök egyike, aki nem hajlandó digitális technikával, videonyersanyaggal dolgozni.

Az 1970-es évek amerikai új hullámos realista filmjei mellett a sci-fi mániának is részese lett. Már a nagy sikerek hajnalán együtt dolgozott Steven Spielberggel is, aki szintén rábízta magát Zsigmond Vilmos kézi kamerás elképzeléseire a Sugarlandi hajtóvadászat forgatása során. Együttműködésük később az 1977-ben készült Harmadik típusú találkozások című produkcióban folytatódott: a legendás sci-fiben az egyik főszerepet maga François Truffaut alakította. A film nagy siker lett, és az 1978-ban Zsigmond Vilmost elnyerte a legjobb operatőri munkáért járó Oscar-díjat. Érdekes, de ezt követően sosem dolgozott együtt Spielberggel. Állítólag azért szakították meg a közös munkát, mert Zsigmond Vilmos elfelejtette megköszönni a rendezőnek a díjat – akárcsak a stáb többi tagjának, hiszen inkább tanárainak, legfőképpen Illés Györgynek, azaz a magyar iskolának tulajdonította a sikert. (Másnap érkezett a lakására egy fax Julia Philips producertől, amelyen az állt: „You are welcome!”, azaz: Szívesen!)

Életszerűbb az a magyarázat, hogy Spielberg egyre inkább tudta, mit akar, és nem volt szüksége egy megingathatatlan elképzelésekkel teli alkotótársra. Sokkal inkább az olyan direktorok felelnek meg Zsigmond Vilmosnak, mint mondjuk Michael Cimino, aki A szarvasvadász (1978) című nagyszabású filmjénél teljesen szabad kezet adott az operatőrnek a képi világ és a világítás terén – ez pedig újabb Oscar-jelölést ért.

Maximalista művészi és munkaszemlélete azonban nem mindig hozott szerencsét neki: a Funny Lady (1975) című musical forgatásáról például Barbra Streisand miatt kellett távoznia. A színésznőnek egy operatőr barátja, Harry Stadling bebeszélte ugyanis, hogy csak bizonyos szögben szabad megvilágítani az arcát, mert csak úgy mutat szépen a vásznon. Zsigmond Vilmos megpróbálkozott egy-két másik beállítással, amit a művésznő nem viselt el.

Több műfajban kipróbálta magát: fényképezett zenés filmet, (a The Band búcsúkoncertjét - Az utolsó valcert), vígjátékot (Az eastwicki boszorkányokat, a Mavericket), az HBO számára egy Sztálinról szóló életrajzi televíziósfilmet (amelyért 1992-ben Emmy-díjat kapott), erotikus thrillert (a Slivert, a Vágyak vonzásábant), és többször dolgozott Woody Allen rendezővel (a Melinda és Melinda, vagy a Kasszandra álma című filmeken). Allen például azt gondolta róla, még mielőtt először találkoztak volna, hogy Zsigmond Vilmos egy zord magyar óriás, egy igazi hadvezér alkat, aki mellett majd meg sem mer szólalni. Így aztán őszintén meglepődött, amikor egy halk szavú, talpig gentleman rázott vele kezet.

Zsigmond Vilmos hasonlóan jelentős munkának érzi a 2001-ben Káel Csabával forgatott Bánk bán-operafilmet is, amelyből szerinte feleslegesen lett politikai ügy, ahelyett, hogy kvalitásainak megfelelően, műalkotásként kezelték volna Magyarországon: így lehetett volna esélye külföldi fesztiválokon is.

2006-ban pedig egyik közreműködője volt A lyukas zászló című 1956-os dokumentumfilmnek. A rendezéssel is megpróbálkozott, ebben azonban kevésbé volt sikeres.

2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra a Brian De Palma rendezte A fekete Dália című thriller fényképezéséért. De Palma később úgy nyilatkozott róla, hogy az egyik utolsó képíró nagymester, akivel számos szakmai vitája volt ugyan a forgatás során, ám különleges értékei megkérdőjelezhetetlenek.

Magánélete

A fények és árnyékok szerelmesének és festőjének nevezett Zsigmond - aki saját bevallása szerint főiskolai mesterein kívül az olasz neorealistáktól és a francia újhullámosoktól tanulta a legtöbbet - tudását az utóbbi években többször is mesterkurzus keretében adta tovább a hazai operatőrtehetségeknek.

1999-ben megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életmű-kitüntetését, 2000-ben Göncz Árpád akkori köztársasági elnök személyes megbecsülése jeleként elnöki Aranyéremmel tüntette ki. 2001 óta a Corvin-lánc birtokosa, 2004-ben pedig szülővárosa, Szeged díszpolgára lett, ahol a Belvárosi Mozi egyik terme viseli a nevét.

Tagja az Amerikai Operatőrök Társaságának.

Forrás: Wikipédia