A felvidékről kitelepítettek emléknapja

Az Országgyűlés április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját 2012. december 3-án ellenszavazat nélkül országgyűlési emléknappá nyilvánította. 

Képarchívum

1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchia romjain létrejött Csehszlovákia határai közé kisebbségként mintegy egymillió magyar is bekerült. A csehszlovák államot a fasiszta Olaszország és a náci Németország a nyugati nagyhatalmak asszisztálásával az 1938-as müncheni egyezményben szétverte: a többségében németek lakta Szudéta-vidék Németországhoz került, majd az első bécsi döntés a Felvidék déli, magyarlakta sávját visszaadta Magyarországnak. 1939 tavaszán Kárpát-Ukrajnát Magyarországhoz csatolták, Szlovákia függetlenné vált, Cseh- és Morvaországot pedig közvetlen német fennhatóság alá vonták.
   
A második világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-i kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország "felbomlasztásáért". A kormányprogramot nyomatékosító úgynevezett Beneš-dekrétumok nyomán megszűnt a magyarság 97 százalékának állampolgársága (büntetlenséget csak a lojális, 1938 előtt is csehszlovák állampolgárok kaptak), s vagyonukat is elkobozták. A tiszta szláv állam megteremtésén fáradozó csehszlovák kormány a magyar kisebbség felszámolása érdekében - miután a nagyhatalmak nem engedélyezték az egyoldalú kitelepítést, csak a lakosságcserét - változatos módszereket vett igénybe. Kiűzött 36 ezer, 1938 előtt magyar állampolgársággal bíró személyt, internálta a pozsonyi, a kassai, a komáromi magyarokat és lakásaikat elkobozta, 1945-46 telén fűtetlen marhavagonokban 40-45 ezer magyart deportáltak a csehországi Szudéta-vidékre. Beindult a reszlovakizáció is, ami lehetőséget adott az évszázadok során elmagyarosodott szlovákoknak az anyanemzethez való visszatérésre, s ami praktikusan a vagyonelkobzástól és kitelepítéstől való mentesítést és az állampolgári jogok megszerzését ígérte. Az akció során 423 ezer megfélemlített, fenyegetett magyar adta be kérvényét, közülük a hatóságok 327 ezret nyilvánítottak szlováknak.
   
A nagyhatalmak magyar szempontokat elutasító álláspontja és a felvidéki magyarokat sújtó "nyomásgyakorlás" révén a prágai kormánynak sikerült a magyar kormányt megegyezésre kényszerítenie a határmódosítás nélküli lakosságcseréről. Az 1946. február 27-én Budapesten aláírt lakosságcsere-egyezményt a magyar parlament 1946. május 14-én cikkelyezte be.
   
Az egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, amennyi szlovák önként távozott onnan. A prágai kormány várakozásával ellentétben mindössze 60 ezer (egész pontosan 59 774) szlovák jelentkezett áttelepülésre (holott körükben szabályszerű toborzó kampányt folyt), míg Szlovákiából 76 616 magyart szállítottak át Magyarországra. A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én, az utolsó 1949. június 5-én indult, e két időpont között szinte naponta vitték a kijelölt családokat összes ingóságukkal együtt Magyarországra. A Szovjetunió teljes támogatását élvező Csehszlovákia a párizsi békekonferencián még azt is el akarta érni, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után megmaradt mintegy 200 ezer magyart is egyoldalúan áttelepíthesse, ez ellen azonban az amerikaiak vétót emeltek. Egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban, - az érintett magyarok számát a cseh történészek 30-40 ezerre, a szudétanémet szövetségek negyedmillióra becsülik.
   
Csehszlovákia az 1948 februári kommunista hatalomátvétel után, szovjet nyomásra lezárta a beneši kisebbségellenes időszakot. Az 1948. október 25-i törvény hűségeskü letétele után visszaadta a magyar nemzetiségűek állampolgárságát. A két ország 1949. július 25-i megállapodása értelmében az áttelepített magyarok vagyona fejében Csehszlovákia elengedte a Magyarország által fizetendő 30 millió dollárnyi háborús jóvátétel hátralévő részét. A kényszer szülte reszlovakizációs nyilatkozatokat csak 1954-ben érvénytelenítették. A Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését, az elkobzott vagyonok visszaadását a kommunizmus összeomlása után sem Csehszlovákia, sem az 1993 óta önálló cseh és szlovák állam nem tűzte napirendre.
   
A magyar Országgyűlés 2012. december 3-i határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarokról, valamint azt is, hogy támogatja olyan megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését, amelyek a kitelepítéssel kapcsolatosak. Az Országgyűlés emellett kifejezte nagyrabecsülését mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.
   
A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából 2014 februárjában a Rákóczi Szövetség pályázatot hirdetett kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták számára azzal a céllal, hogy önálló alkotó- vagy kutatómunkával minél több fiatal kerülhessen közelebbi kapcsolatba a Beneš-dekrétumok következtében Csehszlovákiából elűzött magyar emberek sorsával.

Forrás: ÚJ SZÓ Online