2014. április 10., csütörtök

Ismét lesz Költészeti Fesztivál Debrecenben




A 12. alkalommal megrendezendő Debreceni Költészeti Fesztivál programjaival azt szeretnék elérni, hogy "az óvodásoktól az egyetemistákig, a könyvtárlátogatóktól az utca emberéig érezze mindenki: érdemes verseket olvasni, kedves verseinket felidézni" - mondta Szirák Péter irodalomtörténész, a rendezvény kurátora szerdán Debrecenben, ahol a programokról tartottak sajtótájékoztatót. 



Somogyi Béla, Debrecen kulturális alpolgármestere hozzátette, hogy a cél érdekében példátlan intézményi összefogás jött létre a városban: költőkkel és verseikkel találkozhatnak az általános iskolákban, a gimnáziumokban és könyvtárakban, a Református Kollégiumban, a Debreceni Egyetemen, a Debreceni Művelődési Központban és a Déri Múzeumban, az Apolló moziban, valamint a város utcáin és terein is az érdeklődők.

Most első alkalommal - a Méliusz könyvtár kezdeményezésére - a belvárosi kirakatüvegeket is verssorok fogják díszíteni a fesztivál idején. Az első verseket a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatója keretében Térey János költő, Somogyi Béla alpolgármester és Felföldi László, római katolikus püspöki helynök írta fel a Kölcsey Központ üvegfalára.
Különleges programja lesz a fesztiválnak a "nagy versséta", amikor is a résztvevők megelevenítik Debrecen költeményekben gazdag múltját: lesznek, akik verseket fognak szavalni a séta egy-egy állomásán, mások versek által ihletett képet készítenek - hangzott el a sajtótájékoztatón.
A Debreceni Művelődési Központban pénteken Egy nap a költészet jegyében címmel óvodásoknak és általános iskolásoknak szerveznek programokat, a Méliusz könyvtárban kiosztják a VERS+KÉPző illusztrációs pályázat díjait, a debreceni Megtestesülés plébánián pedig 12 órás Vers-maratont rendeznek. Utóbbin bárki elmondhatja, vagy felolvashatja kedvenc versét, vagy csupán hallgathatja a többiek előadását.
Forrás:


  Magyar Hírlap Online


Somogyi Béla, Debrecen kulturális alpolgármestere hozzátette, hogy a cél érdekében példátlan intézményi összefogás jött létre a városban: költőkkel és verseikkel találkozhatnak az általános iskolákban, a - See more at: http://www.magyarhirlap.hu/ismet-lesz-kolteszeti-fesztival-debrecenben#sthash.9REXKpcU.dpuf
A 12. alkalommal megrendezendő Debreceni Költészeti Fesztivál programjaival azt szeretnék elérni, hogy "az óvodásoktól az egyetemistákig, a könyvtárlátogatóktól az utca emberéig érezze mindenki: érdemes verseket olvasni, kedves verseinket felidézni" - mondta Szirák Péter irodalomtörténész, a rendezvény kurátora szerdán Debrecenben, ahol a programokról tartottak sajtótájékoztatót.
- See more at: http://www.magyarhirlap.hu/ismet-lesz-kolteszeti-fesztival-debrecenben#sthash.9REXKpcU.dpuf
A 12. alkalommal megrendezendő Debreceni Költészeti Fesztivál programjaival azt szeretnék elérni, hogy "az óvodásoktól az egyetemistákig, a könyvtárlátogatóktól az utca emberéig érezze mindenki: érdemes verseket olvasni, kedves verseinket felidézni" - mondta Szirák Péter irodalomtörténész, a rendezvény kurátora szerdán Debrecenben, ahol a programokról tartottak sajtótájékoztatót. - See more at: http://www.magyarhirlap.hu/ismet-lesz-kolteszeti-fesztival-debrecenben#sthash.9REXKpcU.dpuf

Nincsenek megjegyzések: