Elfeledett piramisokat láthatunk a fekete fáraók birodalmában

Melyik ország rendelkezik a legtöbb piramissal? Első gondolatunk bizonyára Egyiptom lenne, mégis Szudán a helyes válasz.

A Kusita Királyság fénykora
 
Régen Ta-Szetinek, Íjak Földjének hívták a Nílus első kataraktájánál fekvő területet az itt élők pédátlan nyilazási tudása miatt. Ezek a kitűnő íjászok voltak a kusiták. Az egyiptomiak már az I. dinasztia idején küldtek ide expedíciókat, hogy rabszolgákat szerezzenek, és új réz- ill. aranybányákat tárjanak fel. Egyiptom befolyása egyre nőtt, és Középbirodalom idejére már erődítmények sora ellenőrizte a Nílus második kataraktáját. Az Újbirodalom idején III. Thotmesz már egészen az ötödik kataraktáig kiterjesztette hatalmát, ám annak hanyatlásával azonban megkezdődött Kús felemelkedése.

A történészek egyetértenek abban, hogy i.e. 780 körül Alara király egyesítette Felső-Núbiát, és tette az észak-szudáni Napatát (Dzsebel Barkal és Karima közelében) az ország fővárosává. Munkáját utóda, Kashata király folytatta, aki Alsó-Núbiát is a koronához csatolta, magát pedig fáraónak kiáltotta ki. Később a kusita Piye fáraó elfoglalta Thébát, és ő lett az egyiptomi XXV. dinasztia első uralkodója. Ezzel kezdődött a fekete fáraók mintegy 100 évig tartó uralma. A dinasztiához tartozó öt fáraó közül Taharka volt a leghíresebb. Nevéhez számos egyiptomi és szudáni építészeti emlék fűződik, köztük a Karnaki templom helyreállítása és továbbépítése.

A virágzó Kusita Királyság egészen Líbiáig és Palesztináig kiterjesztette határait, de az asszírok fokozatosan kiszorították őket Egyiptomból. Az ezt követő időszakot, egészen az i.e. 3. századig rejtély övezi. Ekkor Arkamani király a fővárost Napatából a délebbre fekvő Meroéba (Kartúm és Atbara között félúton) költöztette. A központ áthelyezése azt jelentette, hogy a kusiták eltávolodnak Egyiptom kulturális befolyásától, és önálló civilzációt hoznak létre. Az egyiptomi istenek helyett a helyi istenségek tisztelete került előtérbe. Apedemak vette át Ámon helyét, a hieroglifákat pedig felváltotta a meriotikus írás. Arról azonban még vita folyik, hogy a Meroéba költöztetett hatalmi központ a Meroitikus Királyság születését fémjelzi, vagy csak a Kusita Királyság meroitikus korszakát vezeti be.

A hat évszázadig virágzó királyság hanyatlása az i.sz. 3. században kezdődött, amikor az Egyiptomot uraló rómaiak is meggyengültek, és a két ország között visszaesett a kereskedelmi forgalom, ami igen érzékenyen érintette a kusita gazdaságot. Ezzel egyidőben az etiópiai Akszúmi Királyság viszont megerősödött, és 350-ben Ezna, akszúmi király elfoglalta Meroét, ami megpecsételte a Kusita Királyság sorsát.

Szudánban számos kusita és meroitikus korból 
származó régészeti lelőhely található. Kartúm és Atbara között fekszik Musawwarat Es Sufra. Az arab Musawwarat szó ábrázolást jelent. Az Es Sufra kifejezés magyarázatára két elmélet is van. Az első szerint a szó jelentése sárga, ami a megmaradt romok sárgás színére utal. A másik szerint pedig "Morajló asztalt" jelent, amely a közelben emelkedő hegy alakjáról kaphatta a nevét. A névtől függetlenül Musawwarat Es Sufra a meroitikus korszak legnagyobb templomegyüttese. Két nagy részből áll: a nagy városrészből és az oroszlántemplomból.

A nagy városrész egy alacsony falakat, oszlopsort, két medencét és két rámpát tartalmazó épületegyüttes, amelynek rendeltetése még nem tisztázott. Egyesek szerint elefántidomító hely volt. Erre utalnak a rámpák, amelyeken fel- és levezethették az állatokat, illetve a közelben található elefántszobrok. Másrészt viszont az Oroszlántemplom zarándokhely lehetett, és a nagy épületegyüttest a zarándokok elhelyezésére használhatták. Ezt a feltevést erősítik az Apedemak istent ábrázoló rajzok és domborművek. Az oroszlánfejű, embertestű Apedemak a Kusita Királyság legnagyobb tiszteletnek örvendő istene volt. Az i.e. 230 körül Arnekhamani király által építtetett Oroszlántemplomot az 1960-as években a berlini Humboldt Egyetem munkatársai állították helyre.

Oroszlános templomtól Meroé piramisáig

Szudán másik, jó állapotban fennmaradt oroszlános temploma Naqában található. A jellegzetes barna színű templomot Natakamani király építtette, aki rajongott a művészetért. A templom homlokzatát Natakamani és felesége, Amanitore királynő ábrázolása díszíti, amint csapást mérnek ellenségeikre. Oldalfalán szintén a királyi pár látható Apedemak isten és más egyiptomi istenek társaságában. A templom pülonján (kapuján) Apedemak istenség látható emberi testtel és oroszlánfejjel, de testének alsó részét egy lótuszvirágból felbukkanó kígyóként ábrázolták. A kusita építészetre igen nagy hatással volt az egyiptomi művészet, de a XXV. dinasztia hanyatlásával és a főváros Meroéba helyezésével egyre inkább előtérbe kerültek a helyi hagyományok.

Amanitore királynőt például tipikus afrikai nőként ábrázolták, széles vállakkal, kerek arccal és egyértelműen telt idomokkal. Az egyiptomi ábrázolásmóddal ellentétben a királynőt ugyanolyan méretben ábrázolták, mint Natakamani királyt, amely talán arra utal, hogy az uralkodópár egyenrangú volt. A templom hátsó falán látható domborművön Apedemak istenség fogadja a király és királynő áldozatát. Az ábrázolás érdekessége, hogy az istennek három feje és négy karja van, ami inkább az indiai Síva istennőt juttatja eszünkbe. Felvetődik a kérdés, hogy volt-e valamilyen kapcsolat a Kusita Királyság és a távoli India között. Lehetséges, de bizonyíték nincs rá.

Az Oroszlántemplom mellett áll a hely egyik legkülönösebb építménye, az ún. Kioszk, amelyen erősen érződik a kusita, egyiptomi és római művészet hatása. Egy kissé távolabb találjuk az egyiptomi Amon istennek szentelt templomot, amelyet szintén Natakamani király építtetett. Az uralkodók nevében szereplő "amani" szócska Amon istenre utal, és azt mutatja, mennyire elterjedt volt a kusiták között az egyiptomi isten tisztelete. A Naqában lévő Amon templom szerkezete ugyanazt a sémát követi, mint a többi Amonnak szentelt templom (Dzsebel Barkal, Karnak), de az építészet és a díszítés sajátos stílust képviselnek.

 

A Kusita civilizáció nagyságát hirdetik Meroé piramisai, amelyek három - nyugati, déli és északi - csoportban helyezkednek el. A legjobb állapotban fennmaradt északi rész 30 piramisból áll. Nyilvánvalóan egyiptomi mintát követnek, de mégis mások. Sokkal kisebbek, mint egyiptomi társaik, a legnagyobb is csupán 30 méter. A sírok elhelyezése is más: halottaikat a kusiták a piramis alá temették, nem pedig a piramis belsejébe. Ezenkívül Meroé piramisainak hiányzik a csúcsuk, 1834-ben ugyanis Guiseppe Ferlini kincsvadász azt hitte, hogy aranyból vannak, és letördelte őket. Rögtön az elsőnél szerencsével járt, így tovább folytatta a szégyenletes rombolást, de több aranyat már nem talált.

Igen fontos lelőhelynek számít Dzsebel Barkal, ahová III. Thotmesz egyiptomi fáraó építette az első szudáni Amon templomot az i.e. 15. században. Később II. Ramszesz hatalmas kultikus központot hozott létre Amon tiszteletére. Ennek közelében áll Mut temploma, amelyet Taharka emeltetett Amon feleségének, az égbolt istennőjének tiszteletére. A hegy nyugati lábánál található a 20 piramisból álló királyi temető. A kusiták ugyanis sokáig Napatában temették el uralkodóikat. A Dzsebel Barkal hegytől nem messze magasodnak Nuri piramisai. Közülük a legnagyobba temették Taharka királyt. Az 1917-es ásatások során George Reisner 1000 kis szobrot talált az uralkodóról. Al-Kurru sírhelyei is megérnek egy látogatást, bár csupán kettő látogatható: Tanwetamani, Taharka örököse és unokaöccse, illetve Qualhata, Tanwetamani anyja síremléke.

Forrás: Múlt-kor történelmi portál