2008. szeptember 30., kedd

A különféle jelek szerelmi élete



első rész

Ha arra helyezzük a hangsúlyt valakinél, hogy mit szeretünk benne, akkor sokkal könnyebben elviseljük azokat a dolgait, amiket nem. Vagy mintha azt figyeljük, hogy mit utálunk, mert akkor már azok a szeretni való dolgok is eltörpülnek, amiket egyébként lehetne szeretni.
Elsősorban arra vonatkozik ez a felosztás, hogy az 5. ház melyik állatövi jelben kezdődik, de az ascendens, illetve a Nap jelét is jellemezheti, valamint a 8. ház azt mutatja meg, hogy az ember titkon mire vágyik az együttlét alatt, mi az, amit elfojt magában.
Az ilyen férfi úgy gondolja, hogy ő odaáll, a várat mind a négy sarkában megdönti és mehet is tovább, ezzel el van intézve. A figyelmetlenség és durvaság sokféle formában fordulhat elő.
Intenzíven, gyorsan és szenvedélyesen szeret.
Az ilyen nő, egy például Bika férfivel nehezen boldogul, ugyanis a férfi alaposan és körültekintően szeretgeti a nőt, az meg azt gondolja közben, hogy mikor dugod már be. A férfi elkövetheti azt a hibát, hogy nem érzékeli a nő feszültségének növekedését, és az a csúcspont közelébe jut beteljesedés nélkül, és sorozatosan csalódik, mert a nő gyors, de a férfi lassú. Kapcsolatuk nagyon jól tud működni, ha a férfi követi a nő ritmusát.
Éhes, szomjas és álmos Bikával nem lehet szerelmeskedni. Ha ez a három ki van elégítve, akkor hajlandó egy éjszakán többször is, de jó a táplálékot odakészíteni az ágy mellé. Előfordulhat, hogy nem engedi meg magának az élvezetet a prűdsége miatt. Sok mindenben lehet prűd: meg ne lássák, beláthatnak, az ajtó be van-e zárva, tiszták-e mindketten, leadta-e a párja a fizetését. Ez nem a gátlásossága, hanem inkább szeret bizonyos játszmákat lefuttatni, bizonyos szabályoknak meg kell felelnie a másiknak, mielőtt odaadja magát.
Nehezebben tud feloldódni, ha munkanélküli, ha nincs anyagi biztonságban, ha veszélybe kerül valami miatt a holnapi ennivaló, ekkor csak gondolkozik.
Nagyon fontos számára a testi érintés, szereti a harapdálást, de a fájdalmat nem tűri. Lassú típus, hosszas a szeretkezés. Hűséges, tiszta, megbízható szerető.
Nagy kíváncsiság és érdeklődés jellemzi a másik iránt, de nem szexuális beállítottságú. Hajlamos a hűtlenségre, a megismerési vágya miatt. Sok mindenre rávehető, újíthat, reformerkedhet és rendkívül technikásan mozog.
Ha a szeretkezés közben hangokat hall, akkor, mivel nem tud teljesen kikapcsolni, konstatálja az eseményeket, rögzíti az információkat. Szeret beszélni. A gyermekkorban ki nem mondható szavak ilyenkor kikívánkoznak belőle és emiatt csúnyán is beszélhet. Könnyedén kimondja, hogyha valamit má sképpen szeretne, ha a másik nem jól nyúl hozzá.
Ellensége a megszokás és a butaság.
A férfiak legnagyobb problémája az, hogy gyengédek, aranyosak, csak nem férfiasak. Ezért nem tudják kielégíteni azoknak a nőknek az igényeit, akiknek marsi, uránuszi vagy erős Nap állásuk van, mert ezek egy Héroszt akarnak maguk mellé.
A Rák nő nagyon nőies szerepet szeretne játszani, s akkor adhatja önmagát, ha a férfi férfias.
Nagyon függ a hangulatától, ettől teszi függővé a szeretkezést is. ő egy igazi borsószem királykisasszony.
A kedvét elveheti a szextől; ha a lakás nem zavartalan; a szülőkkel, gyermekekkel való együttlakás egy sor óvintézkedést von maga után; nincs elmosogatva; a gyerek nincs betakarva; az anyja telefonálhat még; az anyósa is telefonálhat; hangosak a szomszédok; az esti film rossz érzéseket keltett benne; a feltett zene; nem érzi magát elég tisztának; a múltkor a párja megbántotta; a szülői gátlások; a vacsora milyensége; az ágynemű nem tiszta stb.
Anyáskodó, kényelmes típus, aki kitárulkozik, de nem sokat tesz. Ha teheti, inkább meg sem mukkan. Minimális a visszajelzés, amit ad a párjának. Szereti a meglepetéseket, de csak az olyat, amire készülhet.
Örül egy virágcsokornak vagy egy színházjegynek, de az valamikor későbbre szóljon, akkor így kétszer tud boldog lenni egy ajándékkal.

második rész


Ha arra helyezzük a hangsúlyt valakinél, hogy mit szeretünk benne, akkor sokkal könnyebben elviselj ük azokat a dolgait, amiket nem. Vagy mintha azt figyeljük, hogy mit utálunk, mert akkor már azok a szeretni való dolgok is eltörpülnek, amiket egyébként lehetne szeretni.

Elsősorban arra vonatkozik ez a felosztás, hogy az 5. ház melyik állatövi jelben kezdődik, de az ascendens, illetve a Nap jelét is jellemezheti, valamint a 8. ház azt mutatja meg, hogy az ember titkon mire vágyik az együttlét alatt, mi az, amit elfojt magában.
Oroszlán
Szereti mutogatni magát, ezért könnyen levetkőzik, de az ékszereit magán hagyja. Ha valami nem tetszik a viselkedésével kapcsolatosan, esetleg koszosnak tűnik, akkor nem szabad bántó módon a tudtára adni, hanem szépen becsomagolva lehet közölni vele a hiányosságot. Bármilyen jellegű becsmérlés elveheti a kedvét a másik embertől. Ha büdös, akkor kedvesen kell elhívni együtt pancsikálni, ha valamit elügyetlenkedik, akkor pedig jobb, ha a társa magára vállalja, hogy miatta nem sikerült olyan
jól az együttlét, de valahogyan kíméletesen közölni kell vele azt, hogy nem volt jó.
Szeret kiabálni, sikongatni az aktus közben. Szívesen hódít, de ettől még nem lesz hűtlenné, mert nem szereti a mellékutakat. Ha megcsal, akkor el is válik utána, nyíltan vállalja tettét.

Szűz
Szinte minden Szűz ember kapott gyermekkorában szüleitől egy, egyetlen egy kritizáló mondatot, ami a szerencsétlent egész életében nyomasztja, és azt figyeli a másikon, hogy az is úgy látja-e. Ettől függetlenül is a leggátlásosabbak ők. Ezzel a tudattal együtt rettenetesen nehezen képes magát átadni a másiknak és az érzéseinek. A szeretkezés ott kezdődhet csak szerinte, hogy rendben van minden rajta és körülötte.
Őket is fel lehet szabadítani a gátlásaik alól, de elképzelhető, hogy több évbe telik. A nők messze elkerülik a hüvelyüket, a férfiak pedig gyakran a péniszméretük miatt aggódnak.
Alapvető fontosságú, hogy megszeresse és elfogadja önmagát, megtapasztalja, hogy milyen testélményei vannak, megtudja, hogy mi esik jól neki, mely területek az érzékenyek a testén. Ha ezt tudja már, akkor számoljon be erről partnerének is!

Mérleg
A vele való szeretkezést legjobb kezdeni egy színházi előadás megtekintésével, majd egy kellemes vacsora és tánc következhet, és hazatérve hosszas előjáték után kellőképpen ellazul és feloldódik a befogadáshoz. Játékossá válhat, de csak oldott állapotban. Úgy nem lehet vele szerelmeskedni, hogy előzőleg valamilyen konfliktus volt kettőjük között. A ruhái megszaggatását is utálja. Finomságra van szüksége, azt szereti, ha kerek az együttlét.
Képes arra, hogy nem mosakszik, viszont összelocsolja magát illatosító szerekkel.
Skorpió
Vannak közöttük, akik nem szeretik a szexualitást, ők a haláltól is félnek. Rettegnek attól, hogy megszűnjenek, összeolvadjanak a másik emberrel.
Marsikus jel, ezért durva is lehet, meg lehet azonban tanítani a kellemes érintésekre is.Náluk sok minden megengedhető. Elképzelhető, hogy durcásan fejezi be a Skorpió az együttlétet, csalódás lehet az a számára, mert nem szereti abbahagyni.

A nyálkahártyájuk lehetséges, hogy nem bírja hosszú távon a szeretkezést, akár férfi, akár nő az illető.


harmadik rész


Ha arra helyezzük a hangsúlyt valakinél, hogy mit szeretünk benne, akkor sokkal könnyebben elviseljük azokat a dolgait, amiket nem. Vagy mintha azt figyeljük, hogy mit utálunk, mert akkor már azok a szeretni való dolgok is eltörpülnek, amiket egyébként lehetne szeretni.

Elsősorban arra vonatkozik ez a felosztás, hogy az 5. ház melyik állatövi jelben kezdődik, de az ascendens, illetve a Nap jelét is jellemezheti, valamint a 8. ház azt mutatja meg, hogy az ember titkon mire vágyik az együttlét alatt, mi az, amit elfojt magában.
Heves vérű, de nem bírja hosszú távon. A nő nagyon rámenős, egy Szűz, Rák vagy Halak férfit annyira megijeszthet, hogy az impotenssé válhat. A törvényességhez ragaszkodik, egy ilyen szerető nem valószínű, hogy elválik a házastársától a szerető kedvéért. Alapvetően nem hűtlen, de ha megunja a partnerét, akkor nincs miért kitartania mellette. Szalmaláng természete itt is megmutatkozik abban, hogy a célját felcserélheti mással.
Nagy élmények feltöltik energiával és ettől szerelmi légyottot kíván. Erre a partner jobb, ha előre felkészül. Ha együtt akar lenni vele, akkor várja otthon az ágyban, ha nem akar közel kerülni hozzá,akkor menjen el messzire, mert különben a Nyilas megtalálja.
Nagyon fontos számára a hatalom és az egzisztencia, illetve a kommunikáció. Amikor valakivel közelebbi kapcsolatot akar létesíteni, akkor körüljárja az embert, kérdezősködik utána, és már nem teljesen ismeretlen a számára, amikor megszólítja. Ez azért kell neki, mert mindig tervez, tudnia kell, hogy mire számíthat a másiktól. Azonban az érzelmi dolgokat nem lehet előre megtervezni, ezért sok Bak él rossz házasságban. Általában későn (30 év felett) házasodik, mert előbb egzisztenciát akar teremteni.
Gátlásos, de ennek túlkompenzálása azt eredményezheti, hogy mindig újabb és újabb társat keres magának, ezzel is bizonyítva, hogy ő sokaknak kell.
Vagy nagyon tiszta és pedáns vagy nagyon elhanyagolt lehet.
A kíváncsisága más jellegű, mint az Ikreké, ő inkább egy partnerrel szeretne mindenféle dolgot kipróbálni. Hűséges szerető, ha szabadon engedik, nem korlátozzák, ha mindig akkor és úgy elégítheti ki a szexuális étvágyát, ahogyan akarja.
A korlátozás érzéséhez elég egypár olyan jellegű kérdés,
hogy merre járt és mit csinált. Ettől még az alapvetően hűséges ember is elkezd menekülni.Egy Halak, Mérleg vagy Szűz nehezen viseli általában az állandó változtatásokat, és az
izgalomkeresést. A Vízöntőnek a szexben is szüksége van arra, hogy idealizálhasson.
Már a testetlenséget igényli, ő is hajlamos az idealizálásra. Képes szellemi szinten megélni a szexualitást, apácaként, szerzetesként boldogan élhet. Egész életét képes úgy leélni, hogy nem szeretkezett.
Vannak, akiknél addig tart a szerelmi viszony, ameddig a másik nem közeledik testileg. Lehet nagyon szerelmes, de a testi kapcsolattól távol tartja magát.A testiség elutasítása és az állandó alárendeltség miatt ők a leginkább veszélyeztetettek a testi erőszak szempontjából, ha az apa erőteljes személyiség volt. Ha egyenrangú családtagként kezelték kiskorától, akkor nem kell ettől tartania. Ha túlzottan gyermekként viselkedtek vele szülei mindig is, korától függetlenül, akkor egy nemi erőszak folytán teherbe is eshet.
Ha még is eljut a szexig, a legjobb szeretővé válhat, mert a Halak az önátadás, a feloldódás, eggyéválás mestere.

Forrás: Derita Asztrológia

Derita mNemos - Mészáros Zoltán

Nincsenek megjegyzések: