Elöntött a bulvár

Olvasás

Ha szétnézünk a környezetünkben, láthatjuk: honfitársaink betűkhöz való viszonya igencsak eltérő. Van, aki szépirodalmat és komoly sajtót olvas, van, aki bulvárt és akad, aki legfeljebb szavatossági időt konzervdobozokon.

Bulvársajtó

A bulvársajtó gyűjtőfogalom, a populáris, felszínes, egyszerűsített gondolati tartalmakat közvetítő, esetleg szenzációhajhász médiatermék jelzője, amely sajátos eszközeivel az azt közvetítő médiaközeg (pl. újság, TV-, rádióműsor, előadás, elektronikus média) fogyasztását (példányszámszám, nézettség) hivatott növelni. A köznyelvben az egyes sajtótermékeket is újabban egyszerűen bulvárnak nevezik.

Keletkezés és történet

A bulvár, mint fogalom a mai „médiavilág” előtt is létezett, alapja az emberek pletykák iránti vonzódása.

Már az ókori falfirkák is bizonyos mértékig ide sorolhatók, ahol ismeretlenek (sokszor megbízásos alapon) leplezetlenül ábrázolták híres, közismert emberek erkölcseire vonatkozó ítéleteiket, meglehetősen szabadszájú, obszcén formában.

A középkori kódexek képábrázolásaiba nem egyszer rejtettek konkrét utalásokat a kor frivol történéseire. A reneszánsz, majd a felvilágosodás korában megjelent kiadványok között már a kezdetektől találunk közéleti személyiségeket, államférfiakat pletykaszinten kínosan érintő eseményeket. A francia budoárok élénk társasági élete, illetve az azt kiszolgáló, arra épülő, és abból élő kispolgári környezet hamar felismerte a közeg „szenzációéhségét”, amelyet különböző színvonalú társasági lapok megjelentetésével próbált kielégíteni.

A valódi, mai értelemben vett bulvármédia kialakulása a 19. század utolsó harmadára tehető, amikor néhány kiadó felismerte az utcán korzózó polgárok között terjesztett újságok üzleti jövedelmezőségét (pl. 1877. október 1-jén megjelent B.Z am Mittag -/B.Z.: Berliner Zeitung/,amelyet kezdetben kizárólag utcai árusoknál értékesítettek). A bulvár fogalom elnevezése is innen származik: Boulvard = út, utca. Gyakorlatilag ekkor vált a bulvár önálló termékké, amelynek célja a terjesztő közeg, akkoriban kizárólag az újság népszerűsítése, saját nyilvánosságának, piacának növelése.

Az utcán és kávéházakban olvasható, gyorsan avuló sajtótermékeknél szinte követelmény volt a „közérthetőség”, a gyors tájékoztatás, a sekélyességig terjedő egyszerűsítés. A napi pletykákat azonnal továbbítani kellett, az elsőség a pletykák, értesülések terjesztésében közvetlen, gyors anyagi hasznot hozott. Az olvasóközönség megszerzésében fontos szerepet játszott a „hírlapi kacsa”, az álhírek terjesztése is. A húszas, harmincas években még léteztek olyan, a bulvár világára szakosodott „tényfeltáró”, „oknyomozó” újságírók, (mai értelemben paparazzi) akik nem titkoltan abból éltek, hogy bizonyos társaságbeli információkat nem (!) hoztak nyilvánosságra, amiért az úgynevezett célszemélytől kértek, és nem ritkán kaptak is anyagi ellenszolgáltatást.

A kereskedelmi rádiók és televíziók világában a bulvárjellegű híradások uralják a médiafogyasztói piac több, mint a felét. Az új évezredtől, az internet terjedésével párhuzamosan, a nyomtatott sajtó példányszámának folyamatos csökkenése mellett, egyedül a bulvárlapok tudták példányszámukat megtartani, sőt néhány esetben növelni. Ennek tudatában, amúgy mérvadó, úgynevezett komoly lapok is bizonyos mértékű arculatváltásra kényszerülnek, ami egyrészt tördelési stílusváltásban, színes szabadidős mellékletek kiadásában mutatkozik meg, másrészt nagyobb teret szentelnek a könnyed, populáris, „bulváros” híreknek is.

Érzelmi befolyásolás

A bulvármédia minden témát kihasznál, amelyet az annak megfelelő érzelmi töltéssel az olvasó elé tárhat. Ez a tendencia a legegyszerűbb híranyagoknál is tetten érhető. A szerencsétlenségeket, emberi tragédiákat, bűncselekményeket, baleseteket, természeti katasztrófákat kísérő, kevéssé jelentős érzelmi motívumokat szándékosnak, motiváltnak tüntetik fel, ezzel együtt olyan, primitívebb ösztönökre építenek, amelyek többé kevésbé mindannyiunkban megtalálhatók.

* Kíváncsiság (hálószobatitkok, magánszféra)
* Szenzációéhség („A nagy fogyás: Fogyishow életre-halálra – Rohammentő vitte kórházba a játékost”[1])
* Irigység, részrehajlás, nyereségvágy, hiszékenység – (A leggazdagabbak listája, „Kis befektetéssel milliók” jellegű csábítások).
* Vágy/Szexualitás/Voyeurizmus – címlaplányok (pin-up girl) fotóin keresztül.
* Félelemkeltés – kiemelt főcímekben provokáló kérdések: „ Ki lesz a következő áldozat?”
* Tehetetlenség – A bulvár a kisember pártjára áll, megvédi a „hatalmasságoktól” (Ki szab gátat a politikusok mohóságának?, Ki védi meg állampolgári értékeinket?)
* Szánalom, részvét felkeltése a szerencsétlenségek, különleges helyzetek áldozatai iránt, tudósítások sorscsapásról, testi fogyatékosságokról. – ("Utolsó reményét is elvesztette", "A szőrös hátú gyermek")
* Meghökkentés – (A postás harapta meg a kutyát!)
* Sajnálat, együttérzés – (Tíz napig kóborolt Lessie, amíg hazatalált, Leesett a tizedikről Micike, a kismacska)
* Azonosságérzet – A riportalanyt, áldozatot „kereskedelmi fogyasztásra” alkalmassá teszi, közelebb hozza a fogyasztóhoz, ezért nem ritkán becenevükön szólítja őket, ezzel is sugallva az együttérzést, mintegy beágyazza az olvasót abba a közegbe, ami a pozitív véleményalkotáshoz szükséges.

Forrás: Wikipédia

Sajnos uralkodik a bulvár a médiavilágban. Persze, mert ezt falja mindenki. Ha megnézzük a nyomtatott sajtótermékeket már azt sem tudjuk hol áll a fejünk, annyi a pletykaújság van a piacon, s talán jönnek a még újabbak, de úgy látszik van rá kereslet, hiszen nem régen debütált a Bors is, ami kinézetben nem különbözik a Blikktől, vagy a Mai naptól, bár lehet ez is volt a cél, hogy ugyanolyan formátumú újságot hozzanak ki a nyomdából, mert az olvasóközönség már megszokta a régebbi kiadványokat. De nemcsak az újságos standoknál dúl a bulvár láz, hanem a képernyőn is.

Ha a híradótól kifáradtunk, éppen vacsorához ülünk, akkor időben jön az Aktív, ami a Fókusz versenytársaként indult el, vagyis van némi közszolgálatiság is ebben az adásban, de már igencsak keresgélni kell. A segítség és figyelem felhívás egy-egy problémára csak akkor kerül be a műsorba, ha szenzáció szagú, vagy tényleg minden bizonnyal igen sok embert ültet a képernyő elé. Vegyes felvágott lett ez a műsor, de inkább a sztárokról szóló hírek dominálnak ebben is. A köz figyelmét felhívni valamire, úgy látszik csak úgy lehetséges, ha a külföldi csillagokról és a hazai sztárocskákról szóló hírcsokrok közé rejtik. Furcsa módon keverednek ezekben a műsorokban már a műfajok, hiszen a TV2 oknyomozó riportokat bemutató adása a Napló is igen csak sikeresnek mondható, s abban azért nincsenek pletykák, s égis odacsüccsen a néző a képernyő elé, hogy megnézze. Az Aktívban is előszeretettel alkalmazzák a rejtett kamerás felvételeket, hogy valami igazságot deklaráljanak, riportok készülnek. A keveredésről szólva, nem értem miért kell ugyanolyan műsorokat készíteni, bár valószínű, hogy a vezetőség tutira megy, ezért mindenből vesznek egy kicsit és aki szereti a bulvárt, vagy aki szereti riportokat az is leül a képernyő elé legyen szó az Aktívról, a Favoritról, a Naplóról, vagy a Magellánról. Ez a négy műsor szinte teljesen ugyanolyan, hasonlóan épülnek fel, hasonló technikákkal dolgoznak a riporterek, a témákat felröppentik valamennyi adásban, s van egy, ahol jobban kibontogatják.

Bár, ha már unjuk a sok bulvárt, a kissé megtévesztő riportokat és oknyomozásokat nem sok választásunk van, mert a másik országos csatorna az RTL Klub kínálata is kissé egysíkú, vagy maradnak azok az adók, ahol sorozatokat bámulhatunk a nap 24 órájában, vagy esetleg rácuppanhatunk a hírműsorokra, s aztán felszabadulásként ismét a bulvár műsorokat választjuk, s teljes a körforgás, s rá jövünk, hogy a szennyáradat határozza meg az életünket.

A bulvár média mohóságáról

Szomorúan látom, hogy a televíziós csatornák most sem tudnak nagyvonalúak lenni. Legszívesebben azt írnám, hogy elegánsak. De ebben az esetben kissé szokatlan a kifejezés, bár kétségtelen jobban kifejezi azt amire gondolok. A közelmúltban meghalt az első kisgyerek aki szívátültetés során jutott új szívhez, természetesen mindent bedobnak, anyait-apait, hogy a nézők érdeklődését a csatornára vonzzák. Láthatunk előző napon felvett riportot, amelyben a kisfiú a céljairól, a szeptemberi iskolakezdésről beszél. Persze azok után bemutatva, hogy már bemondták a tragikus hírt. Így szól igazán nagyot. Természetesen a néző odafigyel, van benne valami bizarr, hogy egy ma már halott kisfiút láthatunk amint a céljairól beszél a halála előtti napon, úgy nyilatkozik mint minden normális 9 éves gyerek és átvesz valami díjat egy táborban, ahol olyan gyerekek nyaralnak, akiknek valamely szervük átültetésből származik. Számomra ez az egész valójában nem is bizarr, inkább félelmetes. Aztán ma reggel is folytatódtak a riportok, ma már a tábor vezetőjével. Hiába no, helyzet van, ha nem vagyunk ott lemaradunk. Talán riport is volt a szülőkkel, nem tudom. Jobban örülnék ha nem lett volna. Jobban örülnék ha elvonulnának a nyilvánosságtól, a Média meg tapintatosan és diszkréten félrevonulna és békén hagyná őket nagy gyászukban. De a kereskedelmi televíziózás nem erről szól. Harc folyik a nézőkért, a reklámbevételekért, a profitért. És ez harc nem ismer kíméletet, meghátrálást. Ha helyzet van, élni kell vele. Hát ezt akartuk, ezt irigyeltük, hát megkaptuk. Semmi sem szent. Talán 30 éve is megvan már, hogy dermedten néztük a mozikban mire képes Németországban a bulvár sajtó, a "Zeitung". Vagy amiről az író mintázta, a "Bild Zeitung". Hogy semmi sem szent ha szenzációról van szó. Még akkor sem hagyják békén a film főszereplőjét mikor meghal az anyja és őt gyászolja. Akkor is újságírók és fotóriporterek hada üldözi, zaklatja. Jól megmutatta a bulvár sajtó természetét Heinrich Böll, a Nobel-díjas német író a "Katharina Blum elveszett tisztessége" című könyvében, amelyet 30 nyelvre fordítottak le. Ajánlom nyári olvasmányként, akár TV helyett is. Talán még nem dobták ki a könyvtárak polcairól. Vékony kis könyvecske, pár óra alatt elolvasható