REPUBLIKÁNUS HÓDOLAT

Ezúttal a pápának szól

XVI. Benedek meghódította Franciaországot, a Respublika a lábai előtt hevert. Sarkozy elnök fejet hajtott, elismerve a szellemi-spirituális vezetőben a nagy szövetségest. A politikai elit értően bólogatott a pápa előadása közben és után, s százezrek követték az egyházfőt Párizsban és Lourdesban. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy vallási reneszánsz bontakozik ki Nyugaton, s bár ez valószínűleg részint igaz is, nem magyarázza teljesen a mostani pápai látogatás hallatlan sikerét. Van ebben valami olyasmi, a hadászatból ismert fogalom is, amit egyszerűen a „sorok összezárásának” neveznek.

A Collège de France-ban gyűlt össze a tudományos élet színe-java, hogy meghallgassa a professzor pápa elõadását. A Francia Akadémia zöldfrakkos tagsága, a művészeti élet emblematikus alakjai hallgatták az elõadót, akinek témája a hit és az értelem összefonódásának és elválaszthatatlanságuk bizonyítása volt. A pápa minuciózus szigorúsággal követte végig a hit lehetőségeit, s jutott el arra a pontra, amelyben kimutatta, hogy a hit és az értelem útjai nem mennek szemben egymással.

Sokkal inkább együttműködésük érvényesül az európai és francia eszmetörténetben, annak ellenére, hogy ezzel ellenkezõ előjelű toposzok élnek emlékezetünkben, különösen az utóbbi három évszázadot illetõen. Hasonlóan magas intellektusú és hibátlan érvrendszerű előadás hangzott el a Collège des Bernardins-ben, ebben a gyönyörűen felújított, gótikus épületben. Valaha szerzetesek kolostoraként szolgált, majd a francia történelem minden fordulópontján más és más kezébe került: volt hadianyag- és kereskedelmi raktár, elhagyott épület, hippi-tanya, míg aztán a mostani helyreállítást követően az egyház és a társadalom közti kapcsolatok ápolásának intenzív színhelyévé nem vált. Ismerős történet ez egy kelet-európai számára.

A hallgatóság elsõ soraiban ült Jacques Chirac, Valéry Giscard d’Estaing, volt elnökök, mögöttük pedig a teljes politikai elit, valamint a francia vallási paletta széles színképérõl szinte mindenki.

KERESZTÉNYELLENES ANTISZEMITÁK

Ez a gondolat állt a gótikus boltozatok alatt elhangzott tanítás középpontjában. Franciaországban jelentõs nem-keresztény kisebbség él, így nagyon rég óta a zsidóság. A gyarmati múltnak, valamint a hosszú ideje gyakorolt toleráns bevándorlási politikának köszönhetõen pedig Európa legjelentõsebb muszlim közössége. Az elõadás után e közösségek vezető és fõpapjai találkoztak Benedekkel. A párizsi fõrabbi testvérként üdvözölte a pápát, míg egy muszlim uléma kézcsókkal köszöntötte õt – ami egészen elképesztő pillanat volt, inverze annak, amikor II. János Pál

Jean d’Ormesson, a közismert író, esszéista a pápa két elõadásáról elismerõen, szinte lelkesülten nyilatkozott. Azt mondja: hibátlan érvelés, megszakítatlan komolyság, roppant mélységûűintellektualitás a kor egyik legjelentősebb teológusától, amely még az ateistákat is megrendíti. Attitűdje és hatása alapvetően különbözik a hatalmas elődétõl, ám másképpen mondható nagynak. Benedek nem középen áll, mint II. János Pál, hanem egy bizonyos elméleti ponton, amiből kimozdíthatatlan, s oda hajlít és vezet mindent és mindenkit. Hidat ver a keresztények és nem-keresztények (elsőként zsidók és muszlimok) közé, sőt: hívők és ateisták közé. Éli hivatását, hiszen õ a pontifex maximus: első és legnagyobb hídverő.
Invalidusok Tere és Temploma

A kereszténység egyik legnagyobb templomi épületegyüttese elõtti tér, az Invalidusok tere adta a pápai mise párizsi helyszínét. Mintegy kétszázezer hívõ vett részt a szertartáson, amit a II. Vatikánum rituáléja szerint a francia fõpapsággal és igen nagyszámú pappal koncelebrált Benedek. Mindenki fehérben volt, s így az egész olyan hatást keltett, mintha az angyalok karára vetette volna szemét az ájtatos hívõ. Azonban az áhítatot sokszor a lelkesültség és a fiatalok hangos adorációja törte meg. Ezt a pápa nagy szeretettel fogadta. A gigantikus, fából ácsolt oltáremelvény helyszíne elgondolkodtató, nem hagyhatjuk szó nélkül. Hiszen itt, e templomban van Napóleon eltemetve. Az a Napóleon, aki VII. Piuszt Párizsba citálta, s voltaképpen erõszakkal kényszerítette arra, hogy megkoronázza õt, majd a szertartás döntõ pillanatában kivette a kezébõl a koronát, hogy saját fejére helyezze. Ezzel szimbolikusan közölte a világgal: a hatalom nem Istentõl, s annak helytartójától, hanem önnön magától, másképpen mondva, az embertõl származik. Ugyanez a Napóleon vezette be a polgári törvénykezést, s végsõ fokon ez a jogi aktus törölte el Európa nagy részén a feudalizmus utolsós maradványait, s nyitotta meg a polgári fejlõdés jogi alapjait. Waterloo után a császár intézkedései közül ez maradt fenn leginkább. Nos, a pápai mise helyszíne innen nézve szimbólum, a pápaság triumfusa a császár felett. Hogy ez nem spekuláció, arra az is elég bizonyíték, hogy Benedek pápa májusban, savonai látogatásakor hosszan beszélt VII. Piuszról, s trónját használta a szertartások idején.

S milyen különös az is, hogy a liturgia szövegében, az egyetemes könyörgésekben „hazánk Európa” s nem „hazánk Franciaország” hangzik el. Nem felejthetjük el, hogy Európát nem Napóleon egyesítette, hanem a német Adenauer, a francia Schumann, a belga Spaak, a holland Luns, az olasz Segni, nagyrészt katolikus politikusok. Így jön létre a történelmi szintézis, így kreál távlatot Benedek pápa. A részvevõk színes palettáját adják a mai francia és európai társadalomnak. Fehérek és feketék, és mindenféle más bõrszínûek, a lobogtatott zászlók leképezik a rendkívül sokszínû társadalmat, egyházi és világi társulásokat, egyesületeket. A pápa a misére menet többször megállítja a pápa-mobilt, s beemel egy-egy gyermeket magához, megáldva õt. Ahogy máskor sem teszi, most sem látszik, hogy visszatartaná magát, minden tartózkodás nélkül engedi magához az embereket –, a biztonságiak olykori szörnyülködése ellenére.

SZEPLÕTELEN FOGANTATÁS

„- Yo soy la Immaculada Concepciou” – hallotta Bernadette Soubirous a Szép Hölgytõl, saját anyanyelvén, ami egy helyi dialektus a Pireneusok lábainál, nem messze a spanyol határtól 1858. március 26-án. Már február 11-étől többször, összesen tizennyolcszor jelent meg ennek a végtelenül egyszerű, szegény kislánynak a Szép Hölgy, aki aztán elárulta, hogy ki is ő: a Szűzanya, a Szeplőtelen Fogantatás. Kezdetben a papság és a püspök elhatárolódott az eseményektől, egy kislány zagyválásának mondták, majd később hitelt adtak neki. A Szép Hölgy útmutatása alapján Bernadette vizet fakasztott a földből, forrás tört föl a mélyből, amely víz a mai napig gyógyítja az embereket, olykor csodálatos esetekről hallunk. Hamar híre ment e csodáknak, Bernadette-ből apáca lett Neversben, majd 1879-ben, 35 évesen meghalt. XI. Piusz 1933-ban avatta szentté, miután többször megvizsgálták holttestét, ami azóta is romolhatatlannak tűnik.

XVI. Benedek Lourdesba érkezve tudósból a hit zarándokává változott. Önmaga metamorfózisát ajánlva a világnak: Isten csodálatos tettei elõtt a hitnek fejet kell hajtania. Kövessük értelmünkkel a legvégsõ pontig a világ dolgait, keressük rendületlenül az értelem igazolását addig, amíg az egyáltalán lehetséges, s aztán ha nincs tovább, akkor adjuk át magunkat a hitnek. Benedek lourdes-i magatartásának ez a kulcsa. A pápa leborul az elõtt, amit értelme nem ér el, s egyben ezt a cselekvést ajánlja a világnak is. Gesztusával arra irányítja a figyelmet, hogy szenvedések nélkül nincsen igazi szeretet, és fájdalom nélkül nem születik új élet. Máriára tekint a térdeplõ fõpap, aki Lourdes-ban, Soubirous Szent Bernadette által nyitotta meg a gyógyító kegyelem e különös helyét az emberiség számára. Határjelként szolgál ez az értelemnek: van egy pont, ahonnan a hit veszi át a vezetõ szerepet.

A LÁTOGATÁS ÜZENETE

Franciaországnak, amely ország a republikanizmusnak és a felvilágosodásnak a hazája, alkalmat adott a pápa jelenléte, hogy visszatérjen keresztény gyökereihez, teljes összhangban Sarkozy és a francia konzervatívok világlátásával. A sajtó és az elit (újra) feltalálta a pozitív semlegesség fogalmát, amit a Vatikán sietett is elfogadni. Teljes az összhang a francia külpolitika új hangsúlyaival, amely az amerikai szuperhatalom erodálódásával ismét saját, illetve európai nagyhatalom megteremtésén munkálkodik. Úgy tűnik, a felvilágosodott francia szellem segítségül hívja a kereszténységet, s annak legjelentõsebb spirituális vezetõjét, önnön megerõsítéséhez, és a világban betöltendõ egyértelmû vezetõ szerep spirituális alátámasztására, igazolására. Európa meg fog dicsõülni, gyökereit jobban tisztelve fogja egységét felmutatni mindenki irányába, aki ezt meg akarná kérdõjelezni. Sarkozy felismerte azt a tényt, hogy a tálibok afganisztáni hegyeibõl, vagy egy jemeni imám mecsetébõl tekintve nincs oly nagy különbség egy európai ateista és a római pápa közt. És ebben van is valami.

Az a Vatikán, amelyik jövõre szobrot állít Galileinek, megtanulta a tudomány illetékességi körét tisztelni, vagy inkább úgy mondanám: lényegesen jobban tudja saját határait, mint évszázadokkal ezelõtt. A professzor pápa valóban tudós, ismeri, tiszteli és használja az emberi gondolkodás patikamérlegét, és eljut annak határaihoz. Onnan látja érvényesnek a hitigazságokat, azaz jól mûködõ elválasztást tesz hit és tudás dolgaiban. (Más kérdés, hogy ugyanennek az elválasztásnak a genetika tudományában, a szexuális etikában minden bizonnyal még elõtte vagyunk.) Benedek érvényesen mutat rá, hogy igenis vannak a modern életformának hátrányos, sõt, bűnös vonatkozásai, amikkel szakítani kell, le kell ezeket a legújabb kori bálványokat dönteni, meg kell szabadulni bûvös hatásuktól, s vissza kell térni az ember lényegébõl fakadó alapvetõ egyszerû igazságokhoz. Ezzel a gondolattal egyébként II. János Pál tanításának folytatója, aki, miután a kommunizmus világrendszere lebontásának nagy munkása volt, ugyanolyan intenzíven ostorozta a nyugati gazdasági rendszerek és eszmék káros hatásait.

A látogatás legfontosabb apropóját Bernadett Soubirous jelentette, a lourdes-i jelenés 150. évfordulója. Vele szemben a jelenések kezdetén az egyházi és társadalmi kritika egyik fõ érve az volt, hogy Szûz Mária nem beszélne egy igénytelen helyi dialektusban, ahogy a kislány állítja. Milyen különös fényszöge ez a történetnek: mára hogyan válik éppen kisebbségek nyelvhasználata fontos, sõt sarokponti elemévé a korszerû európai kultúrának és együttélésnek…, vajon ma hogyan fogadnák szlovák katolikusok, ha Szűz Mária ízes palóc nyelven szólna, mondjuk a felvidéki hegyek közt egy magyar kislányhoz, vagy éppen Kerepestarcsán cigányul hangzana el ugyanez a kinyilatkoztatás?

Az alapvetõ üzeneten túlmenõen is találunk e 150 éves történetben a mának szóló aktuális felszólítást. Egyáltalán nem véletlen az, hogy saját jelenlétével XIV. Benedek ekkora nyomatékot ad a Mária-jelenés minden aspektusának, nem sokkal azután, hogy ismételten és hangsúlyosan kinyilatkoztatja, hogy aki zsidóellenes, az keresztény-ellenes is egyben.

Sokan vannak, egyházon belül és kívül is, akik nem tartják már jelentõsnek a vallási folyamatokat. Amikor ezekrõl beszélünk, szinte mindig elfelejtjük azt, hogy ezek a folyamatok az emberiség legnagyobb részének a befolyásolására alkalmasak, s mindig is ezeknek az áramlatoknak a hatása alatt állt a történelem.
S hogy ez egyén eközben hisz-e Istenben vagy sem, nos, ez voltaképp lényegtelen. Damaszkuszban megcsókolta a Koránt, máig tartóan biztosítva ultrakonzervatív, „hitvédõ” támadások gyúanyagát. Eztán majd lássuk, hogy az amúgy is sokszor konzervatívként felismert XVI. Benedek mit kezd ezzel a muszlim kézcsókkal, amit egyébként a rosszul dekódolt és elhíresült regensburgi beszéde második évfordulóján kapott. Az egyistenhitû fõpapság ilyen látványos, békés (és sokak szemében üdvözlendõ) találkozása nyilvánvalóan nem nélkülöz bizonyos összehangolódást valamivel szemben is. Ez a valami az ateizmus, hiszen ne feledjük, mindez a felvilágosodás hazájában történik. Azonban XVI. Benedek fellépése nélkülöz minden harciasságot, ahogy a tudósítók kihangsúlyozzák: Párizsban briliáns elméjû professzor, Lourdes-ban zarándok az õsz hajú aggastyán, akirõl azóta megtudtuk, hogy lemondott egy mexikóvárosi meghívást, arra hivatkozva, hogy nem bírja az ottani klímát és ritka levegõt. XVI. Benedek ismételten és hangsúlyosan kiállt Párizsban is a zsidókért, elutasítva az antiszemitizmus minden megnyilvánulását.

Szolláth Mihály (1955) E-mail: szollathm@pannongsm.hu

Forrás: PR Herald