Gondolatok a házasságról

A házasságról

(Ismeretlen szerző)


Isten azt akarja, hogy egymással és vele egységben éljünk. Ennek nyomait kerestük saját életünkben. Életünk eleven részévé lesz Isten, ha valódi egységre törekszünk kapcsolatunkban. Végül tudjuk meg azt is, hogy Isten jóváhagyja a házasságot, velünk mosolyog. Hisszük, hogy Isten nem teremtett és nem teremt selejtet. Mindannyiunkat jónak teremtett, saját képére és hasonlatosságára. Férfiakat és nőket egyaránt. Hisszük, hogy nem szerethetjük, amit nem ismerünk. Különösen nem önmagunkat. És mivel az fejezi ki lényünket leginkább, amit érzünk, fel kell fedeznünk, meg kell ismernünk érzéseinket, hogy megismerhessük önmagunkat és másokat. Hisszük, hogy az érzelmek önmagukban se nem jók, se nem rosszak erkölcsileg. Csak egyszerűen vannak. Csak az lehet erkölcsi kérdéssé, amit érzelmeinkkel teszünk. Hisszük, hogy a házasság és család a társadalom alapvető intézménye, nélkülözhetetlen építőköve, még ha válságban is van a modern társadalomban. Hisszük, hogy minden személy egyedi. Így két egyedi személy kapcsolata is csak egyedi lehet. Ezért mindenestül nem irányíthatják egyetemes törvények és nincs olyan házassági szakértő, aki mindent meg tud mondani, milyen legyen kettőnk kapcsolata. Kettőnk feladata, hogy felfedezzük, növeljük és megéljük egyedi kapcsolatunkat. Hisszük, hogy minden házaspárnak szüksége van más házaspárok segítségére a fennmaradáshoz. Hisszük, hogy szeretetkapcsolatunk, házasságunk dinamikus, növekvőben lévő valóság. Nem lehet korlátozott, mert a szeretet, úgy mint maga Isten, határtalan. Így a szeretet-kapcsolatunk soha nem érheti el végső állapotát, legfelső csúcsát. Hisszük, hogy a párbeszéd, az érzelmek folyamatos és kölcsönös kinyilvánítása házasságunk éltető vérkeringése. Hisszük, hogy az élet törvényszerűsége: látszat-valóság, csalódás, komoly öröm egymást követik. Ez az élet természetes folyása, és ez mutatja, hogy növekszünk. Hasonlít az életnek ez a törvényszerűsége a születés, halál és feltámadás egymást követő szakaszához. Hisszük, hogy a gyermekek soha nem tanulhatják meg, mi a szeretet, ha nem tapasztalták azt meg kiskorukban otthon - különösen apjuk és anyjuk szeretetén keresztül. Tehát a legfontosabb, amit egy édesapa gyermekeiért tehet az, hogy szereti édesanyjukat, az édesanya számára pedig az, hogy gyermekei apját szereti. Hisszük, hogy Isten megismerése és a belé vetett hit legtöbbünk számára a szerető emberi kapcsolatok útján érhető el. Ennek a tapasztalatnak legtermészetesebb helye a házasság. Ez Isten terve. Hisszük, hogy a férj és feleség közötti házastársi kapcsolat, a szeretet élő lelkülete, Isten eleven képe közöttünk. A házasság a szeretet közössége és Isten terveiben, elgondolásában az egyedi emberi személyek egységét szolgálja. Hisszük, hogy az az öröm és szépség, amelyet isten nekünk szánt a házasság szentségében, messze meghaladja legmerészebb álmainkat is. Hisszük, hogy a házastársi szerelem, mint minden szeretet, természeténél fogva apostoli jellegű. Ha valódi, nem tarthatjuk meg magunknak, hanem nyitva kell állnia az egész világ felé. Hiszen a szeretet természete az, hogy túl akarja szárnyalni önmagát. Hisszük, hogy nem adhatjuk a világnak, amink nincs. Hogyan akarhatná valaki megoldani a világ problémáit, hogyan akarhatna másokkal kapcsolatra lépni, vagy gyógyítani az elidegenedett társadalom sebeit, ha nem tud szót érteni, ha elidegenedett attól a személytől, akit kiválasztott, hogy holtáig vele éljen?



Khalil Gibran: A házasságról

Khalil Gibran, A próféta c. művéből részlet.


Ekkor Almitra újra megszólalt mondván: És a házasság, Mester? Ő pedig e szavakkal válaszolt:... Szeressétek egymást, de szerelmetek ne váljék bilinccsé. Legyen inkább olyan, mint a tenger, melynek lelketek partjai között ringanak hullámai. Töltsétek egymás poharát, de ne igyatok egymás poharából. Osszátok meg kenyereteket, de ne egyétek ugyanazt a morzsát... Daloljatok és táncoljatok együtt, de mindegyitek maradjon meg önmaga. Mint a lant húrjai, mindegyik külön kifeszítve, bár együtt zengenek, egy harmóniát. Adjátok egymásnak szíveteket, de ne legyetek egymás őrei, Mert csak az élet tenyere foghatja át szíveteket, Éljetek együtt, de ne feszélyező összetapadásban. Mert a szentély oszlopai is úgy emelkednek magasba, hogy távolságok vannak közöttük. S a tölgy és a ciprus se tud egymás árnyékában virulni.

Osho: A házasságról

olyan nehéz férfiaknak és nőnek barátoknak lenniük? Olyan egyszerűnek tűnik, végül mégis lehetetlennek bizonyul. Vagy egy ronda egyezség tarja össze őket - mint a férjeket és feleségeket -, vagy valamilyen szenvedély, ami végül gyűlöletté változik. Miért van az, hogy mindig ilyen ronda a viszony férfi és nő kőzött? Ezt nagyon egyszerű megérteni. A házasság a legrondább intézmény, amit a férfi talált fel. Ez nem egy természetes jelenség; a férfi fejlesztette ki, hogy ezzel monopolizálja a nőt. Így úgy bánhatsz a nővel, mint egy darab földdel vagy egy köteg pénzzel. Tárggyá alacsonyítod őt. De ne feledd, ha egy emberi lényt tárggyá redukálsz - még ha öntudatlanul is -, te szintén ugyanoda süllyedsz; máskülönben nem lennél képes kommunikálni vele. Ha egy székkel akarsz beszélgetni, neked is széknek kell lenned. A házasság a természet ellen van. Te csak ebben a mostani pillanatban lehetsz bizonyos, csak ezt a pillanatot tarthatod kézben. A holnapra vonatkozóan minden ígéreted hazugság - márpedig a házasság egy egész életre szóló ígéret: hogy örökké együtt lesztek, hogy mindig szeretni fogjátok egymást, hogy tisztelni fogjátok egymást, míg a halál el nem választ. És ezek a papok - akik oly sok ronda dolgot fejlesztettek ki - azt mondják neked, hogy a házasságok a mennyben köttetnek. Semmi nem köttetik a mennyben; mennyország nem létezik. Ha a természet szavára figyelsz, egyszerűen elpárolognak a kérdéseid, a problémáid. És a probléma a következő: biológiailag a nő vonzza a férfit, a férfi vonzza a nőt, ám ez a vonzás nem tarthat az örökkévalóságig. Te ahhoz vonzódsz, ami kihívást jelent számodra. Meglátsz egy gyönyörű nőt, egy férfit, és vonzódni kezdesz hozzá. Nincs ebben semmi rossz. Érzed, hogy gyorsabban ver a szíved, szeretnél együtt lenni azzal a nővel vagy férfival, és a vonzalom oly hatalmas, hogy abban a pillanatban úgy érzed, örökké együtt akarsz élni vele. A szerelmesek nem csapják be egymást, amikor ezt mondják - ők az igazat mondják, de ez az igazság csak abban a pillanatban érvényes. Amikor a szerelmesek azt mondják egymásnak: „Nem tudok élni nélküled!", akkor nem hazudnak, tényleg komolyan gondolják. De nem ismerik az élet természetét. Holnap ez a nő nem fog ilyen jól kinézni. Telnek-múlnak a napok, és a férfi és a nő egyaránt kezdi börtönben érezni magát. Már ismerik egymás minden porcikáját, teljesen feltérképezték egymást. Először egy felfedezésre váró ismeretlen terület volt a másik, de most már nincs mit felfedezni. És folyton ugyanazokat a szavakat ismételgetni, ugyanazokat a dolgokat csinálni - ez mechanikusnak tűnik, ez nem túl kellemes. Ezért van az, hogy a szenvedély gyűlöletbe csap át. Az asszony megutál, mert állandóan csak ugyanazokat a dolgokat csinálod, újra meg újra. Ahhoz, hogy ezt kivédje, amint te belépsz a házba, ő ágyba fekszik, megfájdul a feje. Szeretné valahogy elkerülni, hogy megint ugyanabban a megszokott helyzetben, ugyanabban a sablonban találja magát. És akkor a férj a titkárnőjével kezd el flörtölni - mert most ő az ismeretlen, ő az új terület. Számomra ez mind természetes. Ami természetellenes az az, hogy a vallás nevében, Isten nevében egész életükre összeláncolják az embereket. Egy jobb, intelligensebb világban az emberek egyszerűen csak szeretni fogják egymást, de nem kötnek erről szerződést. Ez nem egy üzleti kapcsolat! Megértik majd egymást, és megértik, hogy az élet állandó áramlásban van, folyton változik. Őszinték lesznek egymáshoz. Abban a pillanatban, ahogy az egyik fél úgy érzi, hogy szerelme nem tartogat több örömöt számára, azt mondhatja: „eljött az ideje, hogy különváljunk". Nincs szükség házasságra, nincs szükség válásra. És akkor lehetséges lesz a barátság. Azt kérdezed tőlem, miért nem lehet barátság férfiak és nők között... Nem lehet barátság börtönőr és rab között. Barátság csak két egyenrangú emberi lény között lehet, akik teljesen szabadok mindenféle társadalmi, kulturális, civilizációs köteléktől, akik csak önnön valódi, igaz természetük szerint élnek.