Tatiosz bölcsességek II.

A fény és árnyoldala

A fénylő Napnak is vannak sötét foltjai.
Mért hinnénk, hogy egy ember élete csupa tündöklésből áll?
A Föld éjszaka megpihen, hogy a következő napon állni tudja a Nap fényét. Amikor elég volt a töménytelen ragyogásból sötétségbe burkolódzik.
Így van ez az emberrel is: a mértékletes fénnyel ragyogókat bántja a nagy fényesség, félrehúzódnak; míg a folyton tündöklők kimerülnek.
Senkinek sem jó a túlzott tündöklés: az előbbi, mint parányi csillag hozzásimul az égbolt sötétjéhez; az utóbbi fényét fakítja, idővel aztán megszürkül, lekopik róla az aranymáz, s miként a gyertya lángja, mely túl soká világít, csonkig ég.
Mégis ki ne csodálná a horizont tetején tündöklő Napot, mely fényességet, meleget és jóságot áraszt maga körül?
És ki ne menekülne a perzselő Nap elől, amelynek tüzétől kiég a fű, elszáradnak a fák, elapadnak a folyók, visszahúzódnak a tengerek, végül a semmibe vész az óceán?
Légy tündöklő Nap a saját égboltodon.
A világmindenség hatalmas - számtalan Naprendszer megfér benne. Hogy felfigyeljenek rád, hogy megértsenek, hogy ne gyűlöljenek - ne élj túlzó fénnyel.
Ami kevés, az senkit se bánt: mérsékli az irigységet, lecsillapítja a féltékenységet, fékezi a dühöt, a gúnyt, a kajánságot, a gonoszkodást, és egyúttal megakadályozza a saját kimerülésedet. Aki folyton világit, fogy az olaja; a csonkig égett gyertyát a szemétre hajítják.
Ügyelj, hogy fényed ne vakítson el senkit: se másokat, se önmagadat.
Aki jól lát, az előre lát.
A látás művészete - az élet művészete.

A szívek ragyogásáról és keserűségéről

A természet gyöngéden beoltotta az emberbe az élet szeretetét, az állatok szeretetét, az ember szeretetét, az igazság szeretetét. De megtalálhatod mindezek ellenkezőjét is a világban: az élet megvetését, az állatok gyűlöletét, az ember lenézését és az igazság eltiprását.
A világot könnyebb irányítani, mint az emberi szívet. Aki pedig szívét képes megtölteni szeretettel, a legtöbbet tette a világért, amit ember tehet.

Életművészet

Elfogadni tudni a boldog napokat, de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni. Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni: sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét hanem a boldogságét. Az uton járni, majd végig menni; a nagyságot az erénnyel, nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni - disz, ragyogás, külcsin nélkül.

A szeretetről Kalimonasznak

Mások szeretete feléd tart észrevétlen hömpölygéssel. Ne siettesd jöttét, ami személyesen a tiéd, rád talál. Várd nyitott szívvel, egész sorsoddal, egész életeddel.
A szeretet hangja muzsika: ajándék a léleknek, felüdülés a szellemnek, megkönnyebbedés a szívnek. Ez a szó: szeretet - élettel teli valóság segít feloldani és feloldódni; megérteni és megértetni; megtartani és elengedni.
Ha meggondolod, melyik földi jelenség áll közelebb hozzád, a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál, vagy egy ember - egyképpen tudsz válaszolni rá: embernek csak ember lehet társa.
A Nap fénytengere felnyitja szemeidet; a Hold ragyogása pihenőre int; a pislákoló csillagok terelnek éjjeli utadon; a kő szilárdsága példát mutat az akarat hajlíthatatlanságára. A fa hűs árnyékában felüdülhetsz, és életed dolgai megkönnyebbednek. Egyetlen fűszál is bizonyság az élet körforgására: kizöldell, szárba szökken, elhalványul, megfonnyad, végül lehanyatlik. Ezt teszi velünk is az idő: felmagasztosít, majd porba dönt.
A Föld eme jelenségeit akár felruházhatnád emberi tulajdonságokkal is, hisz az ember képes tündökölni, akár a Nap, s ragyogni, miként a Hold az éj sötétjében. Képes szárnyalni csillagléptékben, s kitartani hittel a kő szilárdságához mérten. Képes a nyugalom békéjét árasztani, akár a fa törzse, koronája és levelei teszik ezt méltósággal és alázattal. Képes születni, növekedni, kiteljesedni, megfakulni és kihunyni, majd mindent újra kezdeni.
Mért képes mindezekre?
Mert ember. És az ember hatalmas erővel egyesíti magában a természet földi jelenségeit a világmindenség távoli fényeivel.
Mi volna hát csodálatosabb az embernél? Ő az élet - s az életnél semmi sem csodálatosabb.
Ő a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál egyszemélyben; és mégis több náluk - mert szeretni képes.
Az ember szeretetre született.
Ugyan mit kezdenél a fénylő Nappal, a ragyogó Holddal, a csillagok káprázatával, a kő hajlíthatatlanságával, a fa hűs árnyával és a fűszál élni tudásával a szeretet nélkül?
Kevés ha csak aszerint tudsz élni, amit tőlük tanultál. Felőlük megsejtheted, miben áll az élet; annyi bölcsességet táplálnak beléd, amennyi emberi fejbe csak beleférhet. De egyet, egyetlenegyet nélkülük kell megtalálnod: a szeretet útját.
Mert egyedül az ember képes szeretni és szeretetet elfogadni. A szeretet elfogadás épp oly nagy képesség, mint a szeretni tudás. Annak, aki szeret, tulajdona az egész világ: a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál.
A szeretet által előtűnik a fejben a gondolat, beteljesedik az alkotás, termékennyé lesz az akarat, és megvilágosodik az út, amelyet az élet neked szánt.

Tartalékok

Mindenből kettőt tartsunk kéznél, ami az élethez kell. Ekkor az életünk is kétszer annyit fog érni.
Két mosolyunk, két kedves szavunk legyen egy helyett. Megkettőzött szeretet, türelem, jóindulat - az élet mindennapos kellékei.
A jóból, a kellemesből tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell azt osztogatnunk. A természet bölcsen gondoskodott az egyről: társat rendelt mellé, hogy törékenységétől megóvja. A férfihez a nőt a nőhöz a férfit. Az emberhez embert. A szeretethez szeretetet.
Mindenből kettőnk legyen. Így ha apadna a szeretet, fogyna a türelem, csappanna a jóindulat, ott a tartalék a kezünk ügyében. Tudjuk, hogy hol keressük őket, és boldogságunk is megduplázódik.

Diogenész tanácsa

Egy ifjú tanácsot kért Diogenésztől:
- Eddig gazdag voltam, de most egy hatalmas vagyont örököltem és nagyon gazdag lettem. Mondd meg, mitévő legyek, hogy a pénz ellenére jó ember maradhassak.
Diogenész felnézett az égre, karját széttárta, de hiába várta a magasból a megvilágosodást:
- Nem tudom, mit mondjak neked. Ha azt tanácsolom, hogy add a vagyonodat a rokonaidnak és a barátaidnak, semmi örömöd nem származik belőle, mivel nem fognak jobban tisztelni bőkezűségedért, és még többet akarnak majd. Ha azt mondom áldozd fel kincseidet Zeusz oltárán, csak a papok kapzsiságát növeled. De ha vagyonodat szétosztod a szegények között - akik egyébként ezt nem várják el tőled -, oly büszkeséggel tölt majd el, hogy az önelégültség bűnébe esel.
Mivel az ifjú mindenáron választ akart kapni, Diogenész ezt tanácsolta:
- Add a pénzed a szegényeknek, legalább nekik lesz valami hasznuk belőle, ha neked nem is. Ha nem segítesz másokon, pedig megtehetnéd, másokat károsítasz meg.
Ha segítesz, magadat károsítod meg.
Ha semmit nem tudsz erről a dilemmáról, az a lélek halálát jelenti.
Ha viszont ez nem jelent számodra dilemmát, tiéd az örök élet.