Egy majdnem el sem készült film: díszdobozban a Keresztapa-trilógia

„Gyöngéden ölelj át és ringass, szerelem…” - andalgott elő a hetvenes években a csapból is Korda György bársonyos intonációjában az idősek fülében még ott visszhangzó sláger, miközben a legvidámabb barakk polgárainak fogalmuk sem volt, mi is ez az eredetileg vegytisztán instrumentális muzsika. A Federico Fellini zseniális zeneszerzője, Nino Rota által komponált dallam ugyanis egy olyan legendás mozi kísérőzenéje, amelyet csupán a nyolcvanas évek elején engedett a hazai mozikba az egykori kultúrpolitika.

A képlet pofonegyszerű: adott egy kiváló bestseller, Mario Puzo sikerlistás regénye. Mellette egy nagy tiszteletnek örvendő, kimagaslóan tehetséges fiatal filmrendező, Francis Ford Coppola. Adjuk hozzá egy a szemétből is aranyat csináló hétpróbás filmstúdiót, a Paramountot, valamint a fergeteges színészi gárdát, élén minden idők egyik legnagyobb színészóriásával, Marlon Brandóval. Utóbbi a forgatókönyvet átolvasva, a szerződés aláírására már másnap úgy sétált be a stúdióba, mintha valóban ő maga volna minden idők legnagyobb formátumú maffiafőnöke, Don Vito Corleone. A legendák így születnek. De mi a valóság e műfajteremtő, sokak által a valaha készült egyik legtökéletesebb, legnagyobb hatású celluloid-legendának tartott Keresztapa-trilógiát illetően? A képlet csöppet sem volt pofonegyszerű, sőt. Adott egy mérsékelten sikeres, két regénye után a kiadója által kipenderített fazon, Mario Puzo, akinek egy a maffiasztorijain fellelkesült barátja segítségével sikerült szerződést kötnie harmadik regényére a Putnam’s Son kiadóval. A három éven át, alapos kutatómunka felhasználásával megírt Keresztapa kezdeti mérsékelt sikere után a New York Times bestseller-listájának első helyén landolt, és e pozíciót 22 héten keresztül őrizte. Itt jött a képbe Coppola, a 60-as évek B-kategóriás filmcézárja, Roger Corman egykori jobbkeze, akinek 60-as évekbeli filmjei nem voltak túl sikeresek, viszont valahogy jól rakta a lapokat, és kivívott magának egyfajta pozíciót. A Paramount egy korábbi maffiafilm buktája után nem túl nagy összeget kínált fel számára, s mivel neki nem tetszett különösebben Puzo könyve, nemet mondott a felkérésre. Az író, aki nem kedvelte Coppolát, valamint a projektet később mégis bevállaló rendező egy dologban értett egyet: Brandót akarták a főszerepre. Az ötlet, mely elsőként Puzo fejében fogant meg, nem tetszett a stúdiónak, s így Coppola közel kétezer, idős olasz színészt hallgatott meg, ám egyikükben sem érezte azt az átütő erőt, amire szüksége volt. Végül a két egykori legnagyobb: Laurence Olivier és Brando maradtak fenn a rostán. Brandót azonban a regény hidegen hagyta, s ha nem erősködnek annyira, a forgatókönyvet sem olvassa el, amely végül meggyőzte őt: az otthon a tükör előtt, tamponokat a szájába tömve, jellegzetesen lassú, vontatott, kissé rekedtes, halk hanghordozásának és visszafogott arcjátékának kidolgozása a botrányhőstől rettegő, csökönyös stúdiófejeket is lenyűgözte. Ha már sztorizunk, érdemes még hozzátenni, hogy a költségvetést és a forgatási napok számát jelentős mértékben túllépő produkció anyagi sikerében Coppola olyannyira bizonytalan volt, hogy nem is mert elmenni a bemutatóra. Inkább egy hotelszobába bezárkózva a Nagy Gatsby forgatókönyvén dolgozott. Ha a film nem teljesített volna jól a kasszánál, a stúdió bizonyosan kirakta volna a szűrét. A Keresztapa azonban minden idők akkori legsikeresebb filmje lett, de még ez se volt elég a számos sikert és kudarcot megért Coppolának: a legenda szerint, ha egy barátja nem beszéli rá, a folytatásba sem fogott volna bele, mert lehetetlennek tartotta, hogy a siker megismétlődjön. A többi már filmtörténet: az első és a második rész 11-11, a harmadik 7 Oscar-jelölést gyűjtött be, amelyet csak a harmadik, valóban gyengébb nem váltott díjakra. A legjobb férfi főszereplőnek járó szobrot másodjára elnyert Brando pedig emlékezetes botrányt kavart az 1972-es ceremónián: az őslakos indiánok elnyomása ellen tiltakozva távol maradt az ünnepléstől, s maga helyett egy indián népviseletbe öltözött fiatal nőt küldött, akit a közönség kifütyült. A műfajteremtő maffia sagában Brando mellett olyan színészegyéniségek játszottak még, mint Al Pacino, Robert Duvall, Diane Keaton és az ifjú Robert de Niro. Az évekkel ezelőtt kiadott díszdobozos változat után most egy szinkronizált verzióban is megtekinthető elegáns pakkban vásárolhatjuk meg a legendás trilógiát, melyet elláttak a rendező audio kommentárjával is. A csomag a három lemezen megtalálható egyes részek mellett két extrákban bővelkedő korongot is kínál. Ezeken a szokásos kihagyott jelenetek mellett kisfilmek, és hosszabb dokumentumanyagok árnyalják a filmekről alkotott képünket. A díszletek és a zeneszerzés mellett, a kulisszák mögé bepillantva az egykor felvett interjúkon keresztül tanúi lehetünk, miként újították fel tökéletes minőségűre a kép- és hanganyagot, ízelítőt kaphatunk Coppola munkamódszeréből, és „A mestermű, mely majdnem el sem készült” című extrában még többet megtudhatunk arról a rögös útról, amely e filmtörténeti mérföldkő elkészültéig elvezetett.

Forrás: Rátky Péter 50+ Öreg a nénikéd!