2018. január 9., kedd

1941. január 9-én született Joan Baez





"Azt nem tudjuk megválasztani, hogyan és mikor halunk meg. De azt el tudjuk dönteni, hogyan éljünk."

 


New Yorkban született 1941. január 9-én az ír-mexikói származású amerikai folkénekesnő. Először kávéházakban lépett fel, 18 évesen pedig a legendás newporti folkfesztiválon aratott hatalmas sikert.
Bostoni egyetemi évei alatt beleásta magát a folkzenébe és megtanult gitározni. Első lemeze 1960-ban jelent meg, hamar követte a második majd a koncertalbuma, aranylemez lett mindegyik. Egy nagy rohanás volt a hollófekete hajú, kreol énekesnő élete a hatvanas években, mindenütt ott volt, ahol hallatnia kellett szavát, énekét a jobb világért.
A hatvanas évek elején szoros kapcsolatba került a nagyjából vele együtt induló Bob Dylannel és 1963-ban Monterey-ben, a folkfesztiválon együtt énekeltek. Joan Baez fellépett Woodstockban és a Wight-szigeti fesztiválon is, valamint másfél évtizeddel később a Live Aiden is.
A háború idején megfordult Vietnamban, 1993-ben felkereste a háború sújtotta Szarajevót, énekelt az Amnesty International több koncertjén is. Békemegmozdulásokon gyakran részt vett később is.  Régi lemezei rendszeresen megjelennek és keresettek, de olykor új albumokkal rukkol elő.
Az új évezredben több új lemeze vagy válogatása jelent meg. Joan Baez több mint fél évszázada testesíti meg a művészi és politikai elkötelezettséget. Megszólaltatja kivételes műveit, amelyek képesek rímekbe szedni a művészetet és politikát anélkül, hogy az egyik árnyékot borítana a másikra.
 

Nincsenek megjegyzések: