2016. december 2., péntek

Ünnepváró rendezvénysorozat a Hagyományok Háza szervezésében




A megszokottól eltérően ugyan, de idén is lehet az Ünnepre készülni a Hagyományok Házával. A Budai Vigadó felújítása miatt ezúttal a kézműves-vásárt a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban tartják, december 3-án pedig egész napos ünnepi forgataggal várják a Fonóba az aprókat, családjaikat és természetesen a vigadni vágyó nagyokat is.

Aki színházi élménnyel kívánja szeretetit megajándékozni, az idén is számíthat ajándékutalványunkra és az ünnepi jegyvásárlási akciónkra a vásár ideje alatt.

Adventi vásár
Az idei évben a Hagyományok Háza Nyitott Műhelye szeretettel vár minden kedves érdeklődőt ünnepváró adventi, kézműves vásárával, kézműves-foglalkozásokkal december 2-án és 3-án 10 és 20 óra közt a budapesti Fő utca 6-ban. Vendégeinket a Nyitott Műhelyben alkotói és népi iparművészek, kézművesek várják egyedi, szemet gyönyörködtető tárgyaikkal és mesterség-bemutatókkal.
A vásár ideje alatt ingyenesen megtekinthető az „Üllővel, vésővel, kalapáccsal" a Magyarországi Kovácsműves Céh által rendezett kiállítás is.

Ünnepváró programok a Fonó Budai Zeneházban
December 3-án egész napos programmal várják a kicsiket és nagyokat, hogy közösen készüljünk az Ünnepre. Gyerekelőadással, kézműves-foglalkozással, gyerektáncházzal, hangszerbemutatóval, mesével, előadásokkal, gasztronómiai utazással, koncerttel, táncházzal várják az érdeklődőket a Hagyományok Háza vendégei: a Kuttyomfitty Társulat, a Tázló együttes, a Dűvő, a Csíki család, a Szerényi család, Fábián Éva, Enyedi Ágnes és Kátai István.

Ünnepi jegykedvezmény
December 2-án és 3-án a jegyirodában (1011 Budapest, Fő utca 6.), december 3-án a Fonó Budai Zeneházban ünnepi akció keretén belül 40 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak színházjegyet a Hagyományok Háza saját szervezésű előadásaira.
Ajándékutalvány színházi előadásaikra
 Egy izgalmas, tartalmas színházi élmény jó ajándék mindenkinek, de sokszor nehéz eltalálni a megfelelő időpontot. Bajban lehetünk azzal is, vajon az adott előadást látta-e már megajándékozni kívánt barátunk, családtagunk, rokonunk, tanárunk... Ezekben az esetekben ajánlják szeretettel a Hagyományok Háza ajándékutalványát, amelyet a vásárlástól számított 6 hónapon keresztül tudnak jegypénztárunkban beváltani bármelyik saját szervezésű székházi előadásra (az utalvány nem váltható be a Nemzeti Táncszínház itt tartandó előadásaira).

Menjünk mi is Betlehembe - komplex foglalkozás
Ezen a foglalkozáson a téli ünnepkör népszokásaival ismerkedünk, András napjától Vízkeresztig terjedően. Megtekintünk egy archív filmrészletet, éneket tanulunk, „berendezzük" a karácsonyi asztalt, és közösen kántálunk.
Kézműveskedés: gyertyamártás és karácsonyfadísz készítése gyékényből, vagy csuhéból.
A programon előzetes regisztrációval lehet résztvenni.

Adventi programok
2016. december 7.  Borleves és kísérői - kvircedli és karácsonyi ostya készítéssel egybekötött előadás
2016. december 9. Vendégségben - A Magyar Állami Népi Együttes (Földön apám fia volnék) és a Bozsik Yvette Társulat (Tavaszi áldozat) közös előadása
2016. december 13. Néphit-népi gyógyászat-gyógynövények - Babulka Péter gyógynövény bemutatóval és teázással egybekötött előadása
2016. december 15. Összefogás hagyományőrző mestereinkért - Jótékonysági koncert a Felső-Maros mente és Marosszék idős népzenészeinek megsegítésére

2016. december 2-3.
Ünnepváró rendezvénysorozat
Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, Nyitott Műhely (1011 Bp., Fő utca 6.)
Fonó Budai Zeneház (1116 Bp., Sztregova utca 3.)

www.hagyomanyokhaza.hu


Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: