Hogyan ünnepelte Erdő Péter bíboros gyerekként a karácsonyt?

Gyermekkorról, családról, hivatásról kérdezte Erdő Pétert a „Kávéházi esték Tóni atyával" programsorozat estjén december 21-én Michels Antal józsefvárosi plébános a Nem Adom Fel Café & Bárban. A személyes hangvételű beszélgetés során a bíboros arról is szólt, hogyan álljunk helyt a mai világban.

Erdő Péter bíboros gyermekkora helyszínére, a Józsefvárosba tért vissza a karácsonyra hangoló beszélgetés alkalmával. A résztvevők betekinthettek Erdő Péter mindennapjaiba, amihez a kulisszát az ötvenes, hatvanas és hetvenes évek adták. Egy olyan ember beszélt pályájáról, aki egy nehéz korban örülni tudott az élet adta kis dolgoknak, aki felismerte a fejlődését segítő tanárokat, papokat, és eltökélten követte életpéldájukat.
A család élete a nyolcadik kerületből, a József körútról indult, Erdő Péter és részben testvérei is itt születtek, ezen a környéken jártak általános iskolába és gimnáziumba is. Erdő Péter később, már papként is szívesen járt vissza a Tömő utcába, Futó Károly atyához. Szülei „markáns vallásossága", a meggyőződésért hátrányokat is vállaló életpéldájuk határozta meg gyermekkorát. Sem jogász végzettségű édesapja, sem tanár édesanyja nem gyakorolhatta hivatását. „Ezt látva megértettem, hogy a hit valami nagyon fontos dolog" - idézte fel Erdő Péter.
A vallással ismerkedő fiú a környezetében is azt láthatta, sokan vannak, akiknek ugyancsak fontos az, amit szülei életében megtapasztalt. „Az ötvenes éveket éltük, de vasárnaponként az emberek nem fértek be a templomba" - mondta. A kisgyerekkortól gyakorolt ministrálás is meghatározó volt számára. „Az ragadott meg, hogy ott, az oltár körül szent dolog történik, olyasmi, ami a hétköznapi életnél nagyobb, fontosabb" - emlékezett vissza. „Jó papok foglalkoztak velünk. Engedtek játszani, de azt is átadták, mi történik a szentmisében, megtanultuk az alapvető imádságokat és a kiskatekizmusból az adott korosztály számára szükséges ismereteket, miközben hangulatot is teremtettek."
De a gyerekeknek - Erdő Péternek, két fiú- és három leánytestvérének - édesapjuk is tartott katekézist. A vasárnapi szentmise után ebédig ismerkedtek Hamvas Endre hittankönyvei alapján a katolikus hit igazságaival, és édesapjuk kötelező olvasmányokat - köztük Iosephus Flavius zsidó háborúról szóló művét - is kijelölt számukra. Ugyancsak erősítette a hitbe és templomba való bevezetést, hogy szülei vallásossága nem volt elszigetelt, nem „magánzóként" gyakorolták hitüket, hanem egy családközösséghez kapcsolódtak, amelyet Mihalik Imre atya szervezett.
A hit mellett a kulturális igényesség is végigkísérte Erdő Péter gyermekkorát. Édesapja sokat mesélt gyerekeinek, szívesen tanítgatta őket, kvartettkártyát készített nekik, mellyel irodalmi, művészeti ismereteiket szélesíthették.
Erdő Péter elmondta, már gyermekként érezte a papságra való hívást, és gyóntatója vezetésével mély és fegyelmezett vallásgyakorlatot alakított ki. Rendszeresen kapott lelkiségi könyveket, egyre komolyabbakat olvasott. „Így a lét egy különleges dimenziója nyílt meg előttem" - vallotta. Emellett naponta elmélkedett a Szentírás alapján, és törekedett arra, hogy ez az imádságos elmélkedés jó elhatározáshoz vezessen. Mindezt a napi szentáldozás erősítette meg.
Meghitt élményként őrzi a családi karácsonyok emlékét, melyek minden évben ugyanazon „szertartás" szerint folytak. Az adventi készületet édesanyja vezette, hol kising, hol szőnyeg készült a gyermek Jézusnak az elvégzett jó cselekedetek alapján, és az „imához, gyertyagyújtáshoz mindig kapcsolódott valami ízes-zamatos esemény". A szenteste családi ünnepét a nagyapával tett hosszú séta előzte meg, az út alatt vásárolt pattogatott kukoricával, míg otthon az „angyal meghozta a fát". A családfő a Mennyből az angyal hangjaira gyújtotta meg a gyertyákat, majd felolvasták az evangéliumból a születéstörténetet. Ezt édesapja imája követte, melyben köszönetet mondott az eltelt évért, bocsánatot kért az elkövetett bántásokért, és Isten segítségéért imádkozott a jövő évre előretekintve.
Erdő Péter gimnáziumba saját választása alapján a piaristákhoz járt, és negyedikben a felvételi jelentkezését már az esztergomi szemináriumba adta be. „Feltettem magamnak a kérdést, legyek-e piarista. Vonzott, hogy a piaristák papként is jók, és tanárként beleviszik munkájukba azt, ami a lényeg. De én direktben szerettem volna foglalkozni a titokzatos lényeggel. Lelkipásztor szerettem volna lenni" - indokolta, miért nem a piarista rend felé indult el.
Így kezdte meg a szemináriumot, ahonnan először katonának vitték fél évre, majd a Központi Papnevelő Intézetben tanult tovább. A bíboros tanáraira visszaemlékezve méltatta azt a kiváló alapot, amit tőlük kapott. „Mind a gimnázium, mind a szeminárium a szellemi, lelki gazdagodás éveit jelentette." Az életút bemutatása a pappá szentelés felidézésével zárult.
Tóni atya végül arra kérte Erdő Péter bíborost, fogalmazza meg, mire kell leginkább odafigyelnie az embernek, ha helyt akar állni a mai világban.
„Elsősorban oda kell figyelni" - utalt a főpásztor a mai ember szétszórt, ingerekben, lehetőségekben elvesző életére. „Elfáradunk, mielőtt feltennénk az élet lényeges kérdéseit" - vélekedett. Az Istennel való kapcsolat azzal kezdődik, hogy rá figyelünk, akkor beszédessé válnak sokszor a körülmények is - mutatott rá a bíboros. „Aki ebben az odahallgató figyelemben él, azt tapasztalja, hogy a lét, a világ nagyon személyes, hogy Istennel lehet kommunikálni, lehet kérni tőle. De nem lehet mellesleg, úgy, hogy ezer dologgal foglalkozom, és Ő az ezeregyedik. Ő az első. »Aki hozzám kiált, azt meghallgatom«, nem elég csak mormogni, kiáltani kell. Az embernek össze kell szednie magát arra a pillanatra, amikor keresi a kommunikációt."
Michels Antal - Tóni atya - szeptembertől havonta egy-egy fontos közéleti, egyházi személyiséget hív meg beszélgetni, akinek élete, munkássága, szaktudása példa lehet mindenki számára. Szeptemberben Dragonits Márta, az Ars Sacra Fesztivál szervezője, októberben Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, novemberben pedig Csaba László közgazdász volt a vendége a fogyatékkal élő fiatalok által működtetett Nem Adom Fel kávézóban.

Fotó: Merényi Zita
Trauttwein Éva/Magyar Kurír