2016. december 19., hétfő

Emlékkoncert a kétszeres Kossuth-díjas művész tiszteletére




December 19-én Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző emlékére ad komolyzenei koncertet a Várszínház kamaratermében Kokas Katalin hegedűművész és Balog József zongoraművész.

Kocsis Zoltán hároméves korában kezdett el zongorázni, 18 éves volt, amikor megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét, három évvel később pedig megkapta a Liszt Ferenc-díjat, és mindössze 25 éves volt, amikor Kossuth-díjjal jutalmazták, amit aztán 2005-ben másodjára is kiérdemelt.1983-ban Fischer Ivánnal alapította meg a Budapesti Fesztiválzenekart, 1997 őszétől vezette a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, amivel több európai országban, valamint az Egyesült Államokban és Japánban is megfordult. Harmincéves korától, karmesteri pályája mellett, már komponált is. 1984-ben Érdemes Művész címet, 1990-ben Kiváló Művész címet kapott. Kocsis Zoltán hosszan tartó betegséget követően 2016. november 6-án tért örök nyugalomra.

Kokas Katalin mind szólistaként, mind kamaramuzsikusként (ezen belül hegedűsként és brácsásként) gyakori vendégszereplője Európa, Afrika és Amerika számos koncerttermének.
Ő játszotta Kocsis Zoltánnal a Művészetek palotájában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben először felcsendülő hegedűversenyt, Jean Sibelius versenyművét. A művésznő rendszeres fellépője a Gyulai Várszínháznak, aki ezúttal is szívesen vállalta a felkérést.

Balog József a fiatal zongorista generáció egyik legtehetségesebb tagja, a világ 3 kontinensének több mint húsz országában koncertezett már kamarazenészként és szólistaként egyaránt. Zenész családból származik, zenei tanulmányait négy évesen magántanárnál kezdte. A zeneiskolai tanulmányok után a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Tanárai László Éva, Schweitzer Katalin, Krause Annamária és Jandó Jenő voltak. Diplomáit kitűnő minősítéssel szerezte. Tanulmányait követően 8 évig volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára a zongora, valamint az ének tanszéken, rendszeresen tart kurzusokat Magyarországon és Európa több országában. Számos felvételt készített a Magyar Televízió és Rádió, a Török Állami Televízió és Rádió, a Román Állami Televízió és Rádió számára. Magyarország legtöbb vezető együttese mellett Európa számos zenekarával koncertezett már olyan nagyszerű karmesterek irányítása alatt, mint Kocsis Zoltán, Vashegyi György, Kocsár Balázs, Deák András, Vető Tamás, Gál Tamás, Felix Carrasco, Hamar Zsolt, Kesselyák Gergely, Hollerung Gábor, Kovács László, Gábor Ferenc.

Gedeon József igazgató emlékét örökre megőrizve, a Gyulai Várszínház dolgozói januárban jazzkoncerttel köszönnek el a 2016. november 25-én elhunyt direktortól.

Gyulai Várszínház
Kossuth u. 13.

http://gyulaivarszinhaz.hu

Nincsenek megjegyzések: