2016. december 9., péntek

Határon túli hétvége az Advent Budapesten téli fesztiválon





Határon túli fiatalok adnak karácsonyi műsort a Városháza parkban. December 10-én, szombaton határon túlról érkező diákok veszik birtokba a Városháza park fűtött Üvegházát, hogy adventi műsoraikkal köszöntsék a budapestieket, és egyben elhozzák a fővárosba szülőföldjük karácsonyi szokásait. Ezt megelőzően, pénteken délután a csíksomlyói Csibész Alapítvány által támogatott szegény sorsú gyerekek is bemutatkoznak.

2016. december 9-én, pénteken 16 órakor kezdődik a határon túli hétvége a Városháza parkban, - tájékoztatott Miklós Melánia (Szabad Tér Színház sajtófőnök) - a Csíksomlyói Árvácska Együttes Ez öröm napja című zenés pásztorjátékával. Az erdélyi Csíksomlyón működő Csibész Alapítvány támogatottjai olyan szegény sorsú, árva vagy félárva gyerekek, akik gyermekotthonokban, bentlakásokban élnek. Második alkalommal vendégeskednek az Advent Budapesten téli fesztiválon.
A határon túli gimnazisták immár negyedik éve, hagyományosan advent harmadik vasárnapján érkeznek a Városháza parkba a fővárosi önkormányzat meghívására, hogy ünnepi műsoraikkal gazdagítsák a karácsonyvárás időszakát.
December 10-én, szombaton 15 órától a felvidéki, délvidéki, partiumi és muravidéki fiatalok szülőföldjük karácsonyi hagyományaiból mutatnak be ízelítőt a budapestieknek.
Az idei évben Felvidékről a Nagykaposi Gimnázium diákjai A szeretet útjai című összeállítást mutatják be.
A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanulói is visszatérő vendégek, a Csillagvárás című zenés műsorukban a várakozásról és a szeretetről mesélnek, saját gyűjtésű és összeállítású anyagok alapján.
Az Aradról érkező Csiky Gergely Főgimnázium növendékei megyéjük egyetlen magyar tannyelvű középfokú tanintézményeként képviselik a Partiumot, és a Miért nem fogatták be Betlehembe a Szent családot? című köszöntőjükben a karácsony keresztény értelmezéséhez kapcsolódnak.
A szlovéniai Lendva városának, a muravidéki magyarság kulturális központjának Kétnyelvű Középiskolája először csatlakozik a fellépőkhöz: térségük multikulturális környezetének sokrétű irodalmi és zenei hagyományából mutatnak be ízelítőt.
December 11-én, vasárnap 17 órakor a határon túli diákok kórusa közreműködik az óriási adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtásánál is, amelyet ezúttal Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Páll László református lelkipásztor celebrál.
http://adventbudapest.hu

Forrás: EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: