2016. november 30., szerda

Újcirkusz testközelből




A kritikát, a szakmát és a közönséget egyaránt elbűvölve hódította meg az újcirkusz hazáját, Montrealt a Recirquel. A szakmai közönség ovációval, a helyi lapok pedig ötcsillagos kritikával fogadták a Cirkusz az Éjszakában észak-amerikai premierjét. A Müpa új, 360 fokos videójával pedig az is részese lehet az újcirkusz-élménynek, aki még nem látta élőben a társulatot.

Magyarország első újcirkusz társulata, a Recirquel 2012-es megalakulásuk óta számos hazai és nemzetközi sikert ért el. Négy, egész estés produkciójuk a bemutató óta sikerrel fut a Müpa Fesztivál Színházában, de az ország határain túl is egyre többen ismerik meg a lélegzetelállító előadásokat. Az évek során számos európai és tengeren túli színház visszatérő fellépői lettek. A társulat Cirkusz az Éjszakában című előadását október 12. és 22. között összesen több mint tízezer néző csodálhatta meg a világhírű Cirque de Soleil által alapított La TOHU kőszínházban.
„A Recirquel előadása nem hagyományos cirkusz, hanem egy igazi kortárs műfaj, amit nagyon jó volt felfedezni" - mondta Stéphanie Lavoie, a La TOHU igazgatója. A legnagyobb francia nyelvű kanadai napilap, a Le Journal de Montréal szerint a Recirquel egyenesen „újra felfedezte a kortárs cirkuszművészetet."

Tavasszal a világ egyik legnagyobb színházi fesztiválja, a Festival Iberoamericano de Teatro de Bogota vendégeként léptek fel a kolumbiai fővárosban, szeptemberben pedig  Santiago de Chile közönsége láthatta a Párizs Éjjelt. A társulat október végén két előadás erejéig hazajött a Müpába, de már gőzerővel készülnek a kanadai visszatérésre: ezúttal a Québecben rendezett CINARS Biennale fesztiválra, az előadó-művészet egyik legfontosabb seregszemléjére kaptak meghívást, és lépnek fel november 16-án. Az esemény kétévente kerül megrendezésre, melyen közel 1500 résztvevő gyűlik össze a világ több mint negyven országából.

A hazai publikum legközelebb december 14. és 17. között A Meztelen Bohóc, december 30-án pedig a Non Solus előadásokon találkozhat újra a társulattal a Müpában.

Ám addig se kell nélkülözni az újcirkusz élményét, hiszen a Müpa legújabb 360 fokos videójának köszönhetően - ugyan csak virtuális formában -, de bármikor újra részeseivé válhatunk a Recirquel varázslatos világának. A 360 fokos videó egy előremutató kezdeményezés egyik első lépése, amellyel a Müpa a virtuális és kiterjesztett valóságon keresztül szeretné elérni az újdonságokra nyitott koncertlátogatóit. A 3 perces videó 10 kamera képéből állt össze, amelynek köszönhetően a néző 360 fokban, szinte testközelből csodálhatja meg a Recirquel artistáinak precízen kidolgozott mozdulatait. A felvételt összesen öt alkalommal kellett megismételni, amely nemcsak óriási koncentrációt és erőfeszítést, de bonyolult koreográfiát is igényelt az artisták részéről.

A Recirquelről szóló 360 fokos videó megtekinthető a következő linken: https://www.youtube.com/watch?v=YGWzSPnOrIc

A Recirquel Újcirkusz Társulat Vági Bence rendező-koreográfus vezetésével magyar artistákból alakult 2012-ben Budapesten. A társulat négy egész estés nagyszínpadi produkciója - Cirkusz az Éjszakában, A Meztelen Bohóc, Párizs Éjjel, Non Solus - a bemutatók óta telt házzal fut a budapesti Müpában. A Recirquel nemzetközi karrierje 2014-ben vette kezdetét, a társulat mára az európai és tengerentúli színházak rendszeres fellépője Franciaországtól Hollandián és Kolumbián át Chiléig.
A Társulat küldetésének tekinti, hogy az évszázados hazai cirkuszművészeti tradíciókra és szaktudásra épülő, új, közép-kelet-európai - magyar újcirkusz irányzatot itthon és a világban egyaránt népszerűvé tegye. A Recirquel fennállása óta mintegy 300 előadást tartott, amelyet több mint 150 ezren láttak világszerte.
A magyar előadóművészeti életben az újcirkusz, mint új művészeti ág a Recirquel születésével jelent meg. A társulat állandó alkotócsoportjának célja olyan egész estés nagyszínpadi produkciók megírása, kitalálása és megvalósítása, amelyben a műhöz szerzett zene, látványvilág a cirkuszművészetet egy új, és absztrakt kifejező mozgásművészetté formálja, így létrehozva egy történetet elbeszélő újcirkusz előadást.
A Recirquel produkcióiban a klasszikus artistatechnika mellett ezért fontos szerepet foglal el a tánc- és a színészmesterség, valamint a látványvilág és az egyedileg komponált élőzene. A sajátos kelet-európai cirkuszi műfaj zenei világát Sárik Péter zongoraművész, zeneszerző alkotta meg. Az előadásokban továbbá nagy hangsúlyt kapnak a hazánkban még kevéssé ismert társművészeti ágak - a maszk és smink illetve a hajszobrászat alkotásai is.


www.recirquel.com
https://vimeo.com/152307593

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: