2016. november 6., vasárnap

Közös játékot indít a Budapesti Közlekedési Központ és a Csodák Palotája




A tudomány hónapja alkalmából a BKK érdekes játékkal kedveskedik a közösségi közlekedést használók részére. Az idén 20 éves Csodák Palotájával együtt népszerűsítik a természettudományokat úgy, hogy játékra hívják az utazókat.

November 30-ig 13 budai villamosmegállóban 13 plakátot helyeznek ki, amelyeken játékos formában a tudományok különböző területein mérik fel a közösségi közlekedést használók ismereteit.  Ezek a plakátok néhány megállóban izgalmas flashmobokként is megelevenednek.

A kampány nyitórendezvényén Szűcs Panni, a BKK kommunikációs igazgatója elmondta, a tudománynak óriási szerepe van a közlekedésben, ezért állt a Budapesti Közlekedési Központ a 20 éves Csodák Palotája kezdeményezése mellé, hogy támogassa a novemberi „Tudomány hónapja" programsorozatot. A kommunikációs igazgató hozzátette, hogy a BKK célja nemcsak az, hogy az ügyfelek kényelmesen, biztonságosan érjék el úti céljukat, de az is, hogy értéket közvetítsenek feléjük és információt adjanak nekik. Így kézenfekvő, hogy ott szólítják meg őket, ahol gyakran megfordulnak: a legforgalmasabb villamosmegállókban.

Mizda Katalin, a Csopa ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a tudomány hónapjához a Csodák Palotájában több program kapcsolódik, aminek az egyik legjelentősebb eleme a BKK-val közösen indított kampány. Ennek részeként a 13 budai villamosmegállóban kihelyezett plakátok tudományos kérdéseket tartalmaznak, amelyeknek megfejtését várják az utazóktól.

A tudomány hónapja alkalmából a Csodák Palotája mindkét helyszínen különleges programokkal készül, ezúttal nemcsak a négy fal között, hanem a városi nyüzsgést is bevonva, a közösségi közlekedéssel utazókat is megszólítva.

Csopa Híd füzet - városismereti kalandozás a Csopa két helyszíne között
A tudomány hónapjában a Csopa mindkét helyszínén megajándékozzák a látogatókat a Csopa Híd füzettel, mely a Csodák Palotája két helyszínét összekötő vonalon kalauzolja végig az érdeklődőket, egy-egy kerület különleges tudományos vonatkozását kiemelve, azt fejtörőkkel színesítve. Aki megfejti a feladványokat, kedvezményesen látogathatja meg a Csodák Palotáját.

Játékos Tudomány Mozaik - feladványok a nyüzsgő hétköznapokban
A Csodák Palotája a tudományt e hónapban beleszövi a budai villamoshálózattal utazók életébe is. Október 26-tól november 30-ig 13 megálló a régi nevét megtartva, egy új fantázianevet is kap, melyekben az utazók egy kicsit elidőzhetnek, hiszen a megállókban egy-egy fejtörőt kell megoldaniuk. A Déli pályaudvarnál lévő „Newton almáskertje" megállóban például a tudós munkásságáról kérdeznek, a „Galaktikus küldetés"-nél az első Holdra lépés kerül fókuszba.

Óbuda és Újbuda között utazva egy hónap alatt mindenkinek lehetősége van az összes plakáttal találkozni, a kérdéseket megválaszolni, és a helyes válasz betűit összeolvasva a megoldást a Csodák Palotájának beküldeni, mellyel automatikusan kedvezményes belépést kapnak a játékban részt vevők, december 6-án pedig értékes nyereményeket sorsolnak ki a helyes választ beküldők között. Akik szívesen játszanának, de nem jártak az összes plakátnál, ezt a www.csopa.hu/mozaik oldalon is megtehetik.

Mini flashmobok a Játékos Tudomány Mozaik megállóiban
A tudomány hónapjában minden héten egyszer a reggeli órákban egy-egy megálló életre kel, a plakát szereplői megelevenednek, és kis ajándékokkal várják a járókelőket.
A mini flashmobok az alábbi megállókban és időpontokban lesznek:
- November 7., Déli pályaudvar: „Newton almáskertje" 7:00-9:00
- November 14., Etele út - Fehérvári út: „Születés csodája" 7:00-9:00
- November 21., Széll Kálmán tér : „Kémcsövek világa" 7:00-9:00
- November 28., Móricz Zsigmond körtér.: „Kísérletek birodalma"  7:00-9:00

Ingyenes programok a Tudomány hónapjában
A Csodák Palotája számos ingyenes programmal várja a Tudomány hónapjában az érdeklődőket.
- November 2- 30. - Csopa Playbar- Mars - Utunk a vörös bolygóra makettkiállítás
- November 15. - Csopa Campona- Tudományos Csopa Café
- November 15. - Csopa Playbar - Pedagógus klub nyílt nap
- November 21. - Csopa Playbar- Tudáspresszó
- November 17. - Csopa Playbar-  Science Pub

http://bkk.hu
http://www.csopa.hu


Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: