2016. november 1., kedd

2016. november 4. és 20. között rendezik meg a Héttorony Fesztivált




A programsorozat 11 helyszínen várja az érdeklődőket, a hazai helyszínek mellett Erdélyt, Délvidéket, Szlovéniát is bejárva Makovecz Imre születésnapján, egy ünnepi koncerttel zárul.
 
Ha november, akkor Héttorony Fesztivál! A Makovecz Imre születésnapjához kötődő fesztivál idén is a Mester épületei és szellemi hagyatéka köré szerveződve vonultat fel olyan hazai népzenei és világzenei csúcsteljesítményeket, amelyek a Kárpát-medence népi műveltségét, kollektív emlékezetét és kreativitását hivatottak szolgálni. A már megszokott módon több helyszínre utazó fesztivál idén is nyit a szomszédos országok magyarsága felé. Így több határon túli állomás is szerepel a fesztivál programjában.


Makovecz lenyűgöző tereiben, ahol az ég a földdel összenő, különleges élményt nyújtanak a koncertek. A nagy műgonddal összeválogatott koncertek mellett, a Makovecz szellemiségét idéző életművét és annak hatásait bemutató kiállítások, szakmai beszélgetések várják a közönséget.

2016. november 4. és 20. között határon innen és túl 11 ház zeng majd a fesztiválnak köszönhetően. A nyitó napon Budakalászon egy zenés-táncos előadás kerül színpadra a magyarországi németek és bukovinai székelyek emlékezetére.
A szlovéniai Lendván a magyar világzene fenegyerekei - a Cimbaliband és az Első Pesti Rackák várják az érdeklődőket, Sárospatakon a Makovecz grafikák ezúttal az épület falaira kerülnek fényfestészet formájában és emellé bort kóstolgatva jazzt hallgathatnak a látogatók. Kakasdon Török Tilla és zenekara valamint Szlama László különleges közös produkciójától zeng majd a faluház, a Vidák família ősi motívumait kísérve.
Kolozsvárott pedig az énekhangé a főszerep, a Szabó Dénes vezette Pro Musica Leánykar mellett a szerbiai ikerpár, a Braca Teofilovici koncertje szól a híres Törökvágási Református Templomban. A százhalombattai állomáson összegyűlnek a magyar folk legjobb énekesnői, és a lányok dicséretét a két kultikus zenei társulás, az Etnofon és Lajkó Félix zenekara irányításával dalolják el a Szent István Templom impozáns terében.
Új helyszínekként a Héttorony Fesztivál Zalaegerszegen és a vajdasági Topolyán is birtokba veszi a helyi épületeket.
A makói Hagymaházban Dresch Misi vonós triója után a Muzsikás Együttes igazán különleges zenei élményre invitálja az érdeklődőket. Alexander Balanescuval, a világhírű hegedűssel játszanak együtt!
A két utolsó budapesti megálló a fővárosiaknak igazi csemegét nyújt. A Fonóban megrendezésre kerülő egész napos konferenciát este a Makám lemezbemutató koncertje zárja. A Vigadóban megrendezésre kerülő gálaműsoron a két Szokolay Balázs Makovecz Imre és Bartók Béla tiszteletére készült műsorával zárul idén a fesztivál.

„Ami igazán elragadó és igaz, az azonnal látszik” - mondta Csík János a tavalyi Héttorony Fesztiválon. Legyen szó egy jó arány- és stílusérzékkel megszerkesztett térben felállított kiállításról vagy egy sokáig elraktározható koncertélményről. És ha ez a kettő együtt valósul meg, az nem lehet más, mint a Héttorony Fesztivál.

2016. november 4-20.
Héttorony Fesztivál

November 4. - péntek – Budakalász, Kós Károly Művelődési Ház
November 6. - vasárnap – Lendva (Szlovénia), Színház- és Hangversenyterem    
November 8. - kedd – Sárospatak, Művelődés Háza és Könyvtára
November 10. - csütörtök – Kakasd, Faluház
November 12. - szombat – Kolozsvár (Románia), Törökvágási Református Templom
November 13. - vasárnap – Százhalombatta, Szent István Templom
November 14. - hétfő – Zalaegerszeg, Városi Hangverseny- és Kiállítóterem
November 15. - kedd – Topolya (Vajdaság), Városi Múzeum
November 18. - péntek – Makó, Hagymaház
November 19. - szombat – Fonó Budai Zeneház
November 20.- vasárnap – Pesti Vigadó Budapest

 

Nincsenek megjegyzések: