2016. november 21., hétfő

Az év természetfotói - Magyarország 2016




Évente - immár 24. alkalommal - izgalommal várjuk Az Év Természetfotósa pályázat díjazottjainak kihirdetését, képeiknek december 31-ig tartó kiállítását a Magyar Természettudományi Múzeumban, valamint az Alexandra Könyvkiadó
villámgyorsan megjelenő csodálatos, idén először kétnyelvű albumát a díjazott fotósok technikailag is tökéletes felvételeiről, önálló művészi teljesítményéről.
A nyílt pályázatot a hulladékhasznosítással foglalkozó Saubermacher Magyarország Kft. és a naturArt, a Magyar Természetfotósok Szövetsége 2016 tavaszán hirdette meg. Nyáron 3000 világszínvonalú felvétel érkezett itthonról és külföldről, amelyekből most 122 képet állítottak ki, illetve közöltek az albumban. Dr. Kalotás Zsolt, a zsűri elnöke szerint a digitális technika ezreknek teszi lehetővé a természetfotózást. „A legnagyobb magyar fotós seregszemle európai szinten is mértékadónak számít." Továbbá segíti a természettudományos megfigyeléseket, növeli a kreativitást, a lényeglátást, a természet szeretetét, valamint „egészséges időtöltés", egyben szenvedély, örömszerzés. Nem kis szerencse és türelem kell hozzá. A Saubermacher cég tevékenysége közügy, mert a környezet fenntartásáért és az újrahasznosításért jött létre. A Canon cég profi nyomtatással, nagyítással segíti a fotósokat. A támogatók sorában van a 210 éves, európai hírű Magyar Természettudományi Múzeum, a Uniqball Kft., a Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft., a Lenergy Magyarország Kft., a LeitzHungária Kft. és a naturArt, amelyek különdíjakban részesítették a pályázókat. Az elmúlt évek során világklasszissá vált büszkeségeink: Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel.
A kategóriák és első díjazottak:
I.       Kezünkben a Föld - Somodi Ferenc
II.    A madarak viselkedése - Jakab Tibor
III. Az emlősök viselkedése - Potyó Imre
IV. Az állatok viselkedése - Daróczi Csaba
V.    Az állatok és környezetük - Kis Dávid
VI. Állatok szemtől szemben - Selmeczi Dávid
VII.          Növények és gombák - Ravasz Balázs
VIII.       Kompozíció, forma és kísérletezés - Daróczi Csaba
IX. Tájak - Ernie E. Suto
X.    Élet a vízfelszín alatt - Kövér Csaba
XI. Napnyugtától napkeltéig - Potyó Imre
XII.          Fekete-fehér természetfotók - Selmeczi Dániel
XIII.       Rajtunk múlik! - Somodi Ferenc
XIV.       Ifjúsági kategória - Ceglédi Ádám
Az Év Természetfotóját 2016-ban Daróczi Csaba (Debrecen) készítette Kék és narancs címmel, ezúttal azonban kivételesen Az Év Természetfotósa díjon Daróczi Csabának egy másik világklasszissal, Selmeczi Dániellel, a búvárfotóssal kellett osztoznia. Az Év Ifjú Természetfotósa címet Szekeres Levente (Szabadka) és Ceglédi Ádám (Kaposvár) kapta. A megjelent album borítóján Szalma Ferenc Frissítő című képe szerepel (leírását ld. a 75. oldalon!)
Különdíjak:
Az Év Búvárfotósa: Selmeczi Dániel,
a Természet Világa  tudományos ismeretterjesztő folyóirat különdíja: Kis Dávid,
a Természetbúvár Magazin különdíja: Jakab Tibor,
a Uniqball Kft. különdíja: Megyeri Máté,
a Magyar Fotóművészek Szövetségének különdíja: Lang Nándor,
a Magyar Természettudományi Társulat különdíja: Litauszki Tibor,
a Multiexpo Kft. különdíja: Szabó Endre tulajdonába került.
Valójában nem igazságos, hogy csak az első díjasokat említjük, mert a második, harmadik díjasok és a többiek fantasztikus munkáiról is meg kellene emlékeznünk, hiszen mindegyik fotó tökéletes - választásuk gyakran egyéni ízlés kérdése. Most azonban a felsorolásukra nincs módunk. A fotósok kitartása, bátorsága, egész éjjeli fagyoskodása, veszélyes állatokkal való találkozása, mélytengeri merülései tarkítják a képet, itt a sok-sok képet, nem utolsó sorban ragyogóan szellemesek a képaláírások is! Az utolsó oldalakon munka közben látjuk a természetfotósokat, leplezett vagy megépített búvóhelyükkel együtt. A könyv végén megtaláljuk az összes fotós nevét és az oldalszámot, amelyiken szerepelnek.
Sok örömöt kívánunk a kiállítás és az album megtekintéséhez!




Az év természetfotói Magyarország 2016 - Nature Photographs of the Year Hungary 2016
A kötet szerkesztője: Kasznár Veronika Katalin
az angol fordítás lektora: Katherine Chapman
Pécs, Alexandra Könyvesház Kft., 2016.
192 oldal
5990 .- Ft.
ISBN 977 178 523 305 1

Dobi Ildikó - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: