2016. október 11., kedd

Kevés tejterméket fogyasztanak a magyar gyerekek




Felmérést végzett az MDOSZ a Danone Higgy az Álmaidban focikupa országos programján. A gyerekek 30%-a mindössze heti 1-2 alkalommal iszik tejet, 8%-uk pedig egyáltalán nem fogyasztja a számukra alapvető fontosságú tápanyagokat tartalmazó folyadékot, derült ki az MDOSZ nem reprezentatív, országos felméréséből.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének ajánlása szerint a gyerekeknek naponta fél liter tej, vagy ennek megfelelő kalciumtartalommal rendelkező tejtermék, például joghurt, kefir vagy túró fogyasztása javasolt. A Danone Higgy az Álmaidban Focikupán részt vett, 6-15 évesek körében végzett felmérés szerint ugyanakkor a gyerekek szeretnek mozogni, 55%-uk a testnevelés órákon túl is jár sportfoglalkozásra.

Tudjuk, hogy a tej hasznos, de miért is?
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének szakemberei játékos foglalkozásokkal, illetve testtömegindex méréssel várták az idén tavasszal 6 városban megrendezett Danone Higgy az Álmaidban Focikupa résztvevőit, valamint az őket kísérő gyerekeket. Az egészséges életmódra ösztönzés mellett a rendezvényeken résztvevő dietetikusok felmérték a gyerekek étkezési szokásait és ismereteiket az egészséges táplálkozásról, legfőképpen a tej fontosságáról. Örvendetes tény, hogy a megkérdezett gyerekek 62%-a naponta iszik tejet. Azonban még így is aggasztóan magas, 30% azoknak az aránya, akik hetente mindössze 1-2 pohárral, 8% pedig azoké, akik egyáltalán nem fogyasztanak tejet. Natúr joghurtot minden harmadik gyerek (33%) naponta, míg ugyancsak 33%-uk hetente 1-2 alkalommal fogyaszt.

„A focikupán részt vevő gyermekek körében végzett felmérés is azt támasztja alá, ami korábban, az iskolai MENZA körkép felmérésben is kirajzolódott: Magyarországon a gyerekek nem fogyasztanak megfelelő mennyiségű tejet és tejterméket. Naponta ugyanis legalább fél liter tej vagy ennek megfelelő kalciumtartalommal rendelkező tejtermék lenne szükséges, elsősorban a megfelelő csontozat kialakulásához, de átlagosan ennek kb. a felét fogyasztják" - mondta Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

A felmérésben részt vett gyerekek nagy része, 79%-a tudja, hogy azért kell tejet inni, mert sok kalcium van benne, ami erősíti a csontokat. Az azonban kevésbé ismert, hogy a tejben sok a D vitamin, ami segíti a kalcium felszívódását. Mindössze a válaszadók 35%-a tudta jól, több mint fele azonban a C vitaminra tippelt. A válaszokból tehát az derül ki, hogy a gyerekek fogékonyak az egészséggel kapcsolatos tudnivalókra, ismereteik azonban felszínesek.

„Az, hogy a gyerekek ne csak a jelmondatokat, de a mögöttes tartalmakat is ismerjék, tudják, hogy mi miért hasznos, és mi miért lehet ártalmas, rendkívül fontost, hogy a jövő generációja egészségtudatosan, ezáltal jobb minőségben éljen, el tudjon igazodni a táplálkozási trendekben. A tej és a tejtermékek az egyik legfontosabb kalciumforrásunk, további összetevőiknek köszönhetően segítik annak felszívódását, ezáltal többet tudunk belőle hasznosítani, mint bármi másból" - tette hozzá az MDOSZ vezetője.

A napi ötszöri étkezés fitten tarthat
A felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy a gyerekek legnagyobb része napi ötször étkezik. Abban az esetben, ha valamelyik étkezés mégis elmarad, akkor az az uzsonna: a válaszadók 21%-ánál előfordul, hogy nem étkezik délután. Míg a gyerekeknél nagyrészt a szülő illetve az iskola határozza meg az étkezések idejét, fontos az, hogy a rendszeresség felnőtt korban is megmaradjon, hiszen ez javíthatja a szellemi teljesítményt, kivédheti a figyelem, a koncentráció csökkenését, valamint mérsékli az elhízás veszélyét is. Akárcsak a testmozgás, amire szintén kitért a kérdőív: a válaszadó gyerekek 55%-a jár hetente egyszer vagy többször sportfoglalkozásra az iskolai tornaórákon túl is, 22%-uk a barátaival focizik rendszeresen, 20%-uk azonban csak a testnevelés órákon sportol.

A hivatkozott felmérés 2016. április és 2016. június között készült a Danone Higgy az Álmaidban Focikupa regionális fordulóin: Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Szombathely városokban, valamint a budapesti döntőn.
A kérdőívet összesen 125, 6-15 év közötti gyermek töltötte ki.

http://mdosz.hu
 

Nincsenek megjegyzések: