2016. október 15., szombat

Egész napos zenei maraton a Concerto Budapest szervezésében




2016. október 22-én második alkalommal rendezi meg a Concerto Budapest a Hallgatás napját a Budapest Music Centerbenben.

A 10 - 23 óra között tartó zene ünnepén Keller András és Rácz Zoltán művészeti vezetők által összeállított műsorban többek között Mozart, Schnittke, Messiaen, Gubaidulina, Golijov művek is szerepelnek. Ezek mellett olyan magyar kortárs művészek legújabb, egyebek között Eszterházy Péternek emléket állító bemutatóit is hallhatja a közönség, mint Kurtág György, Jeney Zoltán, Vidovszky László és Csalog Gábor. 



A koncertek egyfajta kaleidoszkóp-jelleggel mutatják be a kortárs zenét ezen a különleges napon és mércének pedig a régmúlt idők nagy szerzői idéződnek meg. Míg első alkalommal Bach, idén a zeneszerző legendák közül Mozart művei kapnak központi szerepet. Népszerű zongoraversenyei és jól ismert operanyitányai szolgálnak pillérként ebben a katartikus időutazásban. Kontrasztként - vagyis inkább a klasszikus művekkel interakcióban - szólalnak meg korunk hangzásai, interpretációi.

A nap során hallhatjuk majd például Alfred Schnittke Moz-Art a la Haydn című művét is, amely egy finoman humoros homage a nagy mester egy befejezetlen művéből kreálva. Messiaen Sept Haikai című műve egy hét darabból álló japán haikufüzér, amely a legtisztább zenéből, a természetből, a madarak dalaiból vette ihletét. Gubaidulina „hétszava" egy lehengerlő instrumentális darab, Jézus utolsó hét szavát szöveg nélkül, kizárólag a zene eszköztárával teszi érzékelhetővé a hallgatóságnak.
Az argentin Golijov Ayre című dalciklusa a különböző kultúrák színes meséit eleveníti meg, melyek szólnak szerelemről, háborúról arab, héber és spanyol nyelven egyaránt. Berio Folk songs című darabjával folytatódik az eklektikus világzenei tematika, de hallhatjuk még tőle az Opus number Zoo dadaista gegparádéját is vagy a Beatles dalainak parafrázisát Harcsa Veronika tolmácsolásában.

A műsorban magyar kortárs művészek bemutatói is szerepelnek, Kurtág György, Jeney Zoltán, Vidovszky László és Csalog Gábor legújabb - egyebek között Eszterházy Péternek emléket állító - szerzeményét is ez alkalommal hallhatja először a közönség.

A fesztivál hangulatot részben a BMC épületének több szegletében párhuzamosan is zajló koncertek adják, melyek egy egész napon át egyfajta varázslatos, meditatív állapotot teremtenek.
„Szeretnénk egy lazább, kötetlenebb együttlétet, felszámolni azt a merevséget, ami elválasztja az előadót a befogadótól" - vallja Keller András. A koncerttermi kontraszthatások izgalmas, új nézőpontokat hoznak létre, szabad asszociációs terepet biztosítanak nyitott fülű hallgatóságnak.   

Egész napos zenei maraton
II. Hallgatás napja
Az esemény 2016. Október 22-én 10 - 23 óra között látogatható a Budapest Music Centerben.

http://www.concertobudapest.hu
http://bmc.hu
 

Nincsenek megjegyzések: