2016. október 7., péntek

Iskolaválasztó tinédzsereknek





Melyik az a középiskola ma Magyarországon, ahol egy pályaválasztás előtt álló tinédzser a legmegfelelőbb képzést kaphatja? Főleg erre, de természetesen nemcsak ebben a témában kaphatunk a kérdéseinkre kielégítő válaszokat a Central Médiacsoport Zrt. egyik vezető női magazinja, a Nők Lapja napokban
megjelent Iskolaválasztó című különszámában. 

A tavalyi nagy sikert követően a Nők Lapja szerkesztősége idén is összeállította a hazai lappiacon unikális jellegű, a témában hiánypótlónak számító kiadványát, amely nemcsak a középiskola előtt álló diákok és szüleik számára nyújt segítséget. Az oktatáskutató szakemberek által, több év adatai alapján összesített, az intézményeket egyedi szempontok szerint rangsoroló listákat tartalmazó magazin közel 160 oldalon foglalkozik a hazai és külföldi oktatás helyzetével, illetve gyerekneveléssel kapcsolatos interjúk között is böngészhetünk.

Az egyes kategóriák (állami, egyházi, alapítványi, fejlesztő- és magániskola) első helyén végzett sulik igazgatóit az ismert szerkesztő-riporter, Veiszer Alinda faggatta a sikeres intézményvezetésről. A 170 legsikeresebb középfokú iskola lajstromán kívül az olvasó egészen újszerű nézőpontok szerint is válogathat a széles kínálatból: megtudhatja például, hogy hol fektetnek leginkább hangsúlyt a lányok matematikai képzésére vagy a fiúk szövegértésének fejlesztésére. Palkovics László államtitkár az oktatási rendszer változásait érintő legfontosabb dolgokról ad interjút, Vekerdy Tamás pszichológussal Szily Nóra beszélget a gyerekek sikerorientált nevelésének hátrányairól.

Mi a 10 legnépszerűbb és legjobban fizető szakma napjainkban? Mi a teendő, ha kollégiumba költözik vagy külföldön tanulna tovább csemeténk? Kitörhet-e valaha a skatulyából az a nebuló, akit a tanárai bekategorizáltak? Mi az a Pygmalion-effektus? - megtudhatjuk a Nők Lapja Iskolaválasztó idei számából, amelyben az oktatásügy témában legújabbnak számító szakkiadványokról is értesülhetünk.


EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: