1827. október 14-én született Zichy Mihály

„Zichy kezében az ecset beszél, dalol, világít.” Jókai Mór

 

„Tehetségének lényege a sajátos képzeletjárása volt. A képzeletnek kétféle lehetőségéből, abból, mely az emlékezést és abból, mely a vágyódást eleveníti meg, neki inkább az utóbbi jutott. Milyenek voltak vágyai? Az elérhetetlenre, az emberi megismerhetőn túlra vágyódott, az álom és a mese világa vagy legalább is az időben messze eső korok felé. Érdeklődését az tudta leginkább megragadni és a képzeletét megindítani, ami nem hétköznapi, ami rendkívüli, ami kivételes vagy éppen lehetetlen volt. (…) Zichy képzelete mindenben az érzékien szépet kereste. Még ha torzítás volt is a szándéka, ha boszorkányt, ördögöt és bestiális emberi lényeket jelenített is meg, bizonyos szépségideálnak a határain belül maradt meg. (…) Zichy is sajátos illusztráló tehetség volt. Olyan művész, kiknek képzelete leginkább írók elképzelései előtt hevül ki. Amit az író a maga gyarló körülírásával az olvasó asszociáló képességére bíz, annak ők alakot adtak: megfoghatóvá tették a láthatatlant. (…) Zichy az, ki közelebb marad a költőhöz, akinek megérzékítőjéül szegődött, hívebben és igazabban igyekszik tolmácsolására.” forrás: Elek Artúr: Zichy Mihály születésének századik évfordulóján. in Nyugat, 1927. 12. sz.
1885-ben a híres pesti kiadó, az Athenaeum felkérte Zichyt, hogy készítsen Az ember tragédiája című művéhez. A megrendelésre először 15, ceruzával és krétával készült képet készített el, majd 1888-ban még 5 nagyobb szénrajzot dolgozott ki. A harmadik szín kivételével mindegyiket illusztrálta. „Ráth Mór kiadójának gondozásában tett eleget utolsó nagy feladatának, Arany János 24 balladája illusztrálásának. (…) Rajzai nem csak illusztrálnak, hanem sokszor a balladai homály értelmezéséhez is hozzájárulnak...” illusztrációkat Madách Imre (forrás: Bajkay Éva: Zichy Mihály. Kossuth, 2009, 64-66.o.)
„Zichy Mihály ma is a „Démon festőjeként”, Madách Imre és Arany János zseniális illusztrátoraként él a köztudatban. Fordulatos, romantikus végletekben bővelkedő életútja ugyanakkor műveinél is jobban foglalkoztatta kortársait. Kiemelt udvari művész, uralkodók, híres francia és német írók, festők, zeneszerzők barátja volt. Életmódja, műtermének pompája a művészfejedelmekével vetekedett, de kiállításait, szinte kivétel nélkül, erős kritika fogadta. (…) Igazából csak az angol udvar meghívása utáni és párizsi tartózkodása alatt küzdötte fel magát a külföldön híressé vált nagy magyar művészek közé.” (forrás: Zichy Mihály: Zichy. Corvina, 2007, 5.o.)