2015. január 20., kedd

Liszt: Requiem - Szent Efrém Férfikar



.

2015. január 22-én a Szent Efrém Férfikar Liszt gyászmiséjét, a Requiemet adja elő a Bazilikában. A január 22-i,18 órai szentmise keretében a Szent Efrém Férfikar és szólistái (Komáromi Márton, Viszló István, Laborfalvi Soós Béla és Cser Péter) előadásában hangzik el a nagy mű, Virágh András orgonaművész közreműködésével.


„Egy éve a Bakáts-téri Plébániatemplomban - Ybl egyik legszebb templomában - nyitottuk meg a nagy építész-zseni bicentenáriumi ünnepségsorozatát" - nyilatkozta Bubnó Tamás a Férfikar művészeti vezetője. „2014 során végigjártuk az összes Ybl-templomot hazánkban és a Partiumban, s mindenütt nagy szeretettel láttak minket. Úgy gondoltuk, hogy a nagy építész halála napján az ugyancsak hozzá köthető Szent István Bazilikában énekeljük el zseniális kortársának gyászmiséjét, a Liszt Requiemet."

A szentmisét Balogh Piusz és dr. Gájer László atya celebrálja, a gregorián részeket a Budapesti Énekes Iskola énekli Mezei János és Kocsis Csaba vezetésével.

„A mű talán nem dalol oly szívhez szólóan, mint Mozarté, nem hordoz olyan drámai töltetet, mint Verdié, s nem is olyan grandiózus, mint Berliozé. De mind közül - az én véleményem szerint - a legimádkozóbb, a legszelídebb." (Bubnó Tamás)

„Ifjúkorom óta úgy tartom, hogy meghalni sokkal egyszerűbb, mint élni. Még ha gyakran szörnyű, hosszas fájdalmak előzik is meg a halált, az mégis mindig megváltásunk a lét nem önkéntesen vállalt igája alól. (...) Férfihangokra írott Requiememben megpróbáltam a halál szelíd, megváltó hangulatát kifejezni. Ez még a Dies iraeben is megmutatkozik, ahol elkerülhetetlen volt, hogy a rémület uralkodjék." (Liszt Ferenc mondta a műről a kortárs, életrajzíró Lina Ramann-nak)

2015. január 22. 18:00
Liszt: Requiem - Szent Efrém Férfikar
Bazilika

http://szentefrem.hu

Lantai József- EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: