A Szerencse-Isten

Római mellszobor Janusról a legrégibb, legszentebb és legjelentőségesebb római istenről. (Vatikán Múzeum)

Ami mármost a január szó eredetét illeti, tudnunk kell, hogy az óitáliaiaknak volt egy pásztor-királyuk, akit Zan néven tiszteltek. Ezt a latin nyelv későbbi alakulása éppúgy Janná formálta át, mint ahogy az ugyancsak Z-vel kezdődő Zeus paterből idővel a latinban Juppiter lett. Ezt a Zan vagy Jan királyt a mitológia ősi törvénye szerint a későbbi korok istenné avatták át, s kettős fejjel – egy szakállassal és egy szakálltalannal – ábrázolták, amelyek tarkójukkal illettek egymáshoz. Ez a kettős fej (a biceps) a Napot és a Holdat, a nappalt és az éjjelt, illetve a kettő egyesülését kívánta ábrázolni. Később a szakálltalan fej is szakállassá vált, s most már úgy magyarázták, hogy Jan isten-király voltaképpen őrszem, amely előre is, hátra is figyel, éjjel-nappal őrzi a házak ki- és bejáratát. Minélfogva a kapukat most már „janua”-nak, Jan isten hajlékának tisztelik. Kultuszát Numa Pompilius, a legenda szerint Krisztus előtt 715–672 között uralkodott római király, aki a rómaiak egész vallási életét megszervezte, építette ki. A monda szerint Jan isten-király egykori palotája az egyik római dombon állott, amelyet az ő tiszteletére Janiculusnak neveztek el. Numa a Jan isten kultuszát még tovább fejlesztette, amennyiben a római Forumot, amely jelképesen a latin népcsalád otthona volt – hiszen itt égett a latinok örök házi tűzhelye –, odavezető kapukkal építette körül. Ezek voltak az úgynevezett „jani”, vagyis Janus-ívek. A legrégibb ilyen Janus-kaput, amely a téglaégetőhegy aljában a Suburrából (vagyis az Alvárosból) a Forumra vezetett, különleges Janus-kultusz székhelyévé tette. Itt állították fel az isten ércszobrát, s ennek a kapunak mélységes szimbolikus jelentőséget adtak a római nép életében. Ha ugyanis a római haderők kivonultak a városból az ellenség elé, akkor ezen a kapun keresztül meneteltek kifelé. Ilyenkor ki kellett a szimbolikus kapu szárnyait nyitni. A nyitott Janus-kapu háborút jelentett tehát. Márpedig igen rossz előjel lett volna, ha ezt a kaput bezárják, mielőtt a hadsereg visszatért. A háborús állapotot tehát általában a nyitott kapu, a békét a zárt kapu jelentette.

Janus isten-király (akinek nevéről és foglalkozásáról később általában minden kapust „janitor”-nak neveztek) ilyenformán minden kezdésnek, minden kezdetnek lett a szerencseistene. Idővel például már a világegyetem teremtőjének is őt tartották, és mindenesetre az emberi születés védőjévé is őt tették meg. Feleséget is adtak neki, Dea Jana, vagyis Diana, a Hold istennője személyében.

Mint a kezdések védőistene, a hajnali órákat neki szentelték, s elnevezték Pater Matutinusnak (a Hajnal atyjának). Numa Pompilius pedig, amikor az addigi tíz hónapos évről áttért a tizenkét hónapos évre, az esztendő első hónapját is neki szentelte, „Mensis Januarius” néven. (A tíz hónapos esztendő emléke pedig továbbra is megmaradt: az év négy utolsó hónapját máig is „hetedik, nyolcadik, kilencedik és tizedik”, vagyis „Septem, octo, novem, és decem” számjegyű hónapoknak hívjuk). Mi már csak röviden „január”-ként ismerjük, s közben elfelejtkezünk az öreg latin szerencseistenről, akinek hónapja főként a házasságkötésekre volt alkalmas, amiért is az attikai görögök a januárt egyenesen „gamélion”-nak, „nászi hónapnak” nevezték. A januárban született gyermekek pedig örököltek valamit a régi misztikus Szerencse-Istentől: a pennsylvaniaiak szerint az ilyen gyermekek különösen hajlamosak arra, hogy léleklátókká legyenek.

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek

Radnóti Miklós: Naptár


JANUÁR

Jéggombóc - Budai hegyek (Fotó: Vimola Ágnes)

Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.

1941. február 5. 

Január

Népi mondóka

Pálnak fordulása

Fél tél elmúlása

Piroska napján a fagy

Negyven napig el nem hagy.

Ha fénylik a Vince,

Megtelik a pince.

A ködös január

Nedves tavasszal jár.