2018. október 24., szerda

Verdi Requiem – Hangverseny az elhunytak emlékére




.

Mécsesgyújtás a szeretteinkért és Verdi minden érzelmet megmozgató műve szólal meg az elhunytak emlékére a Pannon Filharmonikusok koncertjén.


A Pannon Filharmonikusok Giuseppe Verdi nagyszabású művét, a minden érzelmet megmozgató Requiemet adja elő az elhunytak emlékére október 31-én. Az emblematikus darab, mely akár önmagában képes képviselni egy egész műfajt, 19.00 órától lesz hallható a Kodály Központban. Az esten olyan kivételes énekművészek állnak színpadra, mint Kolonits Klára, Szántó Andrea, Kovácsházi István, Gábor Géza, valamint Csiki Gábor vezetésével a Magyar Állami Operaház Énekkara. A Pannon Filharmonikusokat a zenekar vezető karmestere, Bogányi Tibor dirigálja.

A hangversenyre jegyet váltva a megszokott koncertélményen túl lehetősége van a közönségnek elmélyülni: a művön keresztül Verdit hallhatja majd elmélkedni a halálról, életről, gyászról, félelemről, reményről, feltámadásról.

Az est egyik szólistája az Operaház kiváló énekművésze, Kovácsházi István lesz, aki nem első alkalommal adja elő Verdi darabját, mégis úgy érzi, minden előadás újabb tartalommal egészíti ki a művet, melyről a vele készült interjúban így fogalmazott:

„Ahogy egyre érettebbek leszünk, úgy jelenik meg mindig másképp bennünk az, amit tapasztalunk, amit megélünk. Az oratorikus műveknél gyakrabban megesik az, hogy kíváncsian veszek elő valamit, amit pár éve nem énekeltem, mert tudom, hogy új gondolatokat hoz majd magával.” – fogalmazott Kovácsházi. A teljes interjú a pfz.hu oldalon érhető el IDE kattintva.

A bensőséges zenei élmény mellett a koncert kezdete előtt a közönség tagjai mécsesek gyújtásával emlékezhetnek meg szeretteikről a Kodály Központ előtt.

A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. Jegyek online a jegymester.hu oldalon, személyesen pedig a Kodály Központ jegypénztárában vásárolhatók.

Nincsenek megjegyzések: