2018. október 11., csütörtök

1881. október 11-én szabadalmazták a tekercsfilmes fényképezőgépet





A tekercsfilmes géppel a mindennapok részévé válhatott a fotózás.


1881. június 11-én egy negyven éves, tehetős farmer, David Henderson Houston benyújtotta első szabadalmi kérelmét. A találmány egy tekercsfilmes fényképezőgép volt. Bár ekkor még nem találták fel a hajlékony tekercsfilmet, Houston biztos volt benne, hogy hamarosan az is meglesz.
Eszköze két henger alakú tárcsából állt, amelyek a kamera egy-egy oldalán kaptak helyet, a lencsék mögött. A tervek alapján fényképész jobb kezénél lévő henger üres, a bal oldalán pedig a még üres filmek vannak. A gépet kezelő a jobb hengeren található csévélő mozgatásával a lencsék mögé juttatja az üres filmet.
Miután a fénykép elkészült, az exponált képkocka feltekeredik a jobb oldali hengerre, miközben magával húzza a következő üres filmkockát a lencsék mögé. A szabadalmat fél évvel később, 1881. október 11-én kapta meg.
Houston elképzelése a tekercsfilm megszületéséről hamarosan valóra vált: Eastman filmgyára 1884-ben kifejlesztette az első papírtekercs filmet; 1887-ben pedig Hannibal Goodwin tiszteletes egy olyan tekercsfilmet talált fel, amelynek átlátszó a hátoldala, s jelentősen hajlékonyabb Eastmanék filmjénél (Eastman cége 1889-ben megszerezte ezt a találmány).
Houston végül eladta 700 dollárért a jogokat egy William H. Walker nevezetű úrnak, aki beleegyezett, hogy a kamerát gyártani és az egész országban forgalmazni fogja. Ennek ellenére néhány nappal később az Eastman Company-hoz fordult, s eladta a jogokat. 1886. december 28-án Houston az eredeti találmányának továbbfejlesztett változatára is megkapta az új szabadalmat.
1889. május 14-én eladta a jogokat Eastman gyárának 50 dollárért – később még 5000 dollárt fizettek az eredeti szabadalom jogaiért. A feltaláló és a Kodak gyár gyümölcsöző kapcsolata sokáig fennmaradt, s tovább szabadalmi jogok cseréltek gazdát. Houston 1881 és 1902 között 21 különböző fényképezőgépet vagy -alkatrészt szabadalmaztatott. Ezek legtöbbje (az eredeti elgondolás kisebb-nagyobb átalakításaival) később a tömeggyártásban is megjelent: köszönhetően a Kodak Company-nak.
A cég így jutott az összecsukható és a panoráma fényképezőgéphez, az önfeltöltős magnézium vakuhoz és a kazettás filmet használó kamerákhoz. A tekercsfilmek és az azt kezelő fényképezőgépeknek köszönhetően a fényképezés már nem csak a szakmabeliek kiváltsága volt, hanem végre széles körben is elterjedhetett, s a mindennapok részévé válhatott.

Forrás: József Attila Könyvtár - Dunaújváros
 

Nincsenek megjegyzések: