Emigráns magyar művek az 1956-os forradalomról a Műcsarnokban 2019. január 6-ig

-

Sümegi György kurátor és Boros Géza művészettörténész elmondták, hogy a Kádár-korszakban (1956-1989) született alkotások némelyike itthon, a zöme pedig külföldön, emigrációban készült. Az 1956-os generáció művei tiltottak voltak, azért nehéz volt összeszedni magyar és külföldi magángyűjtőktől összeszedni a most kiállított anyagot  A művészek alkotásaikkal együtt hagyták el az országot, ugyanis reményük sem volt a forradalom napjairól itthon bármit publikálni. Az ún. „ellenforradalom” képeit betiltották Aztán következtek a megtorlások…

A forradalom igazi tanúit évtizedekig hallgatásra kényszerítették (pl Szegedi Ernő szobrászművészt), vagy meg sem érték a rendszerváltást. Kivételnek számított Bálint György, aki Párizsból tért haza, valamint Szalay Lajos grafikusművész, aki 1988-ban költözött Miskolcra a családjával. Szalay Lajos még érdemel néhány szót, bár a jelen kiállításon igen csekély szerepet kapott néhány rajzával, holott…
Szalay Lajos (1909-1995) óriási érdeme a grafika újjászületése. Igaz, ő nem 1956-ban hagyta el az országot, hanem egy ösztöndíjjal 1946-ban került Párizsba. Pablo Picasso szerint: „ha két grafikus neve marad fenn a 20. századból… az egyik Szalay Lajosé lesz”. Azután Szalay Argentínába ment. A Buenos Aires-i képzőművészeti főiskolán tanított, és nagy hírnevet szerzett. Az ottani művészek állítják, hogy az argentin grafikának két nagy korszaka volt: a Szalay előtti és utáni idő. 1956-ban a hírekből tudta meg a magyarországi forradalom történeteit. Erről megjelent munkái az S.O.S El dtama de Hungaría című kötetben jelentek meg. 1960-ban a hírnév szárnyán az Egyesült Államokba költözött, ahol megszületett korszakalkotó műve, a Genezis 124 rajzával. Ebben Párizst a pokolnak ábrázolja, mert hol kommunistának, hol fasisztának nevezték. 1988-bna végleg hazaköltözött. A miskolci Petró-házban kiállításokat szervezett a tanítványainak. Megkapta a Kossuth-díjat, majd Miskolc város díszpolgárává avatták. Slussz, ennyi a történet, az utókor alig hall róla.
A negyedik emigrációs hullámban (1944-45, 1947) külföldre távozottak sajtó, fényképek, rádióműsorok révén élték át az 56-os eseményeket, mint Deéd Ferenc, Fiedler Ferenc, Domján József stb. A magyar emigráció sajtótermékei, megjelenései tökéletesen lehetetlenek voltak a kádári szocializmusban. A kétszázezer emigránsról keveset tudhattunk, felmérés sem történt. Az bizonyos, hogy a Képzőművészeti Főiskoláról 38 hallgató távozott el, de hogy a művészek közül mennyien, nem ismert. Mindenesetre meghatározó élményként viszonyultak a forradalomhoz. A becslések szerint 1400 mű születhetett. Ilyenek: Nagy Éva és Prokop Péter bécsi lágerben festett képei, Marosán Gyula, Jancsik Antal, Kazinczy János (Csizma tér) festménye,, Jankovits Jósef szobrász alkotásai (ezekből csak néhány árnyképet látunk, holott korábban már kiállították aranyszínű szobrait), Major Kornél, Pintér Ferenc (Nagy Imre plakátja), Bálint Endre színes grafikái, Lux Antal, Ambrus Győző, Jászai Dávid Kiss Mária döbbenetes rajzai, Klaudinyi László, Rapaich Richárd festményei, Pázmándy Richárd, Bodó Sándor, Jánossy Ferenc és Darázs Mária munkái.
Látunk itt képeket a forradalom dicsőséges napjairól, amikor a felkelők a Rádió elé vonultak, és ott ávósok lőttek a tüntetőkre, a Parlament előtti tömegmészárlásokra, a szovjet tankokra dobott gránátokra, az égő körúti bérházakra, a Szent Rókus kápolna rombolás utáni állapotára, a Király (akkor Majakovszkij) utca képére, de a dühös tömeg lincseléseire nem. A bevonuló szovjet hadsereg elképesztő pusztításairól meg szinte semmit. Talán akkor már a művészek külföldön voltak…
Külföldön különböző magyar emigráns szervezetek alakultak, és kaptak feladatokat az újságokban és a könyvkiadásban. 1961-ben alakult meg az Amerikai Magyar Képzőművészek Szövetsége Gyimesy Kásás Ernő vezetésével, 1964-ben egyesült a Külföldi Magyar Képzőművészek Világszövetségével, amely kiállításokat szervezett. A St. Louis-ban 1977-ben alakult közösség szerint 983 alkotó élt Magyarországon kívül, akikből 429 fő szerepel a Gyimesy Kásás féle adattárban. Egy részük a trianoni határon kívül rekedt (Csehszlovákia Románia stb.). 
A Műcsarnok új kiállítása nem mondható teljesnek az ismert körülmények miatt. Azonban igen aránytalan, hiszen a Mélycsarnok három pici termében sor sem kerülhetett arra, hogy több, ismert helyén fellelhető műtárgyat szerepeltethessen. A válogatás a művészek jelentőségéről nem tesz különbséget. Mégis érdemes megtekinteni az elfeledett képeket!

Dobi Ildikó - EuroAstra