2017. március 13., hétfő

Tehetséges írónőket fedezett fel az ELLE magazin




Hatszáz novellából választották ki a nőnapi mellékletbe került alkotásokat. Hatszáznál is több novella érkezett az ELLE női tehetségeket kereső irodalmi pályázatára. A Több nőt az irodalomba kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a kortárs magyar írónők hiányára, és alkotásra buzdítsa az írással kacérkodó olvasókat. A szakmai zsűri által kiválasztott tíz legjobb pályamű a nőnapon megjelent magazin mellékletében mutatkozott be.


Az ELLE szerkesztősége mindig is kiállt a fiatal tehetségek mellett, a tavaly év végén meghirdetett Több nőt az irodalomba (#tobbnotazirodalomba) felhívásukkal pedig a még ma is maszkulin területnek tekintett Gutenberg-galaxist igyekeznek egyre több női szerző számára elérhetővé tenni.

„A nők arányát nemcsak a közéletben vagy a gazdasági szférában érdemes folyamatosan vizsgálni, hanem a művészetekben is, hiszen a kortárs alkotások tükrözik a kort, amiben élünk, és ösztönöznek arra, hogy változtassunk azon, ami esetleg nem működik jól. Kérdéses, hogy a társadalom elfogadja-e, hogy a nő nemcsak múzsa, hanem alkotó is lehet. Hiszen ki vagy kik tudnák jobban leírni egy magyar XXI. századi nő valós problémáit, ha nem ők maguk?" - mondta el Liptai Lívia, az ELLE főszerkesztője, aki azt is elárulta, hogy a szerkesztőséget is meglepte a hatalmas érdeklődés, hiszen több, mint hatszáz novella érkezett.

„Egyáltalán nem számítottunk ilyen sok pályázatra, egy hónappal el is kellett tolnunk az eredményhirdetést. Az írásokat böngészve érdekes volt azzal szembesülni, hogy mennyire domináltak a nehéz témák. Születtek kifejezetten szentimentális írások is, de a közhelyszerűen a gyengébbik nemhez kötött chicklit kimaradt. Külön érdekesség, hogy néhány fantasy műfajú alkotással is találkoztunk."

Az áprilisi lapszám mellékletében nyomtatásban is megjelenő írásokat a Bódis Krisztából, Fábián Jankából, Karafiáth Orsolyából és Rácz Zsuzsából álló zsűri választotta ki, a legjobbnak Kerényi Kata Málnacukor című novellája bizonyult. És hogy létezik-e egyáltalán női irodalom, milyen lehetőségei vannak egy író nőnek a magyar irodalmi szcénában, és mi a női szerző focija, a Több nőt az irodalomba kampány zsűritagjai az ELLE honlapján osztják meg az olvasókkal.

http://www.ellemagazin.hu

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: