2017. március 17., péntek

Rendhagyó múzeumpedagógiai programsorozat indul az iskolákban



A Mozaik Múzeumtúra egy, a Néprajzi Múzeum által megvalósított, a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott nagyszabású múzeumnépszerűsítő program, amelynek elsődleges célja, hogy megismertesse a szélesebb nyilvánossággal a magyarországi múzeumok sokszínű kulturális kínálatát.
A program elsődleges célcsoportjának, az általános és középiskolai korosztály megszólítására iskolai edukációs múzeumpedagógiai programsorozatot indítanak el 2017. március 21-én az újpalotai Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskolában (1156 Budapest, Kontyfa utca 5.). „A Mozaik Múzeumtúra program életében először lépünk ki az intézmények falai közül és a múzeumi nyílt napokon túl, a diákok számára helybe visszük a múzeumi élményeket" - fogalmazott Makranczi Zsolt, a program lebonyolításában a Néprajzi Múzeum partnereként részt vevő Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója. A nyolcállomásos edukációs programsorozat szervezője a Felelős Szülők Iskolája. Az általános iskola felső tagozatosainak szóló aktivitások újszerűek és rendhagyóak lesznek. A diákok egyszerre több állomáson kalandozhatnak történelmünkben, hagyományainkban vagy épp a természettudományok világában. Fotózkodhatnak korabeli ruhákban, zenélhetnek régi hangszereken vagy épp írhatnak Arany János művei alapján slam poetryt is, a jégkorszak rejtelmeiről már nem is beszélve.



„Divatba hozzuk " a múzeumba járást 
A múzeumok népszerűsítése céljából „házhoz visszük" a 2017-es év jeles évfordulóihoz kapcsolódó programokat - a 2017-ben esedékes emlékévekhez kapcsolódva, mint: Arany János-, Kodály Zoltán-, Reformáció 500-, Szent László emlékév, az 1867-es kiegyezés évfordulója.  Az iskolák tornatermeiben, tantermeiben kedvcsináló tematikus foglalkozást szervezünk animátorok, múzeumpedagógusok, színészek bevonásával, azzal a céllal, hogy felkeltsük a diákok és a pedagógusok figyelmét a múzeumi kínálatra és ismét „divatba hozzuk" a múzeumba járást - fogalmazott Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója.

Legyen élmény a tanulás!
A programsorozat célja, hogy interaktív játékos tanulás keretében ösztönözzük a diákokat, tanárokat és a szülőket is arra, hogy megismerjék a múzeumi programkínálatot és gyakrabban látogassák meg a múzeumokat. A Mozaik Múzeumtúra ingyenesen letölthető mobil applikációja közel 400 múzeumot tesz egy kattintással elérhetővé, megkönnyítve a programszervezést is.
Az iskolában a feladatok, programok korosztály szerinti bontásban külön tematikával kerülnek lebonyolításra az 5-6. osztály, valamint a 7-8. osztály tanulói számára. Az osztályok már az esemény előtt foglalkoznak a témával, készülnek a programokra, amelyek parallel futnak. Lesz, aki vetélkedőn méri össze az erejét, lesz, aki addig állomásokon ügyeskedik. Minden állomáson az elért teljesítményt pontozzuk és a legjobbakat az április elsején megrendezésre kerülő Legyen élmény a tanulás - edukációs expón látjuk vendégül az Óbudai Csodák Palotája Playbarban.
Az élmény alapú edukációs program stábja; Balatoni József, az ország legnépszerűbb töri tanára - akinek cikkeit a Jocó bácsi világán olvashatjuk -, Elek Ányos és a Veled Kerek nyári tábor játékos kedvű fiataljai, a múzeumok, az animátorok mind színes, vidám programmal készülnek, hogy együtt bizonyítsák be, lehet élmény a tanulás és ebben milyen fontos szerepük van a múzeumoknak!

Ízelítő a programból:
  • Arany János „kocsma kvíz" - az Arany János Emlékév kapcsán interaktív kvízjáték
  • 1956-os történelmi játékok - Mit jelent Neked ma a SZABADSÁG?
  • Kodály Emlékév kapcsán hangszerek és zenepedagógiai játékok
  • Fotózkodj! - korabeli jelmeztár
  • Tudományos „mozi" - időutazás a Da Vinci Learning TV csatornával
  • Irodalmi szalon - versek, ahogy eddig még soha
  • Mamutvadászok / Dr. Csont - a Természettudományi Múzeum múzeumi „játéka"
  • Petőfi összes - a Petőfi Irodalmi Múzeum verses játékai
  • „A hangszerek világa" - interaktív hangszerbemutató a Leskowsky Hangszergyűjtemény jóvoltából
Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: