2017. szeptember 27., szerda

Októberben ismét a villányi vörösborokat ünnepeljük




.

Rekordszámú borászat, közel ötven kulturális program, traktor-túra és többszáz fellépő várja 2017. október 6 – október 8. között a 30. Villányi Vörösbor Fesztivál látogatóit az ország egyik legismertebb szüreti fesztiválján.


Villányban, a „Szőlő és a bor városában” régi hagyomány, hogy a betakarított termést a helyi lakosok vidám szüreti felvonulással, reggelig tartó mulatozással köszöntik. Ezt a hagyományt ünnepli a város és az 1988-ban megalakult Villányi Borrend évről évre október első hétvégéjén immár harmincadik éve a Villányi Vörösbor Fesztivállal. Ma már több tízezer embert vonz október első hétvégéjén a háromnapos rendezvény, amely a bor- és gasztro-kultúra, a hagyományőrzés, a sokszínű művészeti is kulturális programok egyik legnagyobb hazai eseménye, ahol a borkultúra népszerűsítése mellett Villány, a vitalitás, a kvalitás és a kreativitás városa is évről évre bemutatkozik turisztikai látványosságaival.

A Vörösbor Fesztivál programja ebben az évben is a péntek délutáni polgármesteri megnyitóval és a Villányi Borrend avatási ünnepségével kezdődik a fesztivál központi helyszínén, a villányi Rendezvénytéren.
Már a pénteki nyitónapra is több különleges programmal készülnek a szervezők. A Borudvarban 19 órától neves villányi borászcsaládok, a Jekl, a Günzer és a Gere família apái és gyermekei szakmai beszélgetésére kerül sor. A Kisszínpadon a magyar zenei élet egyik legújabb formációja, az Esszencia Csík János, Balogh Kálmán, Lakatos Róbert és zenésztársaik Magyar Küvé című produkcióját láthatjuk. 20 órától a Rendezvénytéren a magyar könnyűzene egyik legnépszerűbb fiatal állócsillaga, Molnár Ferenc Caramel koncertje indítja a nagyszínpadi koncertek sorát.
Szombaton bor-virág virágkötészeti bemutató, szüreti bemutatók, térzenék, táncházak, bortúrák és borkostolók szerepelnek a délelőtti programban. A bátrabbak 11 és 15 órától traktorra pattanhatnak Günzer Tamás pincészeténél és egy különleges Ördögárok túrán vehetnek részt. A fesztivál egyik leglátványosabb programja minden bizonnyal idén is a 13.30-tól induló Veteránautó felvonulás, amely mintegy felvezeti az ország egyik legvidámabb szüreti felvonulását, amely több száz résztvevővel a Pincesortól 14 órakor indul, majd a Rendezvénytéren a 15 órakor kezdődő ünnepélyes hordócsapolással ér véget. A nagyszínpadi koncertek 18 órakor a Honeybeast, 19.30-kor a Bohemian Brass Band koncertjével kezdődnek, majd 21 órakor a sláger-gyáros gyulai zenekar, a Magna cum Laude tűzijátékkal záruló produkciója lesz az este egyik fő attrakciója.
A vasárnapi programok ezúttal is főként a gyermekek számára tartogatnak néhány meglepetés produkciót: 11 órakor Kökény Matyi gólyalábas mesejátéka, 15.30-kor pedig az Iszkiri gyermekzenekar koncertje várja őket. 

Jegyinformációk:
Napijegy: 1500 Ft
Fesztiváljegy: 2500 Ft (péntek-szombat)
A vasárnapi program INGYENES. A belépés mindhárom napon 14 éves kor alatt INGYENES.

Pécsről és Mohácsról fesztiválbuszok, Pécs és Villány között pedig fesztiválvonat közlekedik.

  1. október 6 – október 8.
  2. Villányi Vörösbor Fesztivál
Villány

http://www.villanyiborfesztival.hu/vorosbor

Forrás: EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: