2017. szeptember 28., csütörtök

Mától a mozikban a LADY MACBETH




.

Szeptember 28-tól végre a hazai mozikban is látható a magyarhangya közösségi filmforgalmazó következő filmje, a LADY MACBETH című brit dráma. A színházi és operarendezéseiről ismert, brit William Oldroyd számos díjjal jutalmazott első játékfilmjét a kritikusok is méltatták.


A LADY MACBETH itthon a Jameson CineFest hivatalos versenyprogramjában debütált, teltházas vetítéseken. A közönség így vélekedett a filmről:


A vidéki Anglia, 1865. Az ifjú Katherine fuldoklik szerelem nélkül kötött házasságában, nála jóval korosabb, megkeseredett férje és annak rideg családja nyomása alatt. Amikor szenvedélyes viszonyt kezd férje birtokának egyik szolgájával, olyan elementáris erő szabadul fel benne, hogy többé semmi nem állhat útjába. A Lady Macbeth egy gyönyörű, határozott és könyörtelen fiatal nő tragikus portréja, aki egy férfiak által dominált világban saját kezébe veszi a sorsát.

Nyikolaj Leszkov 1865-ben írt kisregénye, a Kisvárosi Lady Macbeth több adaptációt is megért már: Sosztakovics operát írt belőle, Andrzej Wajda megfilmesítette, a budapesti Katona József Színház pedig Fullajtár Andrea címszereplésével mutatta be 1998-ban. A színházi és operarendező William Oldroyd debütáló játékfilmje és a főszerepben látható ifjú tehetség, Florence Pugh számos díjat nyert el, és a kritikusok elismerését is kivívta.

A filmet rendező William Oldroyd és az író Alice Birch mindketten a színház világából érkeztek, ahol korábban már letették névjegyüket: Oldroyd a Young Vic Theatre direktoraként együtt dolgozott a Royal Shakespeare Company (RSC) társulatával, Birch pedig díjnyertes színműíróként vett részt a Royal Court és az RSC tevékenységében. Oldroyd belépője a film világába a Bestcímű rövidfilm volt, mely elnyerte a Sundance London díját.

Az alkotók Nagy-Britannia egyik legelismertebb casting rendezőjét, Shaheen Baig-et (Fekete tükör-sorozat, Control, Starred Up, Más világ) kérték fel a herkulesi feladatra: megtalálni azt a hamvas, ártatlan lányt, aki meggyőzően tud átalakulni kegyetlen gyilkossá; és partnerét, a fiatal férfit, aki életre kelti a nyers szexualitást, és alászáll vele a bűn mélységeibe egészen az őrületig. Florence Pugh-ról Oldroyd így nyilatkozott: „Láttam őt Carol Morley Eszmélet című filmjében, lenyűgözött nyitott és őszinte alakítása. Azonnal tudtam, hogy Katherine szerepéhez tökéletes lenne az ő személyisége. Florence alakítása hihetetlenül erős és magabiztos – ösztönös és nagyszerűen kidolgozott.”

Florence Pugh elismeri, hogy karakterének átalakulása volt az ok, amiért annyira megtetszett neki a forgatókönyv. „Egy ártatlan lányt látunk átváltozni olyan figurává, aki borzalmas dolgokra lesz képes – és még ha tudjuk is, hogy rosszat tesz, azt akarjuk, hogy sikerüljön neki, szimpátiát érzünk iránta.”

Florence Pugh (Eszmélet) alakítja a 19. századi kosztümös dráma főszerepét. Cosmo Jarvis (Kémvadászok: A szolgálat kötelez), a korábbi Screen Star of Tomorrow alakítja Sebastiant, a szeretőjét; a további szerepekben Paul Hilton (Üvöltő szelek), az újonc Naomi Ackie, valamint Christopher Fairbank (A galaxis őrzői) láthatók. A forgatókönyvet Alice Birch írta, a legígéretesebb drámaírókat díjazó George Devine Award 2014-es nyertese. A Lady Macbeth Fodhla Cronin O’Reilly producer (Sixty Six Pictures) első filmje. Cronin O’Reilly 2013-ban Oscar-nevezésig jutott a Head Over Heels című animációs rövidfilmmel. A film látványterve a BAFTA-díjas Jacqueline Abrahams (A homár, A fekete ruhás nő 2.) érdeme, a kosztümök Holly Waddington (Az U.N.C.L.E embere) munkáját dicsérik, a film különleges képi világa Ari Wegner operatőr (Ruin) munkája. A film vágója Nick Emerson (Starred Up, Good Vibrations).


https://magyarhangya.hu
https://hu-hu.facebook.com/magyarhangya

Nincsenek megjegyzések: