2017. szeptember 3., vasárnap

Monstre múzeumzárás az Iparművészetiben




Teljesen megújul Lechner Ödön palotája. RE:START  2017. szeptember 3., 0:01-23:59. Hamarosan kezdődik az Iparművészeti Múzeum évek óta várt rekonstrukciója, az épület már csak ezen a héten látogatható a nagyközönség számára. A vasárnapi zárórendezvény 24 órán keresztül minden órában újabb programokkal jelentkezik, melyeknek végleges listáját ezúton hozza nyilvánosságra a múzeum.


„Szeptember 3-án vasárnap 0 óra 1 perckor utoljára nyit ki a múzeum a nagyközönség előtt és 24 órán keresztül tartó programsorozattal búcsúzik látogatóitól a ház, hogy teljes megújulása mielőbb megkezdődhessen. Tartson velünk és töltse nálunk az utolsó napot Ön is, búcsúzóul pedig gongasson egyet a kijáratnál, hogy ezzel is jelezze, az újranyitás után visszajön majd!”

A finisszázs legtöbb programja ingyenesen látogatható, ilyen az animációs fényfestés, mely a múzeum műtárgyaiból közel kétszázat felvillant/felvonultat majd: kétszer 4 órán keresztül lesz megtekinthető az üvegcsarnokban. Az éjszakai múzeumi wellness mozimaratonnal (Éjszaka a múzeumban 1-2-3.), hennázással, homokmandalával, interaktív játékkal, textilfestéssel, Mozart-esttel várja az érdeklődőket, a szintén ingyenes nyitóbuli bejáratánál pedig adományládát helyez el a múzeum, melynek bevételéből reggeli készül a környékbeli hajléktalanok számára. A világzenei program a jól ismert Globe Trekker partysorozat újabb állomásaként jelentkezik a múzeum zárásán. A múzeumrajzoló workshop mellett fotósaink segítenek néhány trükkel, hogy mit érdemes szelfizésnél figyelembe venni egy műemléképületben. A reggeli frissítő jóga és a vasárnapi dizájnpiac szinte egy időben kezdődik, s ezek mellett a múzeum egyes gyűjteményeinek prezentációi is belépőjegy nélkül látogathatók.

A kiállításokba vásárolt belépőjegyek ezen a napon jóval többet érnek: a Gyűjtők és kincsek kiállításban a kurátor fordított tárlatvezetést tervez, s e különleges alkalommal a végén kezdi a tárlat bemutatását. Az utolsó reggeli nyitáskor a múzeum legkülönbözőbb munkatársainak személyes történetei hangzanak majd el néhány kiemelt jelentőségű tárggyal kapcsolatban, mert bizony nem csak a művészettörténészeknek, hanem a büfésnek, a szervezőknek és a restaurátoroknak is megvannak a saját élményeik a 2006-ban nyílt kiállításhoz kötődően. A Színekre hangolva című nagy sikerű kiállításban az installációk tervezéséről mesélünk bennfentes történeteket egy kis rendezői gyorstalpalóval egybekötve. Itt mutatja be az ötvös gyűjtemény főrestaurátora a kiállításban szereplő diplomamunkáját is.

A különleges épületsétákra, raktár- és műhelylátogatásokra a termek szűkös befogadóképessége miatt sajnos csak a szerencsések juthatnak be ezen a napon, de ezekre és a napfelkelte tetőteraszról történő megtekintésére néhány jegy még elcsíphető az imm.jegy.hu oldalon. Késő este a program Bognár Szilvia zenés tárlatvezetésével zárul, az utolsó vendégeket is ő kíséri ki az épületből, melynek bejárata előtt az Estvéli imádsággal zárul a finisszázs programja és a múzeum történetének egy igencsak meghatározó szakasza.

0:01-04:00 | A zárónap nyitóbulija: Globe Trekker
Budapest világzenei party-sorozata, immár 10 éve
belépőjegy nincs, az adományokból 4-től reggelit készítünk a környékbeli rászorulóknak
  1. Optique a hazai worldmusic party-kultúra megkerülhetetlen alakja, húsz éve lép fel lemezlovasként a fővárosi és vidéki szórakozóhelyeken és fesztiválokon. A Holdudvar és a West Balkán rezidens dj-je volt évekig, jelenleg a Szimpla Kert világzenei dj-je. Exkluzív, világviszonylatban egyedülálló szettjeit az alábbi stílusokból állítja össze: salsa, mambo, cumbia, ska, reggae, swinga, balkan, bhangra, afro, arab, roma és különféle fúziós ethno zenék.

0:01-04:00 | Animációs fényfestés az Üvegcsarnokban
A Kiégő Izzók és a MOME Anim közös fényinstallációja, melyben feltűnik a múzeum néhány száz remekműve. Lazin Damján és Halasi Bálint MOME hallgatók egyszerre amatőr gombnyomogatók és tapasztalt animációs tervezők. Kihívásokat keresve párban alkotnak páratlan videó klipeket.

Backstage programok - külön belépőjeggyel, kis létszámú csoportokban
5:00 | Hajnali épületséta és napfelkelte a tetőteraszon (minden jegy elkelt)
5:30 | Napfelkelte a tetőteraszon (imm.jegy.hu)
7:00 | Épületséta pincétől a padlásig (imm.jegy.hu)
9:00 | Textilrestaurátorok munka közben – exkluzív műhelylátogatás (imm.jegy.hu)
10:30 | Épületséta pincétől a padlásig (minden jegy elkelt)
11:00 | Textilrestaurátorok munka közben – exkluzív műhelylátogatás (imm.jegy.hu)
12:30 | Épületséta pincétől a padlásig (minden jegy elkelt)
13:00 | Exkluzív raktárlátogatás: székkülönlegességek a bútorgyűjteményben (imm.jegy.hu)
14:30 | Fókuszban a jövő múzeuma – szubjektív épületséta a rekonstrukciót tervező Vikár András építésszel (minden jegy elkelt)
15:00 | Exkluzív raktárlátogatás: török szőnyegek a textilgyűjteményben (imm.jegy.hu)
16:30 | Fókuszban a jövő múzeuma – szubjektív épületséta szubjektív épületséta a rekonstrukciót tervező Lukács István építésszel (minden jegy elkelt)
18:30 | Fókuszban a jövő múzeuma – szubjektív épületséta Cselovszki Zoltán építésszel, a múzeum főigazgatójával – napnyugta a tetőteraszon (minden jegy elkelt)
21:00 | Exkluzív raktárlátogatás: török szőnyegek a textilgyűjteményben (imm.jegy.hu)
22:00 | Zseblámpás épületséta és pezsgős koccintás a tetőteraszon (minden jegy elkelt)

Különleges programok a kiállításokban - érvényes kiállítási jeggyel látogatható
10:00 | „Még az is megesett, hogy…” - rendhagyó reggeli nyitás
múzeumi munkatársak személyes történetei az állandó kiállítás műtárgyairól
10:00-24:00 | Hagyj egy őrangyalt kedvenc műtárgyadnál! – a legnépszerűbb alkotás mellé nagykövetet nevezünk ki
14:00 | Kezdjük rögtön a végén! – rendhagyó tárlatvezetés
most az egyszer „irányt vált” a kurátor, Horváth Hilda
16:00 | Hogyan rendezzünk kiállítást? Múzeumi gyorstalpaló a Színekre hangolva című kiállításban
20:00 | Egy műtárgycsoda útja a szakdolgozattól a legszínesebb kiállításig – Orosz Péter főrestaurátor és diplomamunkája a Színekre hangolva kiállításban
23:00 | Zenés tárlatvezetés és kiállítás-búcsúztatás Bognár Szilviával

Gyűjtemények prezentációi - jegy nélkül látogatható
15:30 | Kortárs Dizájn Gyűjtemény: A VAM-design öröksége az Iparművészeti Múzeumban
17:30 | Csillár-csavar – A megújuló Ráth-villába kerülő roncs csillárok restaurálását megelőző kutatások és meglepő eredményeik

Múzeumi wellness by night (kupolacsarnok) - jegy nélkül látogatható
0:30 | Óriás mandalakészítés színes homokból a felülvilágító ablak mintájára
1:00-6:00 | Mozimaraton: Éjszaka a múzeumban 1-2-3.
2:00 | Nekem a múzeum… ultraviola palackposta Partylight-módra
3:00 | Hennázás lechneri motívumokkal
19:30 | Zseni az ágy körül – múzeumi Mozart-szubjektív
22:00 | Kisfilmjeink – világpremier

Közösségi programok - jegy nélkül látogatható
3:00 | Fordított árverés – interaktív játék a múzeum műtárgyaival
4:00 | Jótékonysági reggelikészítés a Budapest Bike Maffia segítségével
7:00 | Reggeli frissítő jóga és matrac-szépségverseny az Üvegcsarnokban
8:00 | Rajzold újra a múzeumot!  - százméteres rajzfutás
8:00 | Vasárnapi dizájnpiac – Újra nyit a Creative Arts Fair
11:00 | Hogy lesz sikeres a múzeumi selfie? Workshop a múzeum műtárgyfotósával
13:00 | Tulipánkopírozó és múzeumrajzoló flash mob
15:00 | Hogy lesz sikeres a múzeumi selfie? Workshop a múzeum műtárgyfotósával
16:00 | Hennázás és textilfestés lechneri motívumokkal
18:00 | Kilépő GONG – távozáskor egy gongütéssel jelezheted, hogy a felújítás után mindenképp visszajössz a múzeumba
23:59 | Estvéli imádság – lámpaoltás a főbejárat előtt

  1. szeptember 3.
RE:START
Iparművészeti Múzeum
Budapest, Üllői út 33-37.

http://www.imm.hu
https://www.facebook.com/ArsDecorativa
http://www.imm.hu/hu/news/view/184,RE%3ASTART+%7C+2017.09.03.+0%3A01-23%3A59
 

Nincsenek megjegyzések: