2010. február 4., csütörtök

Dicső magyar várak! - Magyaregregy - Márévár




Magyaregregy - Márévár - vártörténet


A Mecsek hegység északi erdőségei között megbújó Magyaregregy község közelében, egy 340 méter magas meredek csúcson találhatjuk meg Márévár kicsiny erődítményét.

A hely katonai jelentőségét már a dunántúli területekből Pannónia tartományát kialakító rómaiak is felismerték, mert ide építtettek egy őrtornyot, ami a népvándorlás viharaiban pusztult el. Az eddig végzett régészeti feltárások és az egykori oklevelek alapján a tatárjárás utáni nagy várépítések korszakába tehetjük Márévár erősségének keletkezését. A XIV. század elején az Árpád-házi uralkodók férfiágon való kihalása után, valószínűleg megszállták a rettegett Kőszegi nemzetség fegyveresei, tőlük csak 1313-ban tudták visszavenni Anjou Károly király csapatai. Akkori várnagya, Bogár István valószínűleg kardcsapás nélkül behódolt a megjelenő királyi csapatoknak, mert az uralkodó a továbbiakban is meghagyta tisztségében, sőt három esztendő múltán örökadományba kapta az egész váruradalmat. A magát „Máréinak” nevező nemesi família utolsó tagjától örökösödési szerződéssel 1468-ban a Várday família tulajdonába jutott át a vár. A Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd királyok hívei között kitört áldatlan belháborúban ez utóbbi pártján lévő szerb származású Bakics Pál szerezte meg, aki az 1530-as években a reneszánsz ízlésvilágnak megfelelően alakíttatta át lakóépületeit. A hadászati elveknek megfelelő átépítésére nem volt elegendő pénze urának, így csak egy kisebb méretű rondellával bővítették ki védőműveit, az itt elhelyezett ágyúkkal pusztító tűz alá tudták venni a helyőrség tagjai a meredek hegyoldalon rohamra készülő ellenséget. A közeli Pécs városának 1543-as török kézre jutása után azonban kardcsapás nélkül került a vár is az ő fennhatóságuk alá, ezt követően csak kis létszámú katonaságot (72 fő) helyeztek el benne. Mivel a hódoltság határa egyre északabbra tolódott, katonai jelentőségét lassan elvesztette, bár még a megszállók egy nagyobb palánkvárral is megerődítették, amit három toronnyal tagoltak.

Pécs visszafoglalása után került ismét keresztény kézre a már igen romos kővár, amit az 1960-as években régészeti úton feltártak és részben restauráltak, hogy boltíves palotatermében vártörténeti kiállítás fogadhassa az érdeklődőket.

Magyaregregy - Márévár - fotók

2D-s fotók | 3D-s, anaglif fotók | Légifotók | Archív fotók |



Forrás: Magyar Várak, Vármúzeum, Várrajz, ...

1 megjegyzés:

Nordsmetal írta...

szép kis vár, kár h nincs jobb állapotban