Révész Béla író és újságíró

E napon született Révész Béla író és újságíró (1876)

RÉVÉSZ BÉLA
(1876-1944)

Manapság már az olvasóközönség nagy részének fogalma sincs, ki volt Révész Béla. S aki mégis tud róla, az aligha tud többet, mint hogy Ady Endre jó barátja volt, s Ady halála után regényes kötetekben megírta a nagy költő és Léda szerelmét. Holott Révész Béla gazdag életművében ez a népszerű költőszerelem-történet csak kirándulás volt a sikerműfajhoz, és műfajilag nem is jellemző írójára, habár hatásos tisztelgés volt a nagy halott költő-barát előtt. Révész Béla azonban valójában a magyar szocialista elbeszélő próza előharcosa volt, a munkásábrázolás kísérletezője, egy időben a proletárnyomor naturalista ábrázolója, majd a proletárindulatok expresszionista kifejezője. Komoly, gyakran komor hangú örök kísérletező, ösztönző, útmutató. Hatása még Kassák Lajoson és Szabó Dezsőn is kimutatható. Ady pedig nemcsak jó barátja volt, hanem nagyra is becsülte íróművészetét.

Esztergomi kispolgári család fia volt. Mindig a szegénység közelében élt, és kezdetben a részvét vezette a nála is szegényebbek felé. De szívósan tanult is, hogy megértse a világot. Későbbi iskolai éveiben már Budapestre került, és itt ébredt fel igénye a még szélesebb látóhatárok iránt. Neki is indult a világnak. Az iskola utáni ifjú évek egy részét Berlinben és Párizsban töltötte. Nemcsak a modern irodalmat ismerte meg, hanem a munkásmozgalmat is. Huszonkilenc éves korában úgy tért haza, hogy szocialistának tudta magát.

Előbb modern színházzal kísérletezik, Új Színpad nevű vállalkozása ugyan rövid életű, de hatással van az akkori modern színházi törekvésekre. 1906-tól kezdve azután a Népszava munkatársa, majd évtizedeken át irodalmi rovatvezetője. A kor nagy irodalmi szerkesztői közé tartozott. Osvát Ernő és Mikes Lajos mellett ő a harmadik, aki költők egész táborának ad lehetőséget az érvényesülésre. De ő ezt a Népszava keretén belül teszi, tehát aki hallgat az ő hívására, annak legalábbis szövetségesként vállalnia kell a szocializmust. Révész Béla teremtette meg a történelmi jelentőségű kapcsolatot Ady Endre és a Népszava között.

Közben - 1910-11 folyamán - a szocializmussal rokonszenvező baloldali katolikus Zigány Árpáddal együtt létrehozza a Renaissance című folyóiratot, amely a legmodernebb irodalmi törekvéseknek ad teret; itt jelentek meg először Kassák Lajos szabad versei is.

Már fiatal éveiben kezdett romlani a hallása; nem lehetett segíteni rajta, idővel teljesen megsüketült. S habár nem szakadt meg kapcsolata az emberekkel, a szavakat jól megtanulta szemmel leolvasni a szájról, sérültsége folytán nyomott kedélyű, keserűen magányos ember volt élete nagy részében. Egy-egy nagyon jó baráttal tudott emberi hangot találni, különben szinte személytelen rovatvezető, irodalmi szakkérdésekről vagy politikai problémákról magyarázva beszélő szerkesztőségi ember volt. Igazán akkor élt, amikor kettesben maradt a papírral, és írt.

Amikor 1910-ben Szegény ember dolga... címmel megjelent az első novelláskötete, úgy vették tudomásul, mint a naturalista irodalom jelentékeny eredményét. A proletariátus világa végre igazán művészi ábrázolót talált. Tekintélye minden kötetével nőtt (A hamu alatt, Nyomor), majd 1914-ben megjelent első regénye is, a Vonagló falvak. Ebben a kivándorlás miatt férfiak nélkül maradt falu asszonyainak szereleméhségéről van szó. Egyszerre komoran társadalomkritikai és komoran erotikus regény. Révész Béla novelláiban is erőteljesen van jelen a testi szerelem. Ugyanúgy indulataiban mutatja be a proletárt, mint ebben az időben az induló Móricz Zsigmond a parasztságot.

Ez az erős erotika és a gyakori erős líraiság néha elhomályosítja, hogy a szempont mindig társadalmi. Pedig a mélyben mindig erről van szó. Révész Béla nemcsak érzelmeiben szocialista, hanem társadalomtudós is. Csak túl erős líraisága és túl díszes szecessziós stílusa gyakran úgy rárakódik írásaira, hogy olykor az olvasó jobban figyel az egyes mondatokra, mint a nemritkán csak éppen jelzett cselekményre.

Kétségtelen, hogy a századelő stíluspróbálkozásaiban is jelentékeny szerepe van Révész stílromantikájának. Prózája olykor közelebb van a lírához, mint az epikához. Ritmikussága szabad versekre emlékeztető prózakölteménnyé teszi rövidprózájának egy részét. Ezekben a művekben érkezett el az expresszionizmushoz. Élete egy szakaszán példájával is, szerkesztői tevékenységével is ösztönzője volt az avantgardizmusnak.

Mint a Népszava irodalmi szerkesztője, 1907-ben megindította a lap Olvasótár című irodalmi mellékletét, hogy a munkásolvasókat minél szélesebb körben szoktassa az igazi irodalom olvasására.

1919-ben egy ideig ő volt a népszerű Új Idők szerkesztője, majd a tanácsköztársaság alatt tagja az Írói Direktóriumnak, amely az irodalom ügyeit intézte.

Ilyen múlt után természetes, hogy a Horthy-kor kegyvesztettjei közé tartozott. Szocialista meggyőződése mellett már akkor hirdette Ady költői nagyságát, amikor az iskolákból még kicsapták, aki Adyt olvasott. Mindehhez járult a növekvő antiszemitizmus, majd a fasizmus idején, hogy zsidó származású volt. Sorsa tehát kezdetben mellőzöttség, utóbb üldözöttség. Süket, magányos, kétségbeesett. Csak az írás ad vigaszt a számára. De ez az írás a fokozódó szomorúság kifejezése. Stílusa lehiggad, naturalizmusa mérséklődik, a proletariátus hű krónikása akar lenni. A munkásmozgalom szépirodalmának jelentékeny darabja ez időben (1923) írt, de méltatlanul elfelejtett regénye, az Egyedül mindenkivel. Ezt követte Proletárok című novelláskötete, majd önéletrajzi elemekkel teljes végső regénye, az Esztergomi lélek (1934).

Ezek között írja híres könyveit Adyról és Lédáról, s közli Ady és Léda levelezését. Ezekből állt össze idővel A teljes Ady-Léda regény. Ez a műve megjelenése idején bestseller volt. Nem tartozik Révész Béla legjobb művei közé, és nem tartozik az Adyról írt legjobb könyvek közé. A szerelmi részletekre kíváncsiak pletykaigényét elégítette ki. De mégis igazi író írta, és mégis dokumentumértékű, hiszen Révész Béla a jó barát szemével látta a költő szerelmének virágzását és hervadását. De mindenképpen sajátságos, hogy egy jelentékeny író talán legkevésbé jelentékeny művével arat igazi irodalmi sikert.

Élete szükségszerűen futott tragédiába. A negyvenes években már állása sincs. Írásaira alig-alig akad lap vagy kiadó. A történelem rákényszerítette a zsidóságot. Nyilván ezért jutott eszébe utolsó könyvének témája: megírta a magyar-zsidó származású, németül író világhíres bölcselőnek, a polgári erkölcs híres kritikusának, Marx Nordaunak az életrajzát. Nem jelentékeny könyv, bárha vannak benne jó oldalak, stílusa is választékos, de jól érezhető, hogy igazi kedve már az íráshoz sem volt. 1944-ben pedig a fasiszták elhurcolták otthonából. Még csak azt sem lehet tudni, melyik német haláltáborban fejezte be életét.

A felszabadulás óta ugyan két ízben is megjelent válogatott írásainak egy-egy kötete (az első Bölöni György előszavával, Bölöni is a hajdani barátai közé tartozott), de valójában kiesett az irodalmi köztudatból. Holott a magyar szocialista irodalom története ugyanúgy nem mondható el az ő kezdeményező szerepe nélkül, mint ahogy a hazai modern stílustörekvésekben is az ösztönzők között illeti meg a hely. Legjobb művei pedig olvasmányként is élőek lennének, ha a köztudat előterében volnának.

Egyelőre - mint oly sok feltámadásra méltó - ő is várja a feltámadást.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár