SÁGI MÁRTA: TÉL, KERESZTÉNY ÉVSZAK

A dolgok elfordultak a földtől.

A tél nagy néma kolostorában

világi diszüket levetett fák
sötét apácarendje sorakozik
mozdulatlan - a vezeklő rét

kitárva fekszik az Ur előtt,

meztelen rögei vigan fogadják

a fagy kemény penitenciáját
a tavaszért és a nyárért.

Ránk is vár már örökös, jó cellánk.

Két kis élő-mozgó, méltatlan ember:
oh, halkan járjunk, aszkéták, lemondók
meditálnak a dermedt csendben,
oh, álljunk meg, minden áll már köröttünk
összefogódzva, mint holt testvérek,
feloldó és elsimitó
vak-süket, hideg szintelenség
egyesit mindent csendes nyájjá,
akár az éj, a halál - - -

Kedves - oh! vetkőzzük le mi is
piros husunkat, testünk melegét,
s heveredjünk közé, szinünk változott -

A határtalan és egy akolban
kialudt, fehér báránykáin
tartván csillagkezeit
Krisztus virraszt, a csendes pásztor.

Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 5. szám