2016. január 6., szerda

Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe




Vízkeresztet január 6-án ünnepli a katolikus egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia (Epiphania Domini, „az Úr megjelenése") néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni, mint Krisztus születésének - a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának -, Krisztus keresztségének és a kánai menyegzőnek az ünnepe. E három evangéliumi esemény Jézus istenségének első „megnyilvánulásai", epiphanéi.
Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása.

A II. Vatikáni Zsinat óta, a zsinati rendelkezések értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve. Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a rákövetkező vasárnapon tartják. A kánai menyegzőről - amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva -, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.
A vízkereszt azért is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat.

(MKPK titkárság) 
 

Nincsenek megjegyzések: