2016. január 17., vasárnap

Louis Comfort Tiffany




Louis Comfort Tiffany amerikai üveggyáros, tervező, festő és ötvös  1933. január 17-én halt meg.

Tiffany 1848. február 18-án született New Yorkban, apja a város leghíresebb ékszerésze volt. Ő festészetet tanult, egy tájképfestőtől sajátította el a fény, a színek és a természet harmóniájának technikáját. Akvarelljei és olajképei európai és észak-afrikai utazásait örökítették meg. Különös érdeklődést tanúsított a középkori templomablakok iránt, s figyelme egyre inkább az üvegművészet felé fordult.


Joaquin Sorolla festménye Tiffanyról



1879-ben iparművészeti és üvegipari céget hozott létre. A társaság enteriőröket tervezett, a díszítésben a kelta, a mór és a középkori művészet motívumait használta fel. Belső tereikkel új élet- és lakásstílust hirdettek. Érdekesség, hogy ügyfeleik között volt Mark Twain író és Chester Arthur amerikai elnök is.


Az élet fája, ólomüvegablak



Tiffany belekezdett az üvegtechnológia fejlesztésébe is, s díszes-opálos ablaküvegeket állított elő. 1880-ban szabadalmaztatta a Favrile (a latin eredetű szó jelentése: kézzel gyártott) üveget, célja az üveg fényének fokozása volt, a folyékony üveget színezékekkel keverték össze. 1885-ben a díszüveg-gyártásra gyárat alapított, amely eleinte főleg templomablakokat készített. Díszüvegeinek sajátos vonása a színhatás, amelyet tervszerűen, különböző üvegnemek céltudatos tervezésével ért el.
Tiffany munkáit 1894-ben Siegfried Bing német műkereskedő fedezte fel New Yorkban, a galériatulajdonos később Tiffany kizárólagos európai forgalmazójává vált. Tiffanyra hamarosan a modernizmus és a "Jugendstil" atyjaként tekintettek. 1890-től hatása érezhető volt az európai szecesszióra, különösen növényi motívumokkal díszített, a gyöngykagyló fényét az irizáló üveg színpompájával egyesítő, elegáns üvegtárgyain. Tervezett vázákat, gyertyatartókat, poharakat, bonbonniére-t és likőrös üvegeket. Leghíresebb művei az ólomba foglalt üvegből készült Tiffany-lámpák, amelyek kifejlesztéséhez az izzó feltalálása után, 1895-ben látott hozzá, s amelyeknek beszédes fantázianeveket adott (Szitakötő, Páva, Vízi liliom és Lótusz).
Tárgyaival több világkiállításon is szerepelt, így Chicagóban (1893), Párizsban (1900), St. Loiusban (1904).


Tiffany lámpa



Apja 1902-es halála után cége tevékenységét ékszergyártással is kibővítette, a vállalat azonban nem érte túl a gazdasági világválságot, és 1932-ben csődbe ment.
A szecessziós üvegművészet legendás mestere 1933. január 17-én halt meg New Yorkban. Bár a modern divatirányzatok egy időre háttérbe szorították műveit, alkotásait az 1950-es évek végétől újra felfedezték. Remekművei a világ legnevesebb kiállítóhelyein, köztük a budapesti Iparművészeti Múzeumban megtekinthetők.


Favrile-üveg ablak



A világ vezető, különleges ékszereket forgalmazó Tiffany ékszerház 2011 őszén bejelentette, hogy Kelet-Európa felé kíván terjeszkedni, és első üzletét Prágában nyitja meg.



Forrás: MTVA
 

Nincsenek megjegyzések: