2016. január 23., szombat

Pajtaszínházi szemle




A magyar kultúra napja alkalmából január 23-24-én a Pajtaszínház programban részt vevő 24 amatőr színjátszó csoport díszbemutatói láthatók a Nemzeti Színház stúdiószínpadain.



A Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Teátrumi Társaság mentorálásával 2015 őszén indította el a felnőtt amatőr színjátszó körök indítására és helyi színjátszó hagyományok revitalizálására irányuló „Pajtaszínház" programot. Az elmúlt hónapokban a programban részt vevő 24 település amatőr színjátszó csoportjai a Magyar Teátrumi Társaság mentor szakembereinek segítségével színpadra állítottak egy-egy produkciót. Az előadások díszbemutatóit a Magyar Kultúra Napja előtt tisztelegve január 23-24-én, a Pajtaszínházi Szemlén a Nemzeti Színház stúdiószínpadain tartják. 
A Nemzeti Művelődési Intézet hat megye (Baranya, Hajdú-Bihar, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna) huszonnégy településén - jellemzően falvakban, kistelepüléseken - hívott életre vagy támogatott helyi műkedvelő színtársulatokat. A Magyar Teátrumi Társaság a csoportok színházi tevékenységéhez szakembereket biztosított a programhoz, hogy segítsék a színtársulatokat egy produkció létrehozásában.
A komplex művészeti és közösségi tanulási alkalmakat nyújtó, közösségépítő program keretében a csoportok az elmúlt hónapok során egy-egy előadást állítottak színpadra. A produkciók között éppúgy található népszínmű, iskoladráma, mint zenés játék vagy kortárs dráma, s megvalósításuk módja is széles palettán mozog.
A huszonnégy színjátszó csoport 2016. január 23-24-én, a magyar kultúra napja előtt tisztelegve a Nemzeti Színházban, a Pajtaszínházi Szemle alatt mutatkozik be a program keretében született előadásaik - vagy azok részletének - díszbemutatóival. A rendezvény megvalósulását a Magyar Művészeti Akadémia szakmai partnerként támogatja.
A Pajtaszínház program nemcsak arra világít rá, hogy a színjátszás az egyéni önkifejezés bárki számára elérhető formája, melynek a közösségre nézve különösen pozitív hozadékai is vannak, hanem azt is bemutatja: színházi élet a nagyvárosokon kívül is virágozhat.
A Pajtaszínház programban részt vevő, a Pajtaszínházi Szemlén színjátszó csoportjukkal bemutatkozó települések:
Baranya megye - Garé, Hidas, Majs, Mágocs és Nagynyárád; Hajdú-Bihar megye - Balmazújváros, Derecske, Földes és Kaba; Nógrád megye - Bárna, Mátranovák és Balassagyarmat; Pest megye - Galgahévíz, Tápiószőlős, Tinnye és Verőce; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - Mérk, Kékcse, Tiszabezdéd és Tisztaberek; Tolna megye - Nagyszékely, Regöly, Gyulaj, Pincehely
Program a bemutatkozó csoportok települései szerint:
Január 23., szombat
Gobbi Hilda Színpad:
12.00 Mágocs
14.00 Tápiószőlős
15.00 Nagynyárád
16.00 Garé
17.00 Gyulaj
18.00 Pincehely
Kaszás Attila Terem
13.00 Tisztaberek
14.00 Tinnye
16.00 Nagyszékely
17.00 Majs
18.00 Regöly
Január 24., vasárnap
Gobbi Hilda Színpad
12.00 Verőce
14.00 Bárna
15.00 Derecske
16.00 Balmazújváros
17.00 Mátranovák
18.00 Hidas
19.00 Galgahévíz
Kaszás Attila Terem
12.00 Balassagyarmat
13.00 Földes
14.00 Kaba
16.00 Tiszabezdéd
17.00 Kékcse
18.00 Mérk

https://nemzetiszinhaz.hu

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: