2016. január 13., szerda

Kandó Kálmán




Pest, 1869. júl. 10. - Budapest, 1931. jan. 13.

Gépészmérnök


Gépészmérnöki oklevelét 1892-ben a budapesti műegyetemen szerezte. Párizsban, egy villamossági cégnél kezdett dolgozni, ahol az indukciós motorok méretezésére teljesen új számítási módszert dolgozott ki. Erre felfigyelve, Mechwart András a Ganz-gyár akkori igazgatója, meghívta az elektrotechnikai

osztály élére, majd igazgatóhelyettesi beosztásba. Rövid idő alatt megtervezte az indukciós motorcsaládot. A Ganz-gyár az ő vezetésével kezdett el foglalkozni a háromfázisú villamos vontatással. 1898-ban a Ganz-gyár az ő véleményére hallgatva vállalta el az általa kidolgozott nagyfeszültségű rendszer alapján az olaszországi Valtellina-vőlgy villamosított vasútvonalának megtervezését és kiépítését. 1905-től elvállalta az olasz kormány és amerikai tőke által Vado-Liguréban alapított mozdonygyár vezetését, amit Kandó-mozdonyok gyártására hoztak létre. Ezidő alatt villamosította a Giovi-vonalat. 1917-ben a Ganz műszaki igazgatója, majd vezérigazgatója. Itt megkezdte a fázisváltós rendszer kidolgozását, amit a Budapest Nyugati Pu.- Dunakeszi - Alag közti fővonalszakaszon próbáltak ki. A fázisváltós próbamozdony üzemi eredményei alapján határozta el a MÁV a Budapest-Hegyeshalom fővonal villamosítását. Ennek számára tervezte a róla elnevezett villamosmozdonyt. Sem a villamosítás befejezését, sem mozdonyainak üzembe állítását nem érte meg. Több bel- és külföldi kitüntetésben részesült. 1927-től az MTA tagja.


Forrás: História - Tudásnaptár


Nincsenek megjegyzések: